Szenvedésem végére értem.
Ezt azonban csak magamnak és a makacsságomnak köszönhettem. No meg a
szépérzékemnek, hisz engedett elcsábulni nem is egy, hanem egyszerre két
könyvvel. Alexandra Bracken Passenger sorozatának második része, a
Világok utazóit ugyan jobbnak mondanám az előzőnél, de még mindig kusza. Sajnos
nem tudok egyetérteni az írónő köszönetnyilvánításának első mondatával, mert nem
sikerült ezt helyrepofoznia a kéziratot.
Magyar kiadás éve: 2018 Maxim Könyvkiadó időutazás, ifjúsági két csillag |
Hirtelen minden
megkérdőjeleződik, amiért Etta eddig küzdött. Olyan útra kell lépnie, amely
egész jövőjét átformálja. Nicholas a lány keresésére indul. Segítői és társai
ebben, a kezdetben ellenséges Ironwood rokona, Sophia és az eleinte szintén
érdekből melléjük álló kínai zsoldoslány, Li Min. Nemcsak Ettát keresik, de a
mindent befolyásoló, az idővonalat átállító csillagórát is. Ez utóbbi egyre
iszonyatosabb pusztítást okoz, s a tét is fokozatosan nő. Mindeközben egy olyan
ősi erő is belép a műszerért folyó küzdelembe, amely sokkal hatalmasabb és
gonoszabb, mint az egymással vetekedő időutazó családok. A tét immár egy
világégés.
Miért nem ezzel kezdték?
Persze értem én a „felfedezzük a képeségünket, hogy aztán majd a következő
részekben használjuk” felfogást, de ez már nem az első könyve volt az írónőnek.
Több az értelmes karakter, kevesebb a nyáladzás, ami határozottan a könyv
előnyére vált. Egy ponton az izgalom is megérkezett egy fordulat formájában, de
aztán megint felültette a gyerekeknek szánt hercegnős kisvasútra, és oda volt
az egész varázs.
Történetünk…
az asztrolábium elrablása
utáni pillanatban kezdődik, mikoris a tettesek annyira belenyúlnak az idő
folyásába, hogy időutazók tűnnek el a másodperc törtrésze alatt. Az idő ugyanis
mindig kijavítja önmagát, a változás után születetetteket visszalöki a változás
időpontjába, ezáltal meggátolva a párhuzamos idővonalak létrejöttét. Etta ezért
találja magát az 1906-os San Franciscoban, ahol a titokzatosan felbukkant
Julian Ironwood mellett összefut a Gubancolókkal és tulajdon édesapjával.
Emellett Nicholasnál sem áll meg az élet. Miután túltette magát szerelme
elvesztésén (bla-bla-bla, nyáltenger), ő is az időgép nyomába ered, na meg Etta
után, már csak meg kell találnia valahol az időben. Egy ősi erő felbukkanása
azonban mindkét csapat számításait keresztbe húzza és maga Cyrus Ironwood terve
is veszélybe kerülhet.
Forrás: Pinterest |
A helyszínek közül Prága és Petrográd tetszett érthető okokból. A cseh fővárosban székelő titokzatos Belladonnától borsódzott a hátam. Mindent tud, mindenhol van füle és mindent lát. Elég íjesztő, nem csodálom, hogy Cyrus inkább szövetségre lépett vele, mintsem hogy eltegye lábalól. Szentpétervár pedig a Téli palota és II. Miklós cár miatt, aki belopta magát a szívembe. Annyira jellegzetesen orosz: a termeket túlfűtik, tele van minden aranyozva, illetve rengeteg a lépcső és a lépcsőház, szóval ezért meg van dicsérve az írónő. Csak pár orosz mondatot rejtett a regény, amit én ugye értettem, meg a szituáció miatt ki lehet következtetni, de egy lábjegyzet azért nem ártott volna. Ezek mellett még Karthago volt érdekes, ahova a pun háborúk ideje alatt látogatunk el.
Kezdtem egyre inkább
megkedvelni Sophiet, aki Nicholassal párban legalább gatyába szedte ezt az
anyaszomorítót. Motivációját megismerve már megértettem, miért vágyik annyira
az elismerésre. És végre megtalálta a szerelem is, bár nem úgy, ahogy számított
rá.
Végre fény derült az
időutazás múltjára, az első időutazó testvérek vitájára és hogy miért is akarja
mindenki az az egyszerű kis szerkezetet. Időn és téren keresztül megy a hajsza,
így ér össze az összes szál egy helyen, mely találkozót jobban is koreografálhattak
volna. Belladonna benyögésén pedig kiégtem…
Nem. Nem. És nem. Nem
ajánlom, csak ha szereted kínozni magadat. Vagy felkeltette könyv az
érdeklődésedet az elmesélésem alapján. De ha csak egy ponton is hezitálsz.
Inkább ne vedd kézbe. Csak ha egy szép képet szeretnél vele készíteni, vagy
keresel egy alanyt a polcod díszítésére.
„Bele kell törődnünk, hogy nem lehet a miénk, amit és akit nem nekünk szánt a sors; hogy nem uralhatunk minden helyzetet, és nem csaphatjuk be a halált. Különben semmi értelme nem lenne ennek az egésznek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése