Vajon tényleg megéri bolygatni a múltat? | Kathleen A. Flynn

Austen és időutazás? Rachel Giwney Szerelmes Jane című regényében nagyon bejött ez a párosítás, ám ott kedvenc írónőnk utazott a jelenünkbe. Kathleen A. Flynn viszont csavar egyet a történeten, és kutatókat küld a múltba egy nem túl távoli jövőből, de ez valahogy nem működött A Jane Austen-küldetésnél. Az egész leginkább a megvalósításon és az elbeszélőnkön múlt, mert az ötlet maga jó.

 

Eredeti megjelenés éve: 2017
Magyar megjelenés éve: 2022
Athenaeum Kiadó
történelmi fikció, időutazás
három csillag

A távoli jövőből azzal a megbízással küldenek két kutatót a múltba, hogy férkőzzenek Jane Austen, az akkor már híres írónő közelébe, és szerezzék meg tőle A Watson család története című kéziratát, amelyről azt feltételezik, hogy az írónő befejezte, de bizonyos okok miatt meg akarta semmisíteni.

Rachel Katzman és Liam Finucane a jövőből érkezik 1815-be, Angliába. Magukat vagyonos ültetvényesnek kiadva próbálják megtalálni a módját, hogyan ismerkedhetnének meg Jane Austennel. Rachel és Liam az írónő egyik testvérén, Henryn keresztül próbál Jane közelébe férkőzni. Ám amikor szembesülnek a korabeli viszonyokkal és Jane gyógyíthatatlan betegségével, azzal az etikai problémával állnak szemben, hogy van-e joguk megváltoztatni a múltat.

 

Nagyon azt éreztem olvasás közben, hogy az írónő nem tudta eldönteni, hogy végülis mit szeretne írni. Egyrészt történelmi fikciót, merthogy a régensség időszakába mennek vissza a főszereplőink, akik viszont ha kettesben maradnak, akkor sokat beszélgetnek a jelenükről, ami számunkra egy jövőkép. Emellett pedig az elbeszélőnk, Rachel önmagában is szokott elmerengeni az életéről, és ezek a részek nagyon kilöktek a sztoriból. Sokkal inkább szerettem azokat a részeket, amikor nem csak kettesben vannak Liammal.

 

Történetünk…

két kutatóról szól, akik azt a küldetést kapták, hogy utazzanak vissza az időben, és szerezzék meg Jane Austen leveleit, valamint A Watson család kéziratát, amiről kiderült, hogy mégis befejezte. Rachel és Liam magukat testvéreknek és jamaicai születésű angol nemesnek kiadva olvadnak be a londni társaságba, és kerülnek közel Henry Austenhoz, Jane bankár bátyjához. Nemsokkal rá megérkezik az írónő is a városba, és még inkább belebonyolódnak a család életébe. Vajon ezzel nem bolygatják meg túlságosan az idő szövetét?

 

Azt már néhány regény miatt megtanultam (Én és Mr. Darcy, A halál jár Pemberly-ben), hogy Austen nevének és műveinek felhasználása nem jelent garanciát egy jó könyvre. Legfeljebb egy lelkes rajongót takar, aki ezen keretek közé akarta szuszakolni a történetét. Tényleg nem lett volna rossz az alapkoncepció, mert ki ne szeretné még inkább megismerni kedvenc írója életét, de szerintem sokkal jobban működött volna, ha például valaki más lesz a főszereplő. Gill Hornby Austen kisasszonyánál például Cassandra tökéletes megfigyelője az esményeknek, és vissza is tudja adni őket.

 

Forrás: Pinterest

 

Egyszer már korábban majdnem nekikezdtem az olvasásának, de a tudományosabb kezdet akkor kevésbé hozott lázba, az Elektronikus állam után viszont még inkább kívántam, szóval a fene se érti. Rachelék világában Nagy-Britannia mint az emberiség mentsvára működik. Mindent állandó elektromosság működtet, így nincsen szürkület. A természet is kihalt, és csak üvegbúrában rekonstruált élőhelyek léteznek. Mindenki kényszerűen vegetáriánus, hiszen a húst is iparilag állítják elő. Mindez egy tök jó alapot adott volna egy sci-fi történetnek, de az austen-i világtól számomra nagyon elütött.

 

A két időutazó közül Liam-et bírtam inkább, de őt csak kívülről látjuk. Színészként jól beleolvad a 19. századi közegbe, és az érzéseit is jól tudja leplezni. Ha rajta múlik, biztos nem hibáznak akkorát. Elbeszélőnk Rachel viszont a kezdeti semlegesség után átment zavaróvá. Helyenként idegesítően aggódik mindenért, ráadásul egy férfifaló, aki itt sem tudja türtőztetni magát. Úgy tudtam, hogy ő lesz az, aki mindent elront, és nem is okozott ebben csalódást. Még a regény során egy helyen önmagukat hasonlítják Crawfordékhoz A mansfieldi kastélyból, ami teljesen valid, merthogy ők is kívülállóként férkőznek be egy család életébe. Ez megmagyarázza egyébként azt is, hogy miért is tetszett kevésbé ez a regény, mert A mansfieldi kastély sem a kedvencem.

 

Leginkább Austenék miatt olvastam, akiket viszont szerethetően formált meg az írónő. Henrynek imádtam a lelkesedését és flörtölősségét, ami elviselhetővé tette a kezdeti időszakot. Jane egy kicsit később tűnik fel, és elsőre kevésbé lehengerlő, de amint közelebb kerül Rachelhez, egy mélyérzésű hölgyek ismerünk meg. Rajtuk kívül egy ponton igazi banzáj tör ki, mert Edward és Cassandra is feltűnik. Előbbi tényleg nagyon elüt a többi testvértől külsőre, így teljesen érthető, hogy miért őt választották anno Knight-ék, utóbbi pedig megszállottan védelmezi húgát és szeret mindent a saját szája íze szerint alakítani. Megjelenik még Mrs. Austen és az ő kevésbé szoros kapcsolata a lányával is, valamint az általános bizalmatlanság az idegenek felé, aminek köszönhetően helyenként úgy tűnt nekem, hogy Austenék már rég tudják a turpisságot.

 

Forrás: Pinterest

 

Ez egy romantikus történet, ami Austenhoz hűen tartalmaz eltitkolt jegyességet, sokáig lappangó szerelmet, de itt azért mégis modern főszereplők vannak. Nem csak a környezetet ábrázolja naturalistán, hanem a testi vágyakat is elég explicit módon tárja elénk. Rachel elég szexközpontú, úgyhogy kapunk ebből is bőven. Ezt is simán ki lehetett volna hagyni, de ez már csak a személyes preferenciám.

 

Maga a kötet azzal a témával foglalkozik, hogy mi lett volna, ha Austen tovább él, és több regényt hagy az utókorra. Tetszett az elismertség és a népszerűség vizsgálata, de itt már nagyon közelítettünk a regény lezáráshoz, amelynek hangulata elég szomorúra sikerült.

 

Végül pedig szeretném megjegyezni, hogy a kötetben található levélidézeteknek nem esett neki a fordító, hanem Vallasek Júlia meglévő fordításait használta fel. Ezért jár egy pluszpont a kiadónak.

 

Összességében

A borító még mindig jobban tetszik, mint a történet. Elbeszélőnk, Rachel mellett leginkább a saját jelenükről való merengések és beszélgetések zavartak, ami számomra nagyon megtörte a régens hangulatot. Austenék ugyan javítottak a helyzeten, de gyógyírt nem jelentettek a problémákra, amik végig kísérik az egész kötetet.

 

Köszönöm szépen a lehetőséget az Athenaem Kiadónak!

„Miféle megszállott vállalkozik időutazásra?”

~~~

„És ha az első ember, akivel találkozunk, átlát rajtunk, milyenek az esélyeink a túlélésre ebben a világban, nem is beszélve a sikerről?”

~~~

„Az ősi britek imádták a bemutatásokat; valaki nem jelenhetett meg csak úgy egyszerűen, önmagát menedzselve. És a világ most az ő szabályaik szerint működött.”

~~~

„Nem tudtam megszabadulni attól az érzéstől, hogy mindenki jelmezt visel, mintha mindannyian egy elkeseredetten valósághű, régenskorszak témájú halloweeni partira gyűltünk volna össze.”

~~~

„Az intézet útmutatása az volt, hogy a küldetésünk célszemélyein kívül minél kevesebb emberrel érintkezzünk, mivel attól lehetett tartani, hogy ha jelentős mértékben megzavarjuk a valószínűségi mezőt, ez előre nem látható és pusztító módon befolyásolja a történelem nagy eseményeit. Bár a McCauley-Madhavan-elmélet szerint a mező elvisel bizonyos mennyiségű zavart – másképpen a mi küldetésünk sem volna lehetséges.”

~~~

„A mi világunk szükségből vegán volt, az étel ipari termék, nem a természetből való. Tudtak szintetizálni valamit, ami olyan volt, mint a hús, de ez népszerűtlennek bizonyult, a Kihalás előtti, elveszett világhoz tartozott, a káosz és az önző hibák idejéhez, amelyre senki sem akart emlékezni.”

~~~

„Jane Austennak egy fillérje sem volt, amíg az első könyvét el nem adta, a bátyja viszont egylovas kocsival furikázhatott Londonban, és szórhatta a pénzt a játékasztaloknál.”

~~~

„Nem az a lényeg, honnan indulsz, hanem hogy hová jutsz, és te nagyszerűen helytállsz, úgy látom.”

~~~

„Milyen szörnyű is ebben a korban nőnek lenni, gondoltam, ahogy rájöttem, hogy még én is, akinek ennél okosabbnak kéne lennie, csak a férfiak viszonylatában gondolok rájuk: akikhez férjhez mennének, vagy akikhez csak szeretnének.”

~~~

„Semmim nem volt, csak időm meg a rest kéz és a tevékeny agy szerencsétlen együttállása. A szalonban, miközben kibámultam az utcára, számba vettem az emberi tőkének azt a pazarlását, amelynek most én is részese voltam. Szobalány, anya, kalaposnő, varrónő, háziasszony, bába, halaskofa, kocsmárosné, csaposlány, szajha. Ennyi volt a lehetőség, kivéve a ritkán előforduló színésznőket és írónőket. Pedig az intelligens, energiával teli nők ugyanolyan arányban fordultak elő ,inden korban; az emberi természet nem változott olyan gyorsan.”

~~~

„A mi világunkban sok ember furcsának, sőt tragikusnak találta, hogy az érzelmileg ennyire kielégítő szerelmi történetek szerzője maga nyilvánvalóan sohasem találta meg a szerelmet, de én nem.”

~~~

„Az emberek bonyolultak. Tele vannak ellentmondásokkal.”

~~~

„A múlt olyan kollektív fikció, mint bármi más. Mint a papírpénz, például. Azért létezik, mert megegyeztünk a létezésében. Nincs tárgyi valósága.”

~~~

„A tudósok boldogok voltak, és elfoglalták magukat az új Austen-regényekkel, de az olvasóközönség tudatában a ritkaságnak értéke van. Ennek az új bőségnek az egyik hatása az volt, hogy Jane kevésbé jelentős irodalmi alakká változott, a másodvonal első sorába került, mint Anthony Trollope, akihez gyakran hasonlították. A mi küldetésünket, akárcsak Austent magát,, tisztelet övezte, de nem tartották szenzációnak. Most a Brontë nővérek voltak mindenütt: ők voltak azok, akiknek mindenki a megszállottjuk lett. Ebben a higgadt korban az ő érzelmileg túlfűtött tehetségüknek egzotikus vonzereje volt, szemben Jane Austen visszafogott, ironikus és termékeny világával.”

~~~

„Nem ilyenek vagyunk-e mindannyian, vonszolódunk a múltunk selejtes darabjai között, amelyek nem illenek össze, hiányosan túlírt változatai önmagunknak, miközben reménykedünk, hogy egy napon megértjük és helyére tesszük a dolgokat?”