A marseilles-i ellenállás | Meg Waite Clayton

Meg Waite Clayton történelmi regényeiben a valóságot alapul véve dolgoz fel fontos eseményeket. Míg Az utolsó vonat Londonba című könyve zsidó gyerekek megszállt területről történő kimentéséről szól, addig A párizsi postamesternő a Vichy-kormány által uralt francia országrász embercsempészetébe és fogolytáboraiba enged betekinteni. A történet főhősét egy amerikai örökösnőről, Mary Jayne Goldról mintázta, akinek a munkásságáról a Transatlantic című Netflix sorozat is szól. 

 

Eredeti megjelenés éve: 2021
Magyar megjelenés éve: 2022
21. Század Kiadó
történelmi fikció
három csillag

Franciaország a német megszállás kezdeti napjaiban. Európát a háború szakítja ketté, és egy ifjú amerikai örökösnő siet a nácik által üldözött művészek segítségére.

A szép és vagyonos Nanée kalandvágyó szellemnek született. Hogy szabadságvágyát kiélje, meg akar tanulni repülni. Amikor a német tankok átlépik az országhatárt és bevonulnak Párizsba, ez a csupaszív nő, akinek van egy kutyája, csatlakozik az ellenálláshoz. Postamesternő néven emlegetik, mert információkkal látja el a bujkálókat. Naneé bájait és fortélyait állítja szolgálatába, hogy az üldözötteket elszállásolja, majd biztonságos helyre kísérje.

Edouard Moss fotográfus. Kislányával elmenekült Németországból, de azután Franciaországban internálják, munkatáborba kerül. Élete találkozik Nanée-éval, és a veszélyek közepette a magánéletben és a politikában egyaránt tetőfokukra hágnak a szenvedélyek.

Mag Waite Clayton története valós eseményekre épül. Főhősét Mary Jayne Gold chicagói örökösnőről mintázta, aki művészeket és értelmiségiket csempészett ki a megszállt Franciaországból.

 

Kezdjük a kötet félrevezető és számomra legidegesítőbb elemével, a címmel. Itt a magyar egy 1:1-hez fordítás, így az eredeti címadónak szól igazából ez a morgásom. Mert kéremszépen Párizs nem egyenlő Franciaországgal. A regény első 60 oldala játszódik a fővárosban, utána pedig az egész szereplőgárda átköltözik Marseilles-be, és a lényegi események ott zajlanak. Azt sem lehet mondani, hogy a főszereplőnk származása miatt esett erre a választás, hiszen Nanée amerikai állampolgár. Igazából az írónőre is mérges vagyok, hogy nem vétózta meg ezt a hülyeséget, mert olyan megérzésem van, mintha csak az elejébe olvastak volna bele, a borítótervező pedig igazából csak ment az árral. A hamis elvárások miatt nálam nagyot hasalt a kötet.

 

Történetünk…

egyrészt Nanéeről, a gazdag örökösnőről szól, aki a pénzét és befolyását felhasználva a francia ellenállás hasznos tagjává válik, és életét illetve jó hírét kockáztatva üzeneteket kézbesít. Másrészt pedig Eduard Mosst, a fotográfus sorsát követhetjük, aki zsidó származása miatt kislányával menekülni kényszerül, és egy ponton munkatáborba kerül művész múltja miatt. Innen segíti kimenteni Nanée őt, valamint a bújtatott lányát is felkutatják. A szabad élet reményében pedig papírokat intéznek nekik, de a határon nem olyan könnyű átjutni, főleg egy gyerekkel.

 

Érdeklődéssel és nyitottsággal vágtam bele a kötetbe. A másik regényének tapasztalata alapján már tudtam, hogy a rövidebb fejezetek miatt nem lesz olyan könnyű a belerázódás, de a szereplők irányába fokozatosan kialakuló semlegesség csak még inkább megnehezítette az olvasást. Ugyan mindkettő főszereplőnk megtört ember, de sokkal inkább a szervezkedések érdekeltek, mintsem a kettejük kapcsolata.

 

Forrás: Google keresés és Pinterest

 

Nanéet a felbukkanása pillanatában nagyon menőnek gondoltam, hiszen egy repülőgépet vezetve látjuk. Szabados neveltetésének köszönhetően független és modern nő, aki mindenhova magával viszi tacskóját, Dagobertet. Az írónő azonban az idő múlásával nem adott neki mélységet, sokkal inkább bezárta a karaktert, és még a traumája miatt sem tudtam igazán sajnálni. Vele szemben Eduard hatalmas érzelmekkel rendelkezik, de a volt feleségén való őrlődése nekem már sok volt. Igazi művészlélek, aki mindent megtesz a Luki biztonságáért. Mindezekkel együtt az ő szála sem hozott lázba, ellenben a kislányának a részei aranyosak voltak. Nála kapunk gyermeki képzelőerővel átitatott gyászfeldolgozást, hiszen angyalnak hiszi az édesanyját, aki bármikor visszatérhez hozzá. A tenger morajlásban és a madarak énekében is a szeráfok kórusát hallja.

 

Mivel már számos művet magam mögött tudhatok a témában, így bizonyos elemek felbukkanása örömmel töltött el, hiszen ezek közelebb hozták a valósághoz a fikciót. Az egyik ilyen a visszaküldött levél, amelyen a „címzett ismeretlen” felirat áll. Evvel már Kathrine Kressmann Taylor azonos című kisregényében találkoztam. A másik pedig a francia-spanyol határon való menekültszöktetés, amelyről emlékeim szerint Kristin Hannah Fülemüléjében olvashattam.

 

A regénynek köszönhetően délfrancia területek helyzetét is megismerhettem, ahol megfélemlítésben élnek az emberek, és a nők helyzete kb. 100 évvel ezelőtti jeleket mutat. A lehallgatás veszélye miatt a komoly megbeszéléseket a fürdőszobában tartják, ahol mindeközben folyik a csap. Megtudhattam azt is, hogy Sanary-sur-Mer a német menekültek befogadásával igazi kulturális gócponttá vált. Huxley itt írja meg a Szép új világot, de szintúgy feltűnik Edith Wharton, D. H. Lawrence és Thomas Mann neve is. Rajtuk kívül a kötet során személyesen találkozunk többek között Lion Feuchtwangerrel, Max Ernsttel, Hans Bellmerrel és Walter Hasenclever.

 

Forrás: Google keresés

 

A kötetben központi szerepet kap a művészet, azon belül is főképp a szürrealizmus, amely nagyon távol áll tőlem. Járunk kiállításon, de ugyanúgy látjuk a munkatáborban az alkotásba menekülő festőket is. De ezek a szereplőket pont annyira furán ábrázolja az írónő, mint amilyenek a festményeik. Emellett pedig fontos helyen szerepel a fényképezés is, amelynek munkafolyamataiba Eduardon keresztül látunk be.

 

Összességében

Sajnos több ponton csúszott el nálam a regény. Az első a félrevezető címe, mert a történet nagy és lényegi része a Vichy-kormány által uralt délfrancia területen játszódik. A főszereplők sem tudtak közel kerülni hozzám, sokkal inkább az események alakulására voltam kíváncsi, amit viszont szintén nem olyan adagolásban kaptam, mint szerettem volna. Az írónő magyarul eddig megjelent két kötete közül számomra egyértelműen ez a gyengébb.

 

Köszönöm szépen a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!

 

„– Mutti ist bei den Engeln.

– De Mutti idehozhatná az angyalokat, hogy megnézzék a fényképeidet, apu – mondta Luki. – És az angyalok hazajöhetnének velünk. Alhatnának az ágyamban. Én meg veled és Muttival aludnék.”

~~~

„– Gare d'Ollioules, Sanary-sur-Mer!

Az apró, provence-i halászfalu az írók és művészek gyülekezőhelye volt. Aldous Huxley itt írta a Szép új világot, itt csatlakozott hozzá D. H. Lawrence és Edith Wharton, és a náciellenes, menekült írók és művészek az utóbbi években olyan lelkesedéssel kezdtek itt dolgozni, hogy a települést már „a német birodalom és művészet új fővárosaként” emlegették.”

~~~

„– De hogyan fognak megtalálni minket? – faggatózott Luki.

Edouard a várakozással teli kis arcot tanulmányozta, próbálta megérteni a kérdést.

– Az angyalok?

– Igen. Hogyan találnak meg minket, hogy elhozzák Muttit az új otthonunkba?”

~~~

„A művészet talán a valóság elé tartott tükör vagy kalapács, amivel formálják a valóságot (…).”

~~~

„Apu azt mondta, soha ne hazudjon. Ezért csak bólogatott, amit nem tartott hazugságnak, hiszen a hazugsághoz szavak kellenek.”

~~~

„Néha úgy kell tennünk, mintha egy kicsit mások volnánk, mint amik vagyunk.”

~~~

„[…] nem a siker határozza meg a művészt. Az ember anélkül is tud művész lenni. Az ember lehetett sikeres vagy sikertelen a munkái eladásában, de maguk az értékesítések ugyanúgy nem tettek egy embert művésszé, ahogy emberré sem. Egy művész egyszerűen csak létezett.”

~~~

„– Sok hibám van, Mr. Brigham, de az ostobaság nem tartozik közéjük.

– Ritka az az ostoba, aki annak is tartja magát.”

~~~

„– Sosem gondoljuk, hogy a fotó megfelelően kapott el minket, csak ha gyönyörűek vagyunk. Azt hisszük, a csúfságainkat megmutató fényképről a torzulás, a nem megfelelő szög, a rossz pillanatok tehetnek. Hogy valójában mi nem is azok vagyunk.”

~~~

„A gép rögzíti, amit soha nem vennénk észre saját szívünkben, mások arcán és viselkedésén viszont látjuk. És nem így tudjuk elkezdeni a világ meggyógyítását? Ha leásunk saját hiányosságainkba, hogy megtaláljuk önmagunkban a legjobbat?”

~~~

„A gazdag élet és a gazdagok élete nem mindig ugyanaz.”