Mert ők jelentik a jövőt... | Meg Waite Clayton

A gyerekek általában nem tehetnek semmiről, mégis ők szenvedik el a történelem viszontagságait. A náci uralom alatt a zsidó gyerekeket is ugyanúgy gettóba zárták és deportálták, mint a szüleiket. Ám volt néhány szerencsés, aki jótevők által kijutott a Birodalom fennhatósága alól. Nekik állít emléket Meg Waite Clayton Az utolsó vonat Londonba című regénye, amely ugyan kitalált történet, de teljes mértékben a valóságon alapszik.

Eredeti megjelenés éve: 2019
Magyar megjelenítés éve: 2020
21. Század Kiadó
történelmi fikció
négy csillag

Stephan Neumann kezdő drámaíró, befolyásos, jómódú bécsi család sarja. 1936-ban még úgy véli, a nácik nem sok vizet zavarnak: hangoskodnak, primitívek, de ártalmatlanok. Legjobb barátja Zofie-Helene, a keresztény lány, akinek édesanyja egy náciellenes lapot szerkeszt. Amikor a nácik uralomra jutnak, összeomlik a két kamasz gondtalan világa.

A sötétségben megcsillan egy reménysugár: Truus Wijsmuller, a holland ellenállás egyik vezéralakja zsidó gyerekeket csempész ki a náci Németországból. Miután Hitler elfoglalta Ausztriát, ez a vállalkozás egyre veszélyesebbé válik. Európa-szerte lezárják az országhatárokat, és nem engedik be a menekültek tömegeit.

Wijsmuller igyekszik minél több gyereket megmenteni. Versenyre kel az idővel: vajon ki lehet hozni Bécsből Zofie-Helene-t, Stephant és Stephan kisöccsét, Waltert, meg a hozzájuk hasonló ifjakat? Elérhető még London? Veszélyes és bizonytalan élet vár rájuk.

 

Hosszú egy regény és nehezen indul be. Ugrálunk a rövid fejezetek és azok nézőpontkarakterei között, így az elején nemigen tudtam belemerülni. A széttöredezettség miatt a kötődés is lassan alakult ki. Meg se tudom számolni, hány szemszöget kaptunk hirtelen, amelyek közül egyértelműen Truus emelkedett ki a legelején. Zofija kedves volt a matematikus lelkemnek, Stephant viszont még nagyon nem éreztem, Eichmann pedig zsigerből utáltam, de ez így volt rendjén, hiszen ő az ellenséghez tartozik. Az epizodikusság miatt könnyen le tudtam rakni, de egy idő után viszont pont ez hajtott előre.

Történetünk…

egyik része az egyre inkább náci uralom alá kerülő Ausztriában játszódik, ahol a csokoládégyáros Neumannék Bécs egyik jómódú családja, de de szerencsétlenségükre zsidó származásúak. Az idősebbik fiú, Stefan drámaírónak készül, amiben a fodrászának unokája Zofija támogatja a leginkább. Nagyon jó barátságba kerülnek, de aztán lesújtanak a törvények és első kézből éljük át, hogyan is kebelezi be az országot a Birodalom.

Másik szálon a Holland-Német határvidék egyik hősét követjük, Truust, aki zsidó gyerekeket hoz ki illegálisan az országból, és helyez el családoknál. A britek őt bízzák meg, hogy Ausztriából is menekítsen ki egy adaggal, dacolva a kemény rendszer ellen. Vajon megfelelnek minden feltételnek?

Forrás: Pinterest

Békésen indul a könyv, jól esett Bécs utcáin sétálni, amelyeket magam is ismerek. A gyerekek szemszögéből érdekességek is előkerülnek, mint például a csokoládégyár alagútrendszere, amely csatlakozik a városi csatornahálózathoz, így bárhova el lehet jutni általa. De ugyanúgy megjelenik benne a művészet is, amelyet elég hamar átszabásra kerül a Führer által. Átéljük Ausztria annektálását, a Krisztályéjszakát, majd az egyre inkább fokozódó lincshangulatot. Nagyon szomorú volt látni, hogy a csordaeffektus következtében egyre inkább lenézik a zsidókat. A gyerekek is könnyen befolyásolhatók, a karlendítés és a menetelés számukra csak jó móka.

 

A vég kezdete a családon belüli gonoszság. Stefan nagynénje, Lisl vegyes házasságban él, az ő vagyona mentette meg a férjét, aki viszont az Anschluss után el akar tőle válni. Evvel csak jót akar, de a mód, ahogy mindezt közli, kritikán aluli. Megfenyegeti, hogy ellenkezés esetén lecsukatja, hiszen egy zsidó könnyen lehet. A nem zsidókat viszont nagyon nehéz, hiszen nem tartoznak az „ellenséghez”, mégis viselkedhetnek ellenségesen, mint például Zofije újságíró édesanyja.

 

A legrosszabb az egészben, hogy a zsidók menekülnének az országból, de a nácik nem engedik leginkább a vagyonuk miatt, hiszen már az eddig kitelepülők is sokat kivittek. Stefanéknak még meglenne a lehetőségük, csak az édesanyja csontrákos, így nem lehet őt mozdítani. Emellett a befogadó országoknál a kvótarendszer miatt hosszú várólisták alakultak ki. Ők is nehéz gazdasági helyzetben vannak a nagy gazdasági világválság miatt, emiatt az USA például csak a vagyonnal rendelkezőkre bólint rá, valamint azokra, akiknek vannak kint rokonaik. Ezek azonban csak névrokonok is lehetnek, amely a teljes elkeseredettséget mutat.

Forrás: Pinterest

A legkeményebb időszakot megelőzte a kirekesztés, hogy csak a legsilányabb dolgokat kaphatták meg a boltokban, kijárási korlátozások vonatkoztak rájuk, amit a gettóba zárás és az elhurcolás csak tetézett. A szemünk előtt változik meg a világ, amelyet a könyvben található cikkek csak nyomatékosítanak. Azt nem tudom, hogy ezek valóban megjelentek, vagy csak az írónő találta ki őket, de érdekessé teszik a narratívát.

 

Ezen leírásokból is látszik, hogy mennyire magával ragadott a bemutatott korszak, de a karakterek közül leginkább Truus lett a kedvencem. A holland asszony erős hősnő, aki a fejébe vette, hogy mindent megtesz a zsidó gyerekek kimenekítése érdekében. Magánakciója nem veszélytelen, de politikai befolyása, elszántsága és meggyőzőereje sokat segített benne. Fokozatosan ismerjük meg a személyét, a férjével való kapcsolatát, de leginkább a motivációja teszi a szememben naggyá. Három vetélésen van túl, és a csatornapartra jár ki korcsolyázó családokat figyelni. Annyira szomorú ez a jelenet, és annyira tisztelem benne. Többször elgondolkoznak az örökbefogadáson, de végül az sem jön össze nekik. Emiatt is vált gyerekek százainak anyukájává.

 

A regény címe inkább a könyv második felének eseményeire utal, amikor is a britek úgy döntenek, hogy csak és kizárólag gyerekeket, és csak és kizárólag átmenetileg fogadnak be. Truusnak pontosan 600 gyereket kell összegyűjtenie, se többet, se kevesebbet, mert különben nem indulhat el a szerelvény Bécsből. A helyzetet nehezíti, hogy Sabbat napján indulnának, valamint a nagyon kicsik nem mehetnek.

Forrás: Pinterest

A búcsúk szívszorítók. Először is Stefannak és öccsének, Walternek ott kell hagyniuk az édesanyjukat a gettóban, akit valószínűleg sosem látnak újra. Zofie egyedül vág neki az útnak, húga nem mehet vele, majd csak a következő vonattal. Végig ott lebeg a levegőben a kérdés, hogy vajon tényleg kiérnek-e Angliába? Vajon lesz-e olyan család, aki befogadja őket? Vajon együtt maradhatnak-e? Stefannak felnőttként kell viselkednie, mert ő felel az öccse világáért, és neki kell átadnia a szülői örökséget.  

 

Összességében

Ez egy széttöredezettsége miatt nehezen induló, de annál értékesebb történet a Harmadik birodalom karjai közül megmentett gyerekekről. Gyerekek szemszögén keresztül mutatja be az ausztriai állapotokat az Anschlusst közvetlen megelőző időktől a 2. világháború kitörését követő időig. Kedvencem Truus, aki a személyes életében adódott nehézség miatt mindenki édesanyjaként gyerekeket csempész át a határon. Ugyan maga a regény a képzelet szüleménye, de valós eseményeken alapszik, ami miatt ugyanolyan súlyos eseményeket ír le, mintha tényleg megtörtént volna minden. Aztán ki tudja…

 

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!

„A mi célunk nem az, hogy a zsidó tőke kiáramoljon a birodalomból, hanem hogy távozásra bírjuk a vagyontalan zsidókat, írta Eichmann a jelentésébe.”

~~~

„– Nem kell értened a művészethez ahhoz, hogy érezz valamit – nyugtatta meg Lisl. Csak mondd el, mit látsz.”

~~~

„A félelem érdekes dolgokat tud művelni bárki elméjével…”

~~~

„– Apám mindig azt mondta, a bátorság nem a félelem hiánya, inkább az, hogy a szemébe nézve is tovább merünk lépni.”

~~~

„Mindig az előre nem látható nehézségek győzik le az embert.”

~~~

„– Ördögi dilemma: hogyan maradjunk a lehető leghumánusabbak anélkül, hogy… nézzék, realistának kell lennünk. Itt, Angliában nem kockáztathatunk meg egy antiszemita akciót.”

~~~

„A fiú becsukta az ajtót, és kitámasztotta apja egyik megmentett könyvével, hogy csukva maradjon. Így már csak tompán hallották, ahogy egész életük javait bejegyzik egy náci főkönyvbe, szétszórják a Reich művészeti múzeumaiban, vagy eladják, hogy finanszírozni tudják Hitler tombolását – esetleg, ahogy a legértékesebb darabokkal szokták tenni, elküldjék magának Hitlernek.”

~~~

„– Olyan nő vagy, aki fontos munkát végez a világban, amelyiknek kétségbeesetten szüksége van rád. Csak először magadról kell gondoskodnod. Ha nem vagy jól, másokon sem segíthetsz.”

~~~

„– Nem zsidó, de túlságosan barátságos a zsidókkal – bólintott Stephan. – Ez olyasmi, amit ma Bécsben nagyon sokan igyekeznek elkerülni.”

~~~

„– Nagyon sajnálom. Megtesszük, amit tudunk, mindennap este tízig dolgozunk, de… Felveszem az adataidat. Ha találsz valakit, aki jótáll értetek, akkor gyere vissza, és csatolom az aktádhoz. Bárki lehet az.

– De senkit sem ismerek Amerikában!

– Nem kell, hogy rokon legyen. Figyel, van itt telefonkönyv New Yorkból, Bostonból, Chicagóból… egész Amerikából. Bármikor használhatod. Másold ki belőle a névrokonaitok címét, és írj nekik.

– Idegeneknek?

– Mindenki ezt teszi.”