Dél rejtőzködő ellenállói | Jennifer Chiaverini

Múltidéző Májusra egy halom könyvet összeválogattam, hogy majd jól elmerülök a történelem habjaiban. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy véget ért a hónap, és én még mindig Jennifer Chiaverini A kémnő című regényét olvasom. Ez egyrészt az írásmód miatt következett be, másrészt meg a vizsgáim miatt. Egyszerűen nem tudtam semmivel sem úgy haladni, mint szerettem volna.

Eredeti megjelenés éve: 2013
Magyar megjelenés éve: 2015
General Press Könyvkiadó
történelmi fikció
három csillag

Egy polgárháború, amely egy nemzetet szakít ketté, és egy nő, aki az életét és a jó hírnevét is kockára teszi egy nemes, a hazája sorsát alakító cél érdekében.

A virginiai Richmondban, a rabszolgatartó Dél fővárosában élő Elizabeth van Lew és családja más, mint a legtöbb helybéli. Meggyőződésük ugyanis, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, és mélyen ellenzik a rabszolgaságot. Amikor szülő államuk, Virginia 1861-ben az elszakadás, egyben a rabszolgaság intézményének megtartása mellett dönt, és kitör a polgárháború, Elizabeth nem várt lépésre szánja el magát: a maga eszközeivel az Unió ügyének meg segítését és a Konföderáció mihamarabbi bukását igyekszik segíteni.

De mit tehet egy törékeny nő az ádáz, véres harcok közepette? Elizabeth úgy dönt, női mivoltát, eszét és befolyását felhasználva megpróbál az ellenség soraiba férkőzni. Attól sem riad vissza, hogy kémkedéssel felbecsülhetetlen értékű információt szerezzen az Uniónak – ha kell, egyenesen a Konföderáció elnöke, Jefferson Davis irodájából…

Jennifer Chiaverini, a nagy sikerű Mrs. Lincoln varrónője című könyv írója, a New York Times bestsellerszerzője lebilincselő regényében egy nem mindennapi nő igaz történetét tárja elénk, emléket állítva egy olyan asszonynak, aki bátorsága, hazafiassága és embersége révén méltán vált az amerikai polgárháború nagy hősnőjének egyikévé.

 

Ha jól emlékszem, a Könyvutca blogon találkoztam először a regénnyel még egy örökkévalósággal ezelőtt. Ott az Elfújta a szél említése birizgálta a fantáziámat, mert amennyire kedvelem azt a regényt, annyira nem olvastam még mást az amerikai polgárháború időszakából. Pedig nagyon érdekes párhuzamosan látni a világot, mert míg Nagy-Britanniában ilyentájt a viktoriánus kor dúlt, addig az új kontinensen Észak és Dél hadban állt.

Történetünk…

egy virginiai városban, Richmondban játszódik, amely egy időben a délen felállt Konföderáció fővárosa volt. Az itt élő Elizabeth van Lew és családja nem értette, hogy miért kellett kiszakadnia szeretett államának az Unióból, és mindent megtesznek azért, hogy ellenállást tanúsítsanak. Elsőként az északi katonák börtönébe jár be ápolónőként, és az onnan szökött rabokat juttatja biztonságos földre. Emellett információkat is csempész át a határon, ami nem kis veszélybe sodorhatja az életét, ha lebukik. A háttérben az évek alatt egész kis csapat gyűlt össze, akiknek sokat köszönhet Lincolt elnök.

 

Ez egy fiktív elemekkel tarkított regényes életrajz, hiszen Miss van Lew ténylegesen létezett és aktív tagja volt a richmondi ellenállóknak. Ugyan sok helyen őrültként állítják be, de ezt feltehetően azért terjesztette magáról, hogy védje a tevékenységét. A könyv további szereplői sem léteztek feltétlenül, az írónő helyenként több szereplőből gyúrta össze őket. Ám ez a „hiteltelenség” kevéssé érződött rajta, teljes mértékben a valóságot sugározta.

Forrás: Google keresés

A könyv során váltakoznak a szárazabb és az olvasmányosabb részek. A csatákkal kapcsolatos részeket kevésbé szerettem, ám mikor Lizzie szervezkedései kerültek terítékre, azokat nagyon élveztem. Kidomborodik az embersége, amely ebben a nehéz időszakban még megterhelőbb feladat. Hiszen a látszatot fenntartva kellett jót cselekednie az „ellenséggel”. Ételt és könyveket visz be, katonai vezetőket zsarol meg a női praktikák segítségével. Tehetős a család, így könnyen vállalta Lizzie a vezető szerepet, de ezzel mindent kockáztat. Rosszakarói börtönbe zárhatták volna, a házukat is felgyújthatták volna. Valamiért azonban látványosan sikerült megbújnia. Amikor rezgett a léc, tettekkel megerősítette a pallót.

 

Az Elfújta a szél idillikus története után ez sokkal realistább volt. Többet foglalkozik a politikával, a katonák és a feketék helyzetével. A van Lew család például titokban felszabadította a rabszolgáit és rendes fizetést is ad nekik, ami ugye tiltott dolog. Beszámol a katonák nagy lelkesedéséről, és a visszatérők nyomoráról. Sokat járunk a beteg katonáknál, akik közül az északi foglyok embertelen körülmények között raboskodnak. A börtönön kívül is terjed a nélkülözés, hiszen nő az infláció és északtól való elszakadás miatt kevesebb áru jut el hozzájuk. Érezhető, hogy ez az állapot nem tartható sokáig, hiszen az emberek türelme is elfogy egyszer.

 

Összességében

Helyenként kevésbé regényes, mint szeretném, de ettől függetlenül nagyon kíváncsi voltam Elizabeth van Lew tevékenységére. Megmutatta, hogy délen is voltak uniópártiak, akik segítették a polgárháború alakulását. Ugyan nagyrészt fikció, de egyáltalán nem érződött rajta, leginkább a kutatómunka sütött a lapokról.

„– Ha már mindenáron Miss Austen egyik hősnőjéhez akarod mérni magad, miért nem választasz egy nagyszerűbbet a könnyelmű, minden lében kanál Emmánál? Mit szólnál Elizabeth Bennethhez? Esetleg Jane Fairfaxhez?”

~~~

„– A remény sosem lehet csalfa. Előfordulhat, hogy nem teljesül az, amiben az ember reménykedik, de az még nem jelenti azt, hogy fel kellene hagynia vele.”