Langdon professzor színre lép - Betekintő #15 | Dan Brown

Nem tudok ellenállni a régi könyveknek, mert ad egy:  befogadásra várnak. Ki az aki nem könyörül meg egy doboz leselejtezésre váró regényen. És ad kettő: olcsóbbak mintha boltban venném meg. Bár lehet, hogy kinézetre viharvertebbek, mint újonnan nyomott társaik, de a beltartalmuk ugyanaz, ami a regényeknél a legfontosabb dolog.
Már megértem, hogy miért kavart Dan Brown A Da Vinci-kód című regénye akkora port a maga idejében. Nem is annyira a könyv megjelenésekor, hanem a filmadaptáció elkészültekor. Mert van min elhűlni rajta, az biztos.

Magyar megjelenés éve: 2003
GABO Kiadó
thriller
négy csillag

A tanulmányi úton Párizsban tartózkodó Robert Langdon szimbólumkutatót telefonon riasztják egy késő esti órán. A Louvre idős kurátorát meggyilkolták a múzeumban, és érthetetlen kódot találtak a holtteste mellett. Miközben Langdon és Sophie Neveu, a tehetséges francia titkosírás-szakértő a rejtvény megoldásán dolgozik, elképedten fedezik fel a rejtett utalások nyomát Leonardo da Vinci műveiben – noha ezeket az utalásokat mindenki láthatja, a festő zseniálisan álcázta őket. A hagyományos thrillerregények kliséiből A Da Vinci-kód egyszerre villámgyors, intelligens és többrétegű; részletek sokasága és alapos kutatások hitelesítik. Az első oldalaktól a váratlan és elképesztő végkifejletig Dan Brown bestsellerszerző már megint mesterien bonyolítja a történetet.

Egyházi témához nyúl, valós alapot és létező és létező szervezetek vázol fel. Hipotézist állít be valóságként, mert nem lehet igaz. Ugye? Hitmegrengető megállapításokat tesz. Elgondolkodtatott, és megkérdőjelezett bennem dolgokat. Mert azt tudom, hogy Nyugat-Európában volt már történelemmódosítás, miért ne lehetne ez az egyházaknál is. Ameddig nem tudunk az időben utazni, addig ki ellenőrzi le, hogy vajon mi történt 2000 évvel ezelőtt.

„Amikor két kultúra megütközik, a vesztes megsemmisül, és a győztes írja meg a történelemkönyveket.”

Nem ez az első Dan Brown könyvem, így azt hittem, tudom, mire számítsak. Szkepticizmussal fordultam szereplők irányába, de richtig nem ők mozgatták a szálakat. Langdon és Sophie jól kiegészítették egymást, a szimbolikakutató és a kriptográfus előtt nem maradt semmi sem rejtve. Minden mű leírása valóságos, de ahogy ezeket felfőzte egymásra… Észbontó. Minden tiszteletem az övé.

Ma is tanultam valamit. Például hogy az első meridián, az úgy nevezett Rózsavonal nem London, hanem Párizson ment keresztül. Meg hogy a phi a legszebb szám.

Már akkor meglepődtem, mikor megláttam a regényből készült ifjúsági változatot, az eredetit elolvasva pedig még inkább. Mit hagyhatnak ki vagy ültethetnek át virágnyelvre, mert erősen jelen van benne a szexualitás, a nő és a férfi kapcsolata. Szerintem a sztori abszolút nem való kistiniknek, mert a lebutított sosem lehet olyan jó, mint az eredeti. Ha már el akarják olvasni, akkor az igazit tegyék, és várjanak pár évet. A könyv megvárja őket.

„- Csak azt ne mondd, hogy a Harry Potter valójában a Szent Grálról szól.”