Szerelmek és regények | Catherine Bell

Syrie James Jane Austen naplója akkora hatást gyakorolt rám kiskamaszként, hogy azóta is azt emlegetem, és az ahhoz hasonló élményt keresem. Az írónő életének már számos feldolgozását olvastam, amelyek közül Catherine Bell Jane Austen és a szavak művészete hasonlított leginkább a vágyott érzésre. Könnyed kikapcsolódást nyújtott, amiről nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni, de ez így is van rendjén.

 

Eredeti megjelenés éve: 2021
Magyar megjelenés éve: 2022
Kossuth Kiadó
regényes életrajz, női sors
öt csillag

Jane Austen, az egyszerű, sokgyerekes vidéki anglikán pap lánya nem számíthat sem hozományra, sem előnyös házasságra. A rossz kilátások ellenére nem közömbös a fiatalemberek iránt, és bár vagyon nem teszi csábítóvá a bálokon, a társasági összejöveteleken, életvidámsága és műveltsége kiemeli a férjkereső lányok sorából. Ám ambíciói túlmutatnak a házasságkötés társadalmi elvárásán: minden gondolatát erős és intelligens nőkről szőtt történetei foglalják le, melyeket lemoshatatlanul tintafoltos kézzel vet papírra. Majd újra meg újra átírja a regényei kéziratait, és sikertelenül keres könyvkiadót. Az írói sikerek és az egyenrangú felek közötti szerelem is sokáig elkerüli, éppúgy, mint okos és szenvedélyes hősnőit, Emmát, a Dashwood nővéreket, Elizabeth Bennetet…

 

Ismert tények és kitalált elemek keverednek ebben a fikciós regényben, amely véleményem szerint jól megragadta Jane karakterét. Emellett a szerelmek bemutatása is tetszett, valamint az Austen regényeket is roppant ügyesen fűzi bele az írónő. Gyorsan olvastam, de mindezt azért, mert annyira szerettem.

 

Történetünk…

Jane Austen életének 20 évét öleli fel kezdve a Tom Lefroy-jal való megismerkedésével egészen az Értelem és érzelem megjelenésééig. Kiemeli a főbb eseményeket, megélünk magasságokat és mélységeket, ám nem fél nagyobb lépéseket tenni az időben. Nagy utat járunk be vele, ám valahogy mindig visszalyukadunk a legfőbb szenvedélyéhez, az íráshoz, hiszen nagy álma, hogy abból éljen meg.

 

A kötet keretes szerkezettel rendelkezik, ahol már egyszerre az íróként elismert Jane-t láthatjuk. Nagyon izgul a régenssel, azaz a Walesi herceggel való találkozás miatt, és nem akarja elhinni, hogy hova jutott el. Nagyon kis aranyos volt megszeppenve, és már itt tudtam, hogy szeretni fogom ezt a regényt, pedig még igazából csak egy hintóban utazott.

 

Maga a regény központi eleme az írás, amely nem mindig megy olyan könnyen (ezt a bejegyzést is épp egy itthoni felfordulás közepette írom). Akkoriban a papír ára miatt drága hobbinak számított, ám Jane édesapja mégis finanszírozza ezt. Igyekszik a lehető legtöbbet újrahasznosítani, így volt, hogy régebbi változatok szövegeit ollózta egybe, ezzel is spórolva az alapanyaggal. A történet során a művek keletkezésébe is belepillanthatunk, ugyanis a kötet egyik érdekessége, hogy akár oldalakon keresztül konkrét Austen regényekből idéz, mintha épp akkor írná őket. A magyar változatban a hivatalos fordítások kerültek be, ami nálam a Büszkeség és balítéletnél dobogtatta meg leginkább a szívemet. A ténynek viszont mindegyik könyv esetében örültem.

 

Forrás: Pinterest

 

Mivel nem sokkal előtte olvastam a Jane Austen küldetést, így akarva-akaratlanul hasonlítottam össze a két könyvet, amely leginkább a családtagok Jane-hez való viszonyánál csúcsosodott ki. Az édesapja egyértelműen a támogató szerepet töltötte be az életében, akinek a korai halála negatív hatással volt az alkotásra. Édesanyával ezzel szemben nem volt jó kapcsolata, aki minden áron férjhez akarja adni. Megjelenik benne Henry is, akivel a nővérén kívül a legközelebb álltak egymáshoz. Vidám és karizmatikus férfinak ismertem meg, aki imádja ugratni a húgát. Cassandra emlékeim szerint kevesebb szerepet kap, de hát nem is csak az egymásra támaszkodós időszakra fókuszált.

 

Szerettem a szerelmek és regények összjátékát, amit ugyan semmilyen tény nem támaszt alá, mégis izgalmas spekulációra ad lehetőséget. A Tom Lefroy féle kémia kicsit instantra sikeredett, de a valóságban sem találkoztak sokat. Akár az itt megélt kudarc is inspirálhatta Marianne és Mr. Willoughby sorsát. Akin viszont inkább meglepődtem az Harris Big-Wither, akiről nem tudatosult bennem eddig, hogy ennyivel fiatalabb Jane-nél. A kötet elején még bőven kisfiú, a lánykérés idején is éppen hogy csak nagykorúvá vált. Megjelenik benne még egy titokzatos idegen is, amely viszont teljes mértékben a kötet írójának szüleménye. Az azonban tudott tény, hogy van egy időszak Austen életében, ahonnan nem maradt fenn egy levél sem, valamint a legtöbb kozmetikázva van. Miért ne lehetett volna egy nagy szerelme? Tudtam, hogy fájni fog a vége, de hogy ennyire…

 

Végezetül pedig szeretnék kitérni az írónő népszerűségére, amely mai korunkban egyértelműen a férfi hőseinek, humorának és kortalan értékeinek köszönhet. Korában viszont sokkal inkább azért volt sikeres, mert fennköltség helyett az akkori életet mutatta be. Ez felveti azt a kérdést bennem, hogy vajon melyik mai kortárs regény lesz képes erre a szintre eljutni?

 

Forrás: Pinterest

 

Összességében

Jane Austent szeretőknek első osztályú kikapcsolódás, ha valami könnyedre vágynának. Életrajzi szempontból hiteles, mégis inkább a fikciós elemeit mondanám erősebbnek. Szerettem benne Jane lazaságát, meg úgy általánosságban a regény stílusát. A kiadónak pedig külön pacsi jár a kivitelezésért, valamint a megfelelő fordítások beemelésért.

 

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak!

 

„– Nem hiszed, hogy beleszerethetnél ebbe a Mr. Lefroyba?

Alathea arca még vörösebb lett, a szeme pedig szinte lázas fényben ragyogott.

– Hiszen még soha nem találkoztam vele!

– Ennek semmi jelentősége.”

~~~

„Ha beleszeret valakibe, az nyilván az elhatározása nélkül történik majd. Ha pedig nem… nos, épp elég fiatalembert tudott kigondolni magának. Nincs kizárva, hogy köztük lesz majd a legjobb parti.”

~~~

„– Okos lány vagy.

– Köszönöm, anya.

– Ha fiú lennél, az egész világ biztosítana róla, hogy egyszer majd sokra viszed.

– Talán egy lány is sokra viheti.

Az anyja kuncogott, majd ismét elkomolyodott.

– Ne várj túl sokat! Csalódni fogsz csupán.

– Ha így vélekedünk az életről, akár már most befekhetünk a sírba meghalni.”

~~~

„– Ön nem talált semmi kivetnivalót abban, hogy egy nő az írói pályára lép?

– Miért is tenném? Egyáltalán nem osztom a nézetet, hogy a hölgyek gyönge növénykék lennének. Ha engem kérdez, szerintem a nők az erősebb nem, több pofont kapnak – és adnak –, mint a teremtés koronáinak nevezett férfiak. Ugyanígy az az elfogadott nézet, hogy a nők inkább a szívüket, mintsem a fejüket használják, nos ez nem egyezik meg az értelmes lényekről formált nézeteimről.

– Egyéb esetben bizonyára pórul járt volna velem. Ugyanakkor biztosíthatom róla, hogy nekem is van szívem, ha alkalomadtán éppen nem is találom.”

~~~

„Egyszerűen vannak olyan emberek, akik nem alkalmasak arra, hogy regényszereplők legyenek. Túl kevéssé keltik fel az érdeklődést, és mindabból, amit az emberek szeretnének felfedezni, túlságosan sok rejtőzik a feszín alatt. Ezer oldalt kellene írni róluk, hogy közelebb kerülhessenek az olvasókhoz.”

~~~

„Történjen bármi is, volt egy hely, ahová elmenekülhetett. A saját világába, abba, amelyet közel hozhatott másokhoz is, ha leírta, amit ott hallott, amit ott látott, amit az ott élő szereplők éreztek. Néha úgy tűnt neki, mintha ez a világ lenne a kedvesebb, a valóság pedig nehézkesebb, szomorúbb annál, mintsem hogy versenyre kelhessen a képzeletében élővel.”

 ~~~

„Amikor írok, olyan olyan, mintha másik világban lennék. És ezt a világot sokkal inkább értem, mint azt, amelyikben éppen sétálunk. […] Talán ez a könnyebbik út. Menekülök a valóságból, és újjá alkotom az életem, mintha valaki más lennék. Mintha lenne még egy énem – méghozzá öt további énem, amelyekhez minden egyes kézirattal további ének csatlakoznak.”

~~~

„– Korábban azért írtál, mert szívesen tetted. Most azonban nézd csak meg magad! Görbe tartással gubbasztasz egész nap és a fél éjszakán át. Egyáltalán nem úgy néz ki, mintha az írás örömöt okozna neked.”

~~~

„– Huszonöt éves? – kérdezte az első. – Hát ez tényleg… hihetetlen.

Mit válaszoljon?

Szívből sajnálom, hogy a jelenlétem ennyire terhes önnek. Ha vigasztalja, biztosítom afelől, hogy a szüleim még inkább szenvednek tőle.”

~~~

„– […] Oly öreg vagyok már, hogy alig emlékszem, mennyi fáradtsággal jár megszokni valami újat! Micsoda szerencse, hogy kisgyerekként nem voltam ennyire türelmetlen, mint ma. Bizonyára soha nem tanultam volna meg olvasni. Vagy írni.

E gondolattól maga is megrettent, és ijedt arcot vágott.

– Az olyan szörnyű lenne?

– Ó, igen. Ha írásképtelen lennék, az életem veszne el. Viszont nem hagyhatjuk figyelmet kívül, hogy ha soha nem tanultam volna meg, azt sem tudhatnám, miről maradtam le.”

~~~

„– Engem nem zavar az ismeretlenségem – tette hozzá Jane. – Képzeld el, ha híres lennék, mindenki akit ismerek, hirtelen igyekezne mindig a lehető legjobb fényben megjelenni előttem, mert feltételezhetné, hogy figyelem a viselkedését, hogy később megírhassam.”

~~~

„– Azt mondják, azt hiheti az ember, hogy valamelyik főszereplő mindjárt befordul a sarkon, míg más szerzők minduntalan csak azon fáradoznak, hogy az élettől a lehető legtávolibb, a lehető legkalandosabb legyen a regényük. […] Az emberek szeretik, amit írtál, mert élethű, és nincs rajta cukormáz. Igen az emberek rajonganak a könyveidért, Jane, tényleg így van!”

~~~

„Emmával nem csak merész kísérletet akart tenni. Ez a hősnő egyszerűen tökéletes volt, mert nem volt tökéletes. És az embereknek küzdeniük kell majd, hogy ugyanúgy szeressék, mint ahogyan Jane már most is szerette őt.

Nem ez a legnagyobb kihívás egy író számára?”