Lassan, de biztosan
haladok Alessandro Baricco életművének megszerzésével és elolvasásával. A 2012
és 2016 között megjelent kiadások a szívem csücskei az egyszerű, ámde nagyszerű
borítóival. A Vértelenült is sikerült így megszereznem, ami teljesen véletlenül
került hozzám. Nem pont ez a kötete áll a legmagasabban a prioritási listán, de
ő szeretett volna hozzám kerülni.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2002 Magyar megjelenés éve: 2003 Helikon Kiadó kortárs fikció négy csillag |
Alessandro Baricco olasz
író harmadik könyvét tartja „kezében” a magyar olvasó. A Selyem és a
Tengeróceán után itt a Vértelenül. Hasonlít is, meg nem is az elődeire.
Romantikus történet olyan szikáran előadva, hogy hihetetlen feszültséget tud
kelteni. Ez ad a látszólag egyszerű kijelentő mondatoknak szivárványos
ragyogást. Nagy-nagy emberi szomorúság árad a romantikus történetből, ami több
az emberek iránti sajnálatnál – az emberiség iránti sajnálat süt a regényből.
Minden szereplőt valami determináltság mozgat. Nem akarja csinálni, amit
csinál, mégis csinálja. Íme az ember. Ecce homo.
Tipikus Baricco kötet, amivel
nálam már egyértelműn befutó. A daloló mondatokat összefűző szöveg zene volt
füleimnek. Nem használ bonyolult szerkezeteket, egyszerű kijelentésekre
törekszik, mégis él az egész kötet. Helyenként azzal játszik, hogy végtelen
hosszúságú mondatot alkalmaz, ezzel is hangsúlyozva az épp szóhoz jutó beszédének
dinamikáját, de a pontok mellőzése mellett bekezdéseket viszont használ, ha
valamit épp hangsúlyozni szeretne a gondolatfolyamban. Salinas monológja
egyszerűen mesteri.
Történetünk…
egy brutális leszámolásról és annak következményéről szól. Főszereplőnk egy kislány, akit édesapja elrejt a padló alatt, mielőtt még a gonosz férfiak megérkeznek. És később is az ő szemszöge meséli el az eseményeket, akkor már idősebb, ősz hajú hölgyként.
A regény két részből áll,
mindegyik egy-egy kinyújtott jelenetet fest le elénk. A nyitánya nagyon
hatásos. A spanyol hangzású nevekből és az emlegetett háborúból nem tudtam a
helyszínre következtetni, de nekem teljesen olasz maffia érzésem volt. A semmi
közepén egy ház, ahol egy édesapa lakik két gyermekével, és ahova három férfi
érkezik őt kiiktatni. Elméletileg orvosként szolgált a háborúban, és egy
kórháznyi embert iktatott ki, de a regény elbeszélői mindig a saját igazságukat
mondják, ami sosem egyezik meg a másokéval, így nem ismerjük meg a valóságot. Nekem
ez volt a kedvenc részem a tapintható feszültsége és a Western-hangulata miatt.
Két szemszöggel operál az
író, Ninával, a bújkáló lánnyal, majd bolond öregasszonnyal és Titoval, az
egyik gengszterrel. Leszűkítik a teret, de pont akkora szeletét engedik
láttatni, amennyi szükséges. Utóbbinak sem volt épp felhőtlen a gyerekkora,
emiatt is csatlakozott a bandához. De ő még a legnormálisabb közülük, mert
Salinasnak és el Gurrénak eléggé elgurultak a gyógyszerei.
 |
| Forrás: Pinterest |
Az első és a második rész
között hatalmas a váltás mind időben, mind az eseményekben. Itt már a városban
vagyunk, ahol szintén nem használ felesleges szereplőket. A megismert lottóárus
csatlakozik a Ninához, akik egy kávézóba beülve beszélik meg az életüket. Megtudjuk,
hogy mi történt a három gyilkos férfival és Ninával az első részhez képest, és
számos morális kérdést feszegetnek a maguk minimalista stílusában.
A könyv domináns színe a
piros, amely a vért szimboliálja, és ami ellentétben áll a címmel és a
mondanivalóval. A borítón kirajzolódó gyermekarc Ninára utal, aki szintén vörös
szoknyában jelenik meg.
Baricco mindig meg tud
lepni, pont mint ezen regény befejezésekor is. Tanulsága, hogy az ember
visszatér azokhoz, akik őket egyszer megmentették a szorult helyzetekből, mert
remélik, hogy a továbbiakban is kihúzzák őket a bajból.
Összességében
Nem csalódtam Bariccoban,
hozta mindazt a szemléletességet és művésziességet, amit vártam tőle. A regény
első része, azaz a leszámolási történet volt a kedvencem, a másodikból viszont
számos bölcseletet tudtam kijegyzetelni.
„…olyanok voltak, mint három bolond, akiket az elsötétült színpadon felejtettek…”
~~~
„– Maga nem vak, ugye?
A férfi elnevette magát.
– Nem, nem vagyok az.
– Érdekes…
– Miért kellene vaknak lennem?
– Hát a lottóárusok mindig vakok.
– Igazán?
– Talán nem mindig, de gyakran… azt hiszem, hogy az emberek elvárják, hogy vakok legyenek.
– Hogyhogy?
– Nem tudom, úgy képzelem, köze van ahhoz, hogy a szerencse vak.”
~~~
„Aztán erről-arról beszélgettek, azokról, akik nyertek a lottón. A férfi azt mesélte, hogy az emberek általában képtelenek magukban tartani a titkot, és az a mulatságos, hogy az első, akinek elárulják, egy gyerek.”
 |
| Forrás: Pinterest |
„Felforgattuk a világot, de olyan erővel hogy fölébresztettük a gyerekekben a kegyetlenséget.”
~~~
„– Mit akar tudni rólam? – firtatta a nő.
Ugyanezt a kérdést forgatta fejében a másik. De mesélni kezdett, és rájött, hogy talán évek óta arra a pillanatra várt, hogy egy félhomályos kávézóban, ahol három muzsikus kotta nélkül háromnegyedes ütemű tánczenét játszik, végre-valahára kiöntse a lelkét.”
~~~
„– Vannak gyerekei? – tudakolta.
– Nincsenek.
– Miért.
Ahhoz bízni kell a világban, hangzott a válasz.”
~~~
„Fura elképzelései vannak az embernek a bolondokról, ha egyet se ismer.”
~~~
„Egy állat volt. Mindannyian állatok voltak. Maguk, férfiak a háborúban mind azok, vajon hogyan bocsát meg maguknak isten?”
~~~
„– Katonák voltunk.
– Mit akar ezzel mondani?
– Háborúban harcoltunk.
– Miféle háborúban? A háborúnak _vége_ volt.
– Számunkra nem.
– A maguk számára nem?
– Maga semmit sem tud.
– Akkor mondja el, amit nem tudok.
– Egy jobb világban hittünk.
– Ez mit jelent?
– …
– Ez mit jelent?”
~~~
„Aratni csak úgy lehet, ha előbb vetünk. Vetés előtt pedig föl kell ásni a földet.”
~~~
„Ekkor az jutott az eszébe, hogy bármennyire kifürkészhetetlen is az élet, valószínűleg azzal az egyetlen vággyal szívünkben éljük életünket, hogy visszatérjünk a minket nemző pokolba, és ott éljünk annak az oldalán, aki valaha, egyszer, kimentett abból a pokolból. Igyekezett megfejteni, honnan ez a ragaszkodás a rettenethez, de rájött, hogy nincs rá válasz. Csak annyit érzett, hogy nincs erősebb annál az ösztönnél, mely arra késztet, térjünk vissza oda, ahol tönkretettek bennünket, és éveken át újraéljük azt a pillanatot. És csakis azt gondolhatjuk, hogy aki egyszer megmentett bennünket, az képes rá újra meg újra. Egy hosszan tartó pokolban, mely azonos azzal, ahonnan jövünk. De egyszer csak kegyes lesz hozzánk az a pokol. És vértelen.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése