Louisa May Alcott a
tanmesék koronázatlan királynője, aki sokat merít a saját életéből, ami miatt
nem egyszer éreztem azt, hogy személyesen ő szól ki nekünk a lapok közül. A Jo
fiai a méltán híres Kiasszonyok sorozatának záróakkordja, amely a Fiatalurak
kisebb mélyrepülése után képes volt enyhíteni az ejtett csorbát, és bár messze
nem ér fel az első két részhez, mégis örültem, hogy ismét több időt tölthettem
a számomra oly kedves szereplőkkel.
Eredeti megjelenés éve: 1886 Magyar megjelenés éve: 2006 Lazi Kiadó klasszikus három csillag |
Hála az öreg Mr. Laurence
örökségének, tíz évvel az alapítás után Plumfield főiskolává nőtte ki magát. A
régi növendékek ifjakká, illetve bájos és törekvő fiatal hölgyekké serdültek,
akik a maguk útját járják a nagyvilágban. Ám egy fiatalnak ugyanannyi a
gondja-baja, mint egy gyereknek, és ilyenkor kiderül, hogy ők még mindig Jo
„fiai”…
Előzetesen nem volt sok
kedvem kézbe venni a kötetet, mert még élénken élt bennem a harmadik rész
okozta megdöbbentő élmény. A motiváció hiánya miatt sokat tologattam, ami
egyáltalán nem bizonyult hibás döntésnek, ugyanis további tíz év telt el az
időben, és a megismert gyerekek immár a tinédzserkorukat tapossák. Ami viszont
a leginkább jót tett a regénynek, hogy visszavette a gyerekektől a mesélés
jogát, és többnyire Jo szemszögén keresztül látjuk az eseményeket. Ugyan a vége
fele kezdett megint kicsúszni az elbeszélés a kezei közül, és kicsit
összecsapottnak tűnt. Az elköszönés viszont igazán érzelmesre sikeredett.
A könyv leginkább
találkozásokról és összeölelkezésekről szól, amelynek köszönhetően rengeteget
beszélgetnek benne. Kalandok hiányában legtöbbször ezek a diskurzusok viszik
előre a történet fonalát. Előkerül benne többek között a szerelem és az
önmegvalósítás, de minden igazából arra hegyeződik ki, hogy mennyire is fontos
a jó nevelés. Ugyan a cím Jo „fiaira” utal, de nem maradnak ki a női kérdések
sem, mint a szavazati vagy épp a tanuláshoz való jog, de ugyanúgy előkerül az
önállóság is.
Nagyon örültem Jo aktív
jelenlétének, aki nem is annyira titkoltan, de az egyik kedvenc szereplőm az
egész sorozatban. Az elmúlt időszakban elég híres lett, amelyben Alcott
valószínűleg a személyes élményeket is felhasználja. Elég fárasztó számára a
rivaldafény, és a rajongói levelek is terhesek tudnak lenni egy idő után. De
mint édesanya is állja a sarat, és az egyik legkedvesebb jelenet evvel
kapcsolatban, mikor ugyanazt a tanácsot adja a fiának, amit anno ő is megkapott
az édesanyjától.
A gyerekekkel az egyes
epizódok során foglalkozik, amelyek közül az egyik kedvencem Josie és a színészi
karrier találkozása. A környéken ugyanis él egy idős színésznő, akit nagyon
sokáig nem mer megszólítani, pedig hatalmas rajongója, és csak egy véletlen
karperec eset ad nekik megismerkedési lehetőséget. Emellett a Nat hajótöréses
epizódja is elég érzelmesre sikeredett. Dant is sokat látjuk, de benne egy
kicsit csalódtam, ugyanis a zsiványsága egyre inkább kiütközik. Spekulál,
szerencsejátékokban vesz részt, és egy ponton még börtönbe is kerül. Ezen kívül
pedig lánykérések és eljegyzések is színesítik a lapokat.
Végül pedig egy irodalmi
tisztelgést szeretnék kiemelni, ugyanis a regény során feltűnik Charlotte
Brontë és George Eliot neve is. Előbbi lényegesen ismertebb, és pont ezért
örülök annyira az utóbbi említésének is, ugyanis a Büszkeség és ártatlanság
című kötetét magam is olvastam, és eléggé megindított.
Forrás: Pinterest |
Összességében
A Fiatalurakhoz képest
ugyan jobb, de még mindig nem ér fel az első két rész színvonalához. Szerettem,
hogy Jo ismét több teret kapott, a végére viszont mintha az említett szereplő
fontosságáról ismét elfeledkezett volna, illetve emellett a fókuszt is
elvesztette.
A sorozatnak egyértelműen
az első két része a legerősebb, azokat továbbra is nagyon szeretem. A harmadik
és a negyedik előtt viszont tanácstalanul állok, mert ugyanolyan érzésem volt,
mint a Ragadozó városok krónikájánál. Értettem, hogy szeretett volna még a
világban alkotni az írónő, de nem biztos, hogy a következő generáció a legjobb
megoldás.
„Vannak, akiknek jól áll a gazdagság, és a napfényben virulnak igazán, míg másoknak árnyékra van szükségük, és édesebbek lesznek, ha megcsípi őket a dér.”
~~~
„– Azt ne merje mondani, uram, hogy öregszünk! Csak virágba borultunk, és nagyon szép csokrot alkotunk, együtt a bimbóinkkal!”
~~~
„Ha békén hagyják a gyerekeket, és nem akarják ugyanabba az öntőformába gyömöszölni őket, egyhamar kitetszik, mire alkalmasak.”
~~~
„– Ha valóra váltod, amit remélünk és várunk tőled, drágám, azzal kiválóan elmondhatod a köszönetedet. Ezer megpróbáltatás és kísértés vár rád az új életben, amikor csak a magad eszére és belátására hagyatkozhatsz. Most jön el az ideje, hogy próbára tedd az elveket, amelyeket igyekeztünk átadni neked. Természetesen fogsz hibázni, mindenki követ el hibát, de hallgass a lelkiismereted szavára, és ne tévelyedj el.”
~~~
„Vigyél magaddal néhány könyvet, és olvassál, az hatalmas segítség. A jó könyv mindig jó társaság.”
~~~
„– Mert az igazi anyák sose felejtik el a gyermekeiket, és abból tudom, hogy anyád _az_ volt, mert megszökött a kegyetlen férjétől, hogy kisfiát megmentse a rossz befolyástól. Ha életben marad, neked is szebb életed lett volna egy ilyen gyengéd, önzetlen támasz mellett. Sose felejtsd el, hogy anyád mindent kockára tett érted; ne hagyd, hogy hiába tett lényen.”
~~~
„Nagyon örülök, hogy így segítettek egymásnak. Így helyes, és az ember nem kezdheti elég korán megérteni a hozzá legközelebb álló emberek szükségleteit, jó tulajdonságait és hibáit. A szeretet nem tehet vakká a hibákra, a családi összetartozás nem jogosít fel a gyarlóságok ledorongolására.”
~~~
„A hírnév olyan gyöngy, amelyért sokan lemerülnek, ám csak kevesen hoznak fel.”
~~~
„Sokkal boldogabb az ember, ha olyan munkát végezhet, amelyet szeret.”
~~~
„Nem mi választjuk meg a tehetségünket, de nem is kell véka alatt rejtegetnünk őket, csak mert nem olyanok, mint amilyeneket szeretnénk.”
~~~
„Gondoljatok azokra, akiket a legjobban tiszteltek, ha őket utánoznátok, elnyeritek azoknak a tiszteletét, akik felnéznek rátok. Inkább nevesse ki és fitymálja a fiaimar száz bolond, minthogy elveszítsék azt, amit, ha egyszer elveszett, semmiféle hatalom nem adhatja vissza: az ártatlanságot és az önbecsülést.”
~~~
„Sokan a társadalmi tekintély miatt tanultak, pedig az oktatás nem korlátozódik a könyvekre, és gyakori, hogy a legkiválóbb jellemek nem rendelkeznek semmiféle diplomával, mert a tapasztalat a tanítómesterük, és az élet a tankönyvük. Másokat egyedül a szellemi gyarapodás érdekelt, és az a veszély fenyegette őket, hogy agyontanulják magukat az egész Új-Angliára jellemző tévhitben, vagyis hogy mindenáron tanulni kell, és közben elfelejtik, hogy fontosabb az egészség és az igazi bölcsesség.”
~~~
„– Ha már az íróknál tartunk, az én vágyam az, hogy olyan legyek, mint George Eliot, és lázba hozzam a világot! Nagyszerű érzés lehet, hogy az embernek ilyen hatalma van, és csodálatos hallani, ahogy az emberek dicsérik a „férfias intellektusunkat”! A legtöbb írónő könyveit nem szeretem, de az övéi fenomenálisak. Nem gondolja, Mrs. Bhaer? – kérdezte a magas homlokú lány, akinek a szoknyáján elszakadt a zsinór.”
– Igen, de engem korántsem hoznak annyira lázba, mint a kis Charlotte Brontë könyvei. George Eliotnak van esze, de a szívet mintha kifelejtette volna. Csodálom, de nem szeretem, és az a véleményem, hogy sokkal szomorúbb életet élt, mint Miss Brontë, mert a lángész, a szerelem és a hírnév ellenére is hiányzott neki a fény, ami nélkül egyetlen lélek sem lehet igazán nagy, jó és boldog.
– Igen, tudom, de akkor is olyan regényes és újszerű és titokzatos, és e téren George Eliot csakugyan óriási volt. Az idegei és az emésztési zavarai lerontják az illúziót, de én imádom a híres embereket.”
A sorozat további kötetei:
Kisasszonyok (#1)
Jó feleségek (#2)
Fiatalurak (#3)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése