Integráció és elfogadás, avagy a fogyatékosság miatt nem vagy kevesebb | Séverine Vidal & Manu Causse

A többségi társadalomról, mint kifejezésről nem hallasz addig, míg nem találkozol a kisebbséggel, azaz azokkal az emberekkel, akik szellemi vagy testi módon eltérnek az átlagostól. De miért ne lehetne őket teljesen normálisnak kezelni? Hiszen ők is emberek, és nekik is ugyanolyan céljaik vannak. Az ehhez szükséges érzékenyítést már gyerekkorban el kell kezdeni, amelyet Séverine Vidal és Manu Causse kétkezes regénye, a Bicebóca szívek is hangsúlyoz. Ez egy nagyon szép regény az elfogadásról és az álmok korlátok nélküli megvalósításáról, amely előkelő helyet foglal el a szívemben.

Eredeti megjelenés éve: 2017
Magyar megjelenés éve: 2018
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági
öt csillag

Vlad új srác a suliban. Ha ül, csak gyönyörű szemét látja az ember, a szemébe lógó huncut tincsét, elbűvölő mosolyát.

De ha feláll és elindul, a térdei összekoccannak, a mozgása rendezetlen, egyensúlya ingatag: születésétől fogva mozgássérült. A jópofa, érzékeny és szókimondó fiú gyorsan barátokra tesz szert, akik szívvel-lélekkel mellé állnak, hogy megvalósíthassa álmát.

Lou, a szép szőke Lou is ott van közöttük, csakhogy vele kapcsolatban Vlad többre vágyik, mint egyszerű barátságra…

Egy friss hangú, szívmelengető történet szerelemről, barátságról, másságról, elfogadásról, amely bebizonyítja, hogy még ha két lábbal is (alig) áll az ember a földön, attól még elérheti a csillagokat.

 

Első meglepődésem a kötettel kapcsolatban, hogy milyen rövid, és ezen belül is több szemszögből tárja elénk az eseményeket. Ezzel azonban egyáltalán nem aprózta el az eseményeket, hanem inkább segített abban, hogy egy-egy problémán elmerengjünk. A formátum emellett elősegíti az iskolai óra keretein belüli feldolgozást, amire szerintem teljes mértékben alkalmas a regény. Egységenként jól körbejár egy-egy problémát, amit utána ki lehet vesézni. Szóval kedves osztályfőnökök és magyartanárok: érdemes ezzel a könyvvel foglalkozni.

 

Történetünk…

egy francia középiskolában játszódik, ahol az új tanévvel megjelenik az integrált oktatás. Létrehoznak egy külön osztályt a fogyatékosok számára, akik viszont mind egyedi kihívást jelentenek. Főszereplőnk, a remegő lábú Vlad bottal jár suliba, és elég határozott véleménnyel bír. Már a tanévnyitón bajba kerül, de katalizátorként is működik a személye. Egy tanévet követünk végig, amelyet Lou, a kiszemelt lány karaktere és a filmfesztiválra forgatott film sző át, de közben a többi szereplő is elfogadást tanul önmaga és a környezete iránt.

 

Azt hihetné az ember ezek után, hogy eléggé idealista kötetről van szó, holott nagyon nem. Megjelenik az általános reakció is, ha az ember meglát egy fogyatékost, azaz az elfordulás. Valamint nem mindenkinek könnyű megélni a korlátait, hiszen akarva-akaratlanul a többiekhez hasonlítjuk magunkat. Tetszett, hogy olyannak mutatja be a világot, amilyen. Mindezt olyan stílusban teszi, amely nem mellőzi a humort sem.  

 

Forrás: Pinterest

 

Igazán népes szereplőgárdával dolgozik a regény. A remegő lábú Vladunk mellett szerepet kap a Dawn kóros Dylan, a kerekesszékes Mathilda, az arab Said, a bomba Lou és a külön nyelvek kitaláló ikrek. Nagyon szerettem Vlad karakterét, aki igazi menő gyerek lenne, ha épp nem bottal járna, hiszen az éles nyelvével teljesen igazi rosszfiú lenne. Általa indul be minden változás, ő idézi elő a konfliktusokat, és ő is kovácsolja össze a csipet-csapatot.

 

A fogyatékosság mellett nagy szerepet kap a rasszizmus és a hátrányos helyzet kérdése is. Először nem is esett le, hogy Said arab származású lenne, csak azt tudtam róla, hogy eléggé balhés srác. Első találkozásuk alkalmával elég bunkón viselkedik Vladdal, aki jól megleckézteti emiatt, de végül elindul a pozitív fejlődés útján és legjobb barátok lesznek. A rosszfiúság miatt is elég előítéletesek az emberek, amire a bőrszín és a származás is rátesz egy lapáttal, mert előbb nézik ki belőled, hogy rosszat csinálsz, mint egy fogyatékosból. Ezt a kérdéskört is ügyesen kezeli a könyv, ami miatt csak még értékesebb lett a szememben.

 

Az egész kötetet átszövő fonál Lou és a film, amelyek elválaszthatatlanok. A lány már az első pillanatban sem tartja furának Vladot, ami idővel már annyira igaz lesz, hogy csak a valódi énjét látja, a rokit már nem. A közös filmprojekt csak még inkább összekovácsolja őket, illetve mindenkinek sikerül kibontakoztatnia az igazi énjét. Mindenki csak egyszerűen „gyerek” lesz, egyenlő, hiszen azonos célért dolgoznak.

 

Forrás: Pinterest

 

A gyerekek mellett a felnőttek is szerepet kapnak. Az egyik Vlad édesanyja, aki teljes valójában látja a fiát. Az anyai szem mindig elfogult, de ez így van rendjén, hiszen ő nyújtja a védelmet, ahova mindig vissza lehet térni. A családnál maradva ott van a nagypapája, aki viszont nem hajlandó észrevenni, hogy Vlad fogyatékos. Tagadással reagál, és mindig olyan dolgokról beszél, ami a fiú számára elérhetetlen. Ennek azonban az az oka, hogy hisz abban, hogy nagy dolgokra hívatott a kisunokája, amiben a testi adottságai nem fogják korlátozni. A legérdekesebb felnőtt viszont az igazgatóhelyettes, aki maga is fogyatékossággal rendelkezik, ám ez nem látványos, így sosem derül ki a világ számára. Az olvasó azonban tudja róla, hogy kényszeres cselekvései vannak, halogatja a teendőket, és éjt nappallá téve sorozatokat néz, amivel mindig azonosul.

 

Összességében

Nagyon szép könyvet kaptam az elfogadásról, amelynek a végét meg is könnyeztem. A diverz szereplőgárda lehetővé tette a különböző nézőpontokat, és fejezetek rövidsége miatt többször meg tudtam állni, hogy elmerengjek egy-egy feldogozott témán. Nem csak a fogyatékosságról beszél, hanem az álmok megvalósításáról. Ez a történet egy kis csoda, amelyet mindenki megérdemel.

„Ő csak a makulátlan farmeromat, a (pont kellően) kócos tincseimet, a menő pólómat látja. Az ő Vladját, aki felfegyverkezett, hogy szembenézzen a többiek pillantásával.

Ahogy más reggeleken, most sem veszi észre az x-lábamat, a kifordult csípőmet, a görnyedt hátamat, a görbe ujjaimat. Az anyai szeretet már csak ilyen. Ettől tudok talpon maradni.”

~~~

„– Azt mondtam neki, hogy ezer okból lehet szeretni vagy tisztelni a fogyatékosokat, de csak azért semmiképpen sem, mert fogyatékosok.

Tudom, hogy Lou meglátta a botomat. Így folytatom:

– Lehetünk például viccesek, helyes srácok, konyhaművészek, jó fejek. De lehetünk síkhülyék is. Síkhülyék, mint bárki más. Se jobban, se kevésbé. Szóval megfelelő okból tiszteljen bennünket, igazgató úr. Na, hát ezt mondtam Flachardnak. Úgy nagy vonalakban.”

~~~

„Én, ha bánt valami, csak arra gondolok, hogy az élet olyan, mint a ring: tök egyedül vagy. Még ha néha vannak is emberek, akik biztatnak, akik bekiabálnak, hogy tarts ki, te állsz benn, és nincs semmi már, csak az öklöd meg a lábad, hogy megvédd magad a fazonnal szemben, aki eltökélte, hogy péppé veri a képed. Szóval légy résen, nyisd ki jól a szemed, és soha ne hagyd védtelenül magad!”

~~~

„Azért pirult el, mert azt mondta, hogy Vlad roki.

Mert ő már kezdi másképp látni. Ő látja a szálegyenes Vladot a kicsavarodott Vlad alatt. A szerelmes, helyes csávó Vladot a HEIO-s jó haver Vlad alatt.”

~~~

„A származásom nem fogyatékosság. Vagy legalábbis nem szabad annak lennie.”

~~~

„…kezdem magam olyannak látni, amilyen vagyok, a korlátaimmal és az értékeimmel, amik egyaránt hozzám tartoznak és meghatároznak engem.”