2021. június 20., vasárnap

6. Blogszületésnap – Jane Austen hét + Nyereményjáték

Forrás: Pinterest


Ez a nap más, mint a többi, ezt ti is jól tudjátok. 

Másként állok neki szerkeszteni, és másként jár az agyam.

Köszöntsük hát blogom ha már ennyien vagytok,

S ajándékul fogadjátok el vidám kis dalom.

Boldog, boldog, boldog blogszületésnapot!

Kívánom, hogy legyen még sok ilyen szép napotok!

 

Ismételten eltelt egy év. Kettőt pislogtam és már megint június lett, pedig 12 hónap sok idő. Ehhez nagyban hozzásegített az egyetem is, melynek padját még mindig koptatom. Emellett a felnőttlét is felgyorsította az érzékelésemet, munka mellett hamar telnek a napok.

Az, hogy hatodik éve írom le nektek a véleményemet az olvasmányélményeimről, hatalmas teljesítmény. Az utolsó évben különösen büszke vagyok magamra, hiszen alig maradt ki hétvége és nem egy alkalommal kétszer is jelentkeztem. Jót tettek a tervező énemnek a felgyülemlő bejegyzések, így leginkább arra kellett figyelnem, hogy legyen mindig megszerkesztve.

 

De hogy ne csak magamról meséljek, szeretném veletek megosztani, hogy mit is terveztem a hétre. Az utóbbi időben eléggé bebetonoztam magam mint Jane Austen műveinek és munkásságának ismerőjeként, ebből kifolyólag úgy döntöttem, hogy ezt az ünneplést is neki szentelem. Sokat köszönhetek Austennak, és lassan már küldetésemmé válik, hogy ezt a szeretetet terjesszem. Már halálának 200. évfordulója alkalmából is tartottam egy tematikus hetet, és az azóta eltelt négy évben is számos bejegyzés került fel a blogra. 



Idén tavasszal kifejezetten sok Austen témájú könyvet olvastam, amelyek közül a héten a következőkről esik majd szó:

 

HÉTFŐ Beth Pattillo: Mr. Darcy összetörte a szívemet

KEDDGill Hornby: Austen kisasszony

SZERDA Jane Gillespie: Hívatlan vendégek

CSÜTÖRTÖKJane Austen: Büszkeség és balítélet

PÉNTEK Shannon Winslow: Titkok és szenvedélyek

SZOMBATShannon Winslow: Visszatérés Longbournba

 

A bejegyzésdömping mellett egy NYEREMÉNYJÁTÉKKAL is készültem nektek, amely követési platformtól független keretek közt fog zajlani. Ezzel is szeretném meghálálni minden régebbi és új blogolvasómnak azt a szeretetet, amit kapok tőlük.

 

Mely könyveket lehet megnyerni?

A hat évből kifolyólag ismét matekoztam egyet, és úgy döntöttem, hogy három olyan könyvet választok ki az utóbbi egy év olvasmányaiból, amelyek nagy hatást gyakoroltak rám. Az izgalmak fokozása képpen mindhárom könyvből ki fogok sorsolni egy példányt az arra jelentkezők között.

 

A képen szereplő könyvek beszerzés alatt


Bauer Barbara: A fekete rózsa

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Noelle Stevenson: Nimona

 

Jelentkezési határidő: 2021. június 27. 12:00 (még aznap délután sorsolni fogok)

 

Mit kell ehhez tenned?

Kitöltened a Rafflecopter dobozt a következő szempontok alapján!

  1. Kövesd a blogot Molyon, Facebookon vagy Instagramon. Hogy ezt vissza tudjam keresni, kérlek add meg a felhasználónevedet (a részvételhez elég egy felületen követned).
  2. Add meg, hogy melyik könyvet szeretnéd megnyerni. (megjelölheted mind a hármat is, ami természetesen több esélyt jelent, de ilyen esetben legyen egyértelmű a prioritási sorrend)

A nyereményjáték megosztása nem jár plusz ponttal, viszont ezzel elősegíted azt, hogy másokhoz is eljusson a híre!

 

Ha bármi kérdésetek van, nyugodtan írjatok. Szívesen segítek a felmerülő problémák megoldásában.


a Rafflecopter giveaway

2 megjegyzés:

  1. Instagramon követlek. Deeabooks néven és A fekete rózsa c. könyv érdekelne 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Átvezetve a Rafflecopter rendszerbe.

      Törlés