2021. június 30., szerda

Havi zárás – Június 2021


Tikkadt tekintetem tükröződik a délibábos határban. Magam a sárgálló mezőn állok, és az esőt várom, ami majd új lendületet ad. Markomban kosár a kert friss termésével, kezemen a nap érintésével. A bicikli eldőlt, a kapa készen áll, a munka ilyen idő tájt másfajta elfoglaltság. 

Vizsgaidőszakkal indult a július és már-már nyaralásként ért véget. Sokáig csak futottam magam után, de most úgy látszik, hogy ismét a saját tempómban dolgozhatok. És ez annyira hiányzott. Így kevésbé stresszelek be a hirtelen jövő munkán, mert a magam teendőivel jól állok. Ez mind a hivatalos részre igaz, mind a blogolósra.


Ebben a hónapban lett a Könyvfikusz hat éves, amelyet úgy terveztem, hogy a napja körül ünnepelünk, de aztán annyira besűrűsödtek a hetek, hogy kénytelen voltam áttervezni. Illetve az előkészületek is több időt vettek igénybe, hiszen egy komplett Austen-hetet raktam össze nektek, ahol minden nap egy Austen témájú értékelést hoztam. Ezek megszerkesztése sem két perc, illetve a megosztás megszervezése is időt vesz igénybe, de annyira örülök, hogy sikerült végigcsinálnom. Egy bejegyzés maradt ki végül, de arra már mást találtam ki, így előbb-utóbb azt is megkapjátok.


Dóri felkérésére csatlakoztam a témázók közösségébe, ahol ebben a hónapban a nyarat vizsgáltuk meg könyvmoly szemmel. Nagyon örültem a megkeresésnek, hiszen eddig csak a végeredményeket szoktam irigykedve nézni, és fogalmam sem volt, hogy hogyan is lehet ebbe a körbe belekerülni.



Júniusi olvasmányok (2672 oldal + 17 óra)


Egy kicsit leeresztettem, amely részint a vizsgaidőszaknak köszönhető, másrészt pedig a szőlőmunkának. Rendesen feltorlódtak a megírandó bejegyzések, valamint lázasan készültem a blogszületésnapra is, így inkább a gép előtt ültem, minthogy könyvet fogtam volna a kezembe. Aztán a kezdés is döcögősen indult, mert csak nem szerettek volna csúszni a könyvek. Nagyon akartam, de nem jött össze, és inkább csak szenvedtem velük. A hangoskönyveknél viszont most sikerült jobb Kerstin Giereket kifognom, és jót szórakoztam rajtuk a tűző napon. Aztán a hónap vége fele ismét jött a lendület, de a napok is rohamosan fogytak. 


A hónap kedvencei: The Weight of Zero – Semmi súlya és Ház az égszínkék tengernél

A hónap csalódása: Álruhában

A hónap meglepetése: In Wahrheit wird viel mehr gelogen, Ein unmoralisches Sonderangebot

 


Könyvbeszerzések


Kerülöm a könyvesboltokat és az akciókat, ami miatt büszke is vagyok magamra. A kiadóktól kapott könyvek nem számítanak, az meg hogy a nyereményjáték miatt kellett rendelnem, csak alkalomkihasználás volt.

 

Május második felében jelent meg Bauer Barbara legújabb kötete, aminél nem volt kérdéses, hogy el szeretném olvasni. A feldolgozott témája más, mint az eddigiek, hiszen egy közelmúltban élt ember életébe enged betekinteni. Nálunk odahaza nem szóltak sose Máté Péter számok, így a nosztalgia faktor nálam kiesik, de biztosan szép történet lesz.

 

A Jaffa Kiadó kínálatát nézegetve bukkantam rá Mörk Leonóra nevére, és gondoltam rá, hogy majd Bauer Barbara után tőle is szeretnék olvasni. A kiadótól mintha olvastak volna a gondolataimban, és elküldték a legújabb regényét. Csak épp a postás ijesztett halálra a csengetéssel, mert épp egy online megbeszélésen ültem.

 

  • Gárdonyi Géza: Ida regénye

Sokat gondolkodtam azon, hogy honnan rendeljem meg a nyereménykönyveket, de végül a Libri döntött helyettem, mikor megjelentették az idei nyári díszkiadásukat, ami szintén csodaszépre sikerült. Ez a barackszín vonzza a tekintetemet, és a regény is érdekel. Főleg úgy, hogy nekünk odahaza nincsen meg, és már a Lazi kiadást is nézegettem párszor. Hogy elérjem a hétezret, még rendelnem kellett mellé.


Tavaly is pont a júniusi pakkban érkezett egy Baricco, és mikor megláttam, hogy egy újabb kötet akciós, lecsaptam rá. Tervezem az író életművének elolvasását, amivel szépen lassan haladok. Amolyan fűszernek számít, ami érdekesebbé teszi a nyaraimat.

 

  • Niccolò Machiavelli: A fejedelem

A kedvezmények kimaxolása érdekében jött velem ez az utolsó kötet. Már a Helikon 2+1-es akcióban is nézegettem több társa mellett, de akkor végül nem szántam el magamat. Most viszont csatlakozott ő is, mert viszonylag régi a sorszáma alapján, és szeretném ezt a polcomon tudni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése