Iskolaévek | Louisa May Alcott

Louisa May Alcott a Kisasszonyok történetét a szívembe zártam, melyet a Jó feleségekkel kiegészülve piedesztálra emeltem, emellett pedig 2019-es adaptációt is imádtam. Mindezen élményekkel a hátam mögött magas elvárásokkal vágtam neki a Fiataluraknak, amely ugyan kapcsolódik az előbb említett két regényhez, hiszen felbukkannak benne bizonyos szereplők, a fókusz mégsem rajtuk van. Ezt ugyan előre tudtam, de a mértékével nem voltam tisztában, és éppen emiatt csalódtam egy kicsit ebben a kötetben.

 

Eredeti megjelenés éve: 1871
Magyar megjelenés éve: 2006
Lazi Kiadó
klasszikus
három csillag

A March család kalandjai folytatódnak. Jo March nem is lehetne boldogabb: van két kisfia, ráadásul egy tucat tanítványa a plumfieldi rendhagyó iskolában, melyet férjével, Bhaer professzorral együtt vezet. Ám a fiúknak megvan az a tulajdonságuk, hogy örökké bajba keverednek, még akkor is, ha a jószívű, kedves Marchék viselnek gondot rájuk. Zűrzavar és kalandok kísérik a fiúk útját, amíg megtalálják helyüket Plumfield közösségében.

 

Ez sokkal inkább egy szabad történetfolyam, mintsem egy konkrét ívre felépített regény. Mindezt maga az írónő is beismeri egy ponton, de ettől még számomra összeszedetlennek hatott, és nehézkesen is olvastam. Mert ha előzetesen egy novellafüzérre számítok, akkor teljesen másképp állok hozzá.

 

Történetünk roppant egyszerűen bemutatható. Az egész Jo és férje koedukált iskolájában játszódik, ahova a saját és a rokongyerekek mellett szegény sorsú, de tehetséges ifjak is bekerülhetnek. Eme sereglet mindennapjait követjük végig, ahol a tanulás mellett természetesen a csintalanság sem maradhat el.

 

Ugyan ma már kevésbé aktuális a regény tanulsága, de akkori szemmel nagyon modern gondolatnak számított, hogy a fiúk és a lányok közösen tanulhattak. A felnőttek leginkább csak szóval nevelnek, és a verést mellőzik, ami szintén eléggé előrehaladott gondolat volt akkortájt. Az írónő emellett nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati oktatásra is, ugyanis a fiúk tarthatnak állatot és lehet saját veteményesük is, a lányok pedig egy kisméretű konyhában sajátíthatják el a főzés tudományát.

 

A középpontba kerülő új szereplők miatt teljesen más hangulatú ez a kötet, mint a korábbiak, és nekem leginkább a March nővérek meghitt kis világa hiányzott belőle. Jo viszonylag sokszor szerepel a többiekhez képest, de egyáltalán nem ő a főszereplő, amit nagyon sajnáltam, a gyerekek pedig kevésbé voltak számomra érdekesek. Én leginkább azokat a jeleneteket vártam, ahol régi ismerősök bukkannak fel, és az a két Teddy-s volt a legjobb. De Alcott ismét nem hazudtolta meg magát, mert kapunk egy halálesetet.

 

Ha ki kéne emelnem egy karaktert, akinek a sorsa azért valamilyen szinten megmozgatott, az Dan lenne. A már régóta nehéz körülmények között élő fiún az idő ugyan meghagyta a nyomát, roppant csintalan, de belül érződik rajta, hogy jó. Jo sosem adja fel, még akkor sem mikor megszökik, és mindig kap egy újabb esélyt. Sokat változott a regény cselekménye alatt, bár a dörzsöltségét nem lehetett belőle kinevelni. A természettel kapcsolatos hatalmas tudása viszont egyértelműen az előnyére válik.

 

Forrás: Pinterest

 

Összességében

Sajnos nem volt olyan jó, mint a Kisasszonyok vagy a Jó feleségek. Eleve nem sikerült olyan szereplőket megalkotnia az írónőnek, akik felérhettek volna a March nővérekhez, akik bőven szerepelhettek volna többet is. Emellett pedig a cselekményének sincs kifejezett íve – a bonyodalom és az izgalom is eltűnt félúton –, hanem csak epizódokat mutat be az iskola életéből. Annyival jobban meg lehetett volna oldani.

 

„Oly kevés kell ahhoz, hogy egy gyermek boldog legyen! Ehhez képest igazán sajnálatos, hogy egy világban, amely tele van napsütéssel és kellemes dolgokkal, még mindig vannak bánatos arcok, üres kezek, magányos kis szívek.”

~~~

„Olyan jól haladt a zenetanulásban, hogy tanítója megbocsátotta, ha más tárgyakban lassúnak mutatkozott, mert nagyon jól tudta, hogy az ész ott fog legjobban, amit a szív szeret.”

~~~

„…hamar elveszítik a varázsukat az új játékszerek, ha mértéktartás nélkül használjuk őket.”

~~~

„– A só olyan, Virágszál, mint a jókedv; szinte mindenen javít egy csipetnyit.”

~~~

„A tanítás tudományának fel abból áll, hogy tudni kell, miként hatnak a gyerekek egymásra, és mikor szabad összeengedni őket.”

 ~~~

„Hiszek a jutalmazás egy bizonyos válfajában, főleg a fiataloknál, mert segítenek rajtunk. Lehet, hogy kezdetben a jutalom kedvéért vagyunk jók, de ha okosan használjuk, hamarosan megtanuljuk önmagáért szeretni a jóságot.”

~~~

„A pénz minden gonoszságnak a gyökere, mégis olyan hasznos gyökér, hogy ugyanúgy nem nélkülözhetjük, mint a krumplit.”

~~~

„– Nem tudom, miért van az, hogy amit sutyiban eszik az ember, attól megfájdul a gyomra, de amit az asztalnál eszik, attól nem – tűnődött Pufi.”

~~~

„– Nem vagyunk egyformák. Egyaránt szükség van munkásra és tudósra, a világban mindenkinek jut hely. Bár én úgy gondolom, hogy a munkások is tanulhatnának egy kicsit, és a tudósnak sem ártana, ha megtanulnának dolgozni, mert hátha szükség lesz rá (…).”

~~~

„Az emberség mindig jobb, mint az erő.”

~~~

„– Nem mindig a dámáké a legnagyobb érdem, Jo. Megesik, hogy az erős, bátor nő rázza fel a fiút, és farag belőle férfit – mosolygott Laurie.”

~~~

„Ha férfiak és asszonyok annyi megértéssel, segítőkészséggel és bizalommal fordulnának egymás felé, mint az én gyermekeim, milyen kapitális hely lenne a föld!”

~~~

„Mert a szeretet olyan virág, amely minden földön megterem; szelíd csodáit nem hervasztja őszi dér, téli fagy; illatosan, dúsan virul évhosszat, és egyként áldás annak, aki adja, és annak, aki kapja.”

 

A sorozat további kötetei:

Kisasszonyok (#1)

Jó feleségek (#2)

Jo fiai (#4)