A Keresztapa színre lép #2 - Nyargalások időn és téren | Alexandra Bracken

Szenvedésem végére értem. Ezt azonban csak magamnak és a makacsságomnak köszönhettem. No meg a szépérzékemnek, hisz engedett elcsábulni nem is egy, hanem egyszerre két könyvvel. Alexandra Bracken Passenger sorozatának második része, a Világok utazóit ugyan jobbnak mondanám az előzőnél, de még mindig kusza. Sajnos nem tudok egyetérteni az írónő köszönetnyilvánításának első mondatával, mert nem sikerült ezt helyrepofoznia a kéziratot.

Magyar kiadás éve: 2018
Maxim Könyvkiadó
időutazás, ifjúsági
két csillag

Etta ​Spencer nem sejtette, hogy időutazó, egészen addig, amíg egy napon a tengeren ébredt, a múltban. Az első kötet folytatásában, megfosztva a nagy hatalmú varázstárgytól, ami egyetlen reménye volt anyja megmentésére, ezúttal szintén időutazó kedvesétől, a 18. századi kalóztól, Nicholastól szakad el, csakúgy, mint a saját természetes életidejétől. Mikor akarata ellenére a Gubancolóknál köt ki – e lázadó utazók vették el tőle a csillagórát –, megesküszik, hogy megszerzi tőlük a csodatévő műszert, és végleg megsemmisíti. Ehelyett vezérük, Henry Hemlock felfedi előtte titkát.

Hirtelen minden megkérdőjeleződik, amiért Etta eddig küzdött. Olyan útra kell lépnie, amely egész jövőjét átformálja. Nicholas a lány keresésére indul. Segítői és társai ebben, a kezdetben ellenséges Ironwood rokona, Sophia és az eleinte szintén érdekből melléjük álló kínai zsoldoslány, Li Min. Nemcsak Ettát keresik, de a mindent befolyásoló, az idővonalat átállító csillagórát is. Ez utóbbi egyre iszonyatosabb pusztítást okoz, s a tét is fokozatosan nő. Mindeközben egy olyan ősi erő is belép a műszerért folyó küzdelembe, amely sokkal hatalmasabb és gonoszabb, mint az egymással vetekedő időutazó családok. A tét immár egy világégés.

Miért nem ezzel kezdték? Persze értem én a „felfedezzük a képeségünket, hogy aztán majd a következő részekben használjuk” felfogást, de ez már nem az első könyve volt az írónőnek. Több az értelmes karakter, kevesebb a nyáladzás, ami határozottan a könyv előnyére vált. Egy ponton az izgalom is megérkezett egy fordulat formájában, de aztán megint felültette a gyerekeknek szánt hercegnős kisvasútra, és oda volt az egész varázs.

Történetünk…

az asztrolábium elrablása utáni pillanatban kezdődik, mikoris a tettesek annyira belenyúlnak az idő folyásába, hogy időutazók tűnnek el a másodperc törtrésze alatt. Az idő ugyanis mindig kijavítja önmagát, a változás után születetetteket visszalöki a változás időpontjába, ezáltal meggátolva a párhuzamos idővonalak létrejöttét. Etta ezért találja magát az 1906-os San Franciscoban, ahol a titokzatosan felbukkant Julian Ironwood mellett összefut a Gubancolókkal és tulajdon édesapjával. Emellett Nicholasnál sem áll meg az élet. Miután túltette magát szerelme elvesztésén (bla-bla-bla, nyáltenger), ő is az időgép nyomába ered, na meg Etta után, már csak meg kell találnia valahol az időben. Egy ősi erő felbukkanása azonban mindkét csapat számításait keresztbe húzza és maga Cyrus Ironwood terve is veszélybe kerülhet.

Forrás: Pinterest

Mint az előbbiekből kiderülhetett, a regény két szálon fut. Ez jót tett neki, hisz Etta és Nicholas csak egymás mellett kibírhatatlanok. Ha nem gondolnak egymásra, akkor felszínre tör értelmük apró szikrája. Nicholas még így is hajlamosabb volt a szenvelgésre, Ettára azonban jó hatással van az édesapja, aki az Rose-zal ellentétben nem idegbeteg. A Gubancolók is teljesen normálisak voltak, ellentétben Ironwoodékkal. Akármennyire is szerette volna Cyrus megkedveltetni magát szenvedő öregemberként, aki csak a szerelmét akarta visszakapni, nem ment. Még gonoszságban is lekörözték, mert az Árnyak vezetőjéhez képest csak egy törött kezű marionettbábu.

A helyszínek közül Prága és Petrográd tetszett érthető okokból. A cseh fővárosban székelő titokzatos Belladonnától borsódzott a hátam. Mindent tud, mindenhol van füle és mindent lát. Elég íjesztő, nem csodálom, hogy Cyrus inkább szövetségre lépett vele, mintsem hogy eltegye lábalól. Szentpétervár pedig a Téli palota és II. Miklós cár miatt, aki belopta magát a szívembe. Annyira jellegzetesen orosz: a termeket túlfűtik, tele van minden aranyozva, illetve rengeteg a lépcső és a lépcsőház, szóval ezért meg van dicsérve az írónő. Csak pár orosz mondatot rejtett a regény, amit én ugye értettem, meg a szituáció miatt ki lehet következtetni, de egy lábjegyzet azért nem ártott volna. Ezek mellett még Karthago volt érdekes, ahova a pun háborúk ideje alatt látogatunk el.

Kezdtem egyre inkább megkedvelni Sophiet, aki Nicholassal párban legalább gatyába szedte ezt az anyaszomorítót. Motivációját megismerve már megértettem, miért vágyik annyira az elismerésre. És végre megtalálta a szerelem is, bár nem úgy, ahogy számított rá.

Forrás: Pinterest

Végre fény derült az időutazás múltjára, az első időutazó testvérek vitájára és hogy miért is akarja mindenki az az egyszerű kis szerkezetet. Időn és téren keresztül megy a hajsza, így ér össze az összes szál egy helyen, mely találkozót jobban is koreografálhattak volna. Belladonna benyögésén pedig kiégtem…

Nem. Nem. És nem. Nem ajánlom, csak ha szereted kínozni magadat. Vagy felkeltette könyv az érdeklődésedet az elmesélésem alapján. De ha csak egy ponton is hezitálsz. Inkább ne vedd kézbe. Csak ha egy szép képet szeretnél vele készíteni, vagy keresel egy alanyt a polcod díszítésére.

„Bele kell törődnünk, hogy nem lehet a miénk, amit és akit nem nekünk szánt a sors; hogy nem uralhatunk minden helyzetet, és nem csaphatjuk be a halált. Különben semmi értelme nem lenne ennek az egésznek.”