Van egy olyan rossz
tulajdonságom, hogy nem hagyok félbe könyvet, pedig bizisten ezt kellett volna
tennem Karen Akins Időhurok című regényével. Vagy csak egyszerűen jegelnem kéne
az időutazós történeteket, mert amennyire szeretem a témát, annyira kritikusan
állok hozzájuk, és éppen emiatt rengetegszer csalódok bennük.
Eredeti megjelenés éve: 2014 Magyar megjelenés éve: 2015 GABO Kiadó ifjúsági, sci-fi egy csillag |
A tizenhat éves Bree
Bennis olyan iskolába jár, ahol az időutazás kötelező tantárgy, és szó szerint
veszik a történelmi kirándulásokat. Miután háromszor is kudarcot vall a XXI.
századba tett félévi küldetésén, mert véletlenül túszul ejt egy fiút, már az
ösztöndíja forog kockán.
Amikor visszaszökik a
múltba, hogy hallgatásra bírja a fiút, nem megy elég messzire: Finn közben
három évvel idősebb lett, ráadásul meg van róla győződve, hogy szerelmesek
egymásba Bree-vel, vagyis a lány jövőbeli énjével, aki közel sem tartja olyan
elviselhetetlennek. Még tovább bonyolódik a helyzet, amikor Bree akaratán kívül
magával viszi Finnt a XXIII. századba, majd rájön, hogy valaki üldözi, aki nem
csak őt akarja tönkretenni, hanem a múltat, a jelent és a jövőt is.
A kötet több sebből vérzik,
amelynek még a rövidség sem áll jól. Az időutazáshoz sajnos összeszedettség és
átgondoltság szükséges, amelyet mintha teljesen mellőzött volna az írónő.
Leginkább a béna és a kaotikus jelzők jutnak róla eszembe, és értetlenül álltok
a tény előtt, hogy valakinek tetszik a regény.
Történetünk…
Breeről szól, aki egy
félresikerült csempészésnek köszönhetően hatalmas bajba keveredik. A hibát
próbálja orvosolni, ám azzal, hogy véletlenül magával hoz a múltból egy fiút, csak
még nagyobb problémát idéz elő. Eközben pedig édesanyja balesetével
kapcsolatban is különös részletek derülnek ki, és az időutazásról alkotott kép
is töredezni látszik.
Ugyan fantasyként álltam
neki, de nagyon hamar tudatosult bennem, hogy inkább egy sci-fivel van dolgom.
Jelenünk a XXIII. század, ahol egy beépített chip segítségével tudják
irányítani az időutazást. Leginkább Bree iskoláját ismerjük meg, valamint az
élménycentrumként működő Pentagont, de azon kívül vajmi keveset tudunk meg a
világról. Egyedül a fejemben csak virágsuhanóként élő közlekedési eszközt
látjuk. Ifjúságiként sokkal inkább a személyes drámára koncentrál, mint a
világra, de egy kis mélység azért nem ártott volna neki.
Nagyon nem szerettem az
események adagolását. A regény nemigen enged levegőt venni, olyan gyorsan követik
egymást a jeleneteket. Evvel párhuzamosan viszont a harmadáig érdemleges nem
történik benne, mégis egy rohanásnak éltem meg. Szinte állandóan tilosban
járnak a karakterek, ami viszont egyáltalán nem emelte az izgalom faktort. Egy
ponton pedig beüt a teljes káosz, amikor már teljes volt az értetlenségem, és
csak a végét vártam.
Forrés: Pinterest |
A leggyengébb eleme egyértelműen
a szereplői voltak. Bree mint főszereplő egyáltalán nem volt szimpatikus,
főképp a beszarisága miatt, de a logikát is nem egyszer mellőzi. A romantikus
száltól pedig egyenesen herótot kaptam. Mert nem, itt nincs szó szerelemről,
inkább kellemetlen helyzetek tömkelegéről, amely úgy indul, hogy Finn random
lesmárolja Breet, majd mindezt azzal indokolja, hogy amúgy egy éve
találkozgatnak már a jövőbeli énjével. Nem, nem, nem. Ez a fordulat már Az
időutazó feleségében is kiverte nálam a biztosítékot, egy ifjúsági kötetben meg
főleg nem ezzel akarok találkozni. Mert ez nem normális.
Összességében
Minden ponton elbukott a
regény, amin csak lehetett. Nincs meg benne kellő világépítés, de ezt
ifjúságiként elnéztem volna neki, ha nem lett volna a történet ennyire átgondolatlan.
A „szerelmi”-szál pedig egyenesen kiakasztott, amin a rohanó, ámde súlytalan
cselekmény sem segített. Inkább azon csodálkozom, hogy miért adták ki magyarul,
minthogy elkaszálták egy rész után.
„Az ő korában az embereket az vonzotta, ami mondern gyors és parányi. Ettől viszont még semmi sem lesz jobb. Néha az egyszerű az ideális – a pamut, a függöny és a cipőfűző.”
A sorozat további kötetei:
Twist (#2)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése