Franciaországról mindig az ármánykodás, az intrikák és a
hatalmi harcok jutnak eszembe. Mai történetem, a Gyilkos kegyelem Robin
LaFeverstől bár jóval az ország egyesítése és Richelieu bíboros cselszövése
előtt játszódik, mégis ugyanaz az érzés kerülgetett.
A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene,
kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy
távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt
megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi
nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál
istenének parancsait.
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a
lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell
eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve
nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új
érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel
tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné
ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene –
meghódította a szívét?
Ismae, és nem Renesmee (hányszor futottam bele ebbe a
hibába, holott nem is olvastam az Alkonyatot) szemén keresztül tárul elénk a
világ, aki alacsony sorából tört ki a rend segítségével. Élő fegyverként
használják őket, és nem avatják be képességük rejtelmeibe.
Nagyon tetszettek a helyszínek. Az írónő ugyanolyan jól
vissza tudta adni a kolostor ridegségét és az udvar pompáját is. Az, hogy
Bretagne-ba helyezi a cselekményt, és nem valami nagyobb udvarba, csak még
jobban hozzájárul ahhoz, hogy a hercegnőt emberként is megismerjük. Anne de
Bretagne egy korához képest megfontolt, szeretetéhes lány, aki rajong "félbátyjáért". Mindent megtesz saját országa védelmében, ha kell, akár
gyámjaival is szembeszáll. Háta mögött rendes kém- és besúgóhálózat működik.
Ember legyen a talpán, aki az elején rájön az igazi árulóra. Élveztem a gyenge
láncszem keresését, az apróságok mindig gördülékenyen vitték előre a cselekmény
fonalát.
Szereplők terén nagyon jó volt a felhozatal. Mindent tudó
apátasszony, barátnő a háttérben, sunyi nevelőnő, aggódó édesanya, taktikus
hadvezér. Ezeket a különböző célért harcoló, ám a szeretet által motivált
embereket összerakva érdekes dolgok sültek ki. Élettel töltik meg Guerandé
falát.
Végig szurkoltam Ismaenek, hogy tudja Mortain, a halál
istenének parancsait teljesíteni, és hogy ez ne ellenkezzen szíve vágyával.
Sokat vívódik, nem akar az érzelmei csapdájába esni, de Duval sem hagyja
hidegen. Ó, Duval, miért vagy te Duval? Rendkívüli stratéga, ügyes
szerepjátékos és ragaszkodó férfi. Amennyire fura volt az elején, annyira hőssé
vált a szememben a történet folyamán.
Nekem kicsit zavaró volt a jelen idő, mivel nem vagyok
hozzászokva az így íródott történetekhez, de egy idő után már észre sem vettem a
különbséget az olvasási sebességemben.
Ami kicsit rontott az összhatáson, az az elgépelések sora és
az átnézés hiánya. Szerencsére nem találkoztam velük túl sűrűn, a szemeim
azonban egyszerre kkiszúrták, ha valami nem úgy volt, ahogy lennie kellett volna.
Összességében
Fordulatos, izgalommal teli, pillanatig sem unalmas, mindig
tartogat meglepetéseket. Aranyos történet a maga véres valójában.
Hogy kinek ajánlom?
Aki nem retten vissza a kicsit sem bájolgó nádszálkisasszony
hősnőtől.
Történelmi, ám csak nyomokban romantikát tartalmazó regények
kedvelőinek.
Akik szeretik A három testőrt, ebben sem fognak csalatkozni.
Remélem sikerült kedvet kapnotok ahhoz, hogy belekezdjetek a sorozatba.
Mára ennyi lettem volna.
Maradok,
Babó Buca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése