2021. június 23., szerda

Nyári könyvek – Témázás bloggerekkel


Viszonylag ritkán vannak témázós bejegyzések a blogon, mert eléggé bő lére tudom ereszteni a gondolataimat miközben el is kalandozok, ilyen esetben viszont illene megmaradni a keretek közt. A mai tematika a nyár és az azzal kapcsolatos könyvek és olvasási szokások.

Inkább hűvösebb időt szeretem, így a nyári kánikulát meg szoktam szenvedni. A gyümölcsérés miatt viszont alig várom, hogy jól megtöltsem a bendőmet mindenféle finomsággal, miközben a vödörbe is kerülnek. A kinti elfoglaltságok után nagyon jól esik bejönni a hűs lakásba, ahol gyorsabban fog az agyam és nem csak egy bödön fagyit vagyok hajlandó szorongatni.

 

Ha nyár, akkor nyári szünet, végtelen pihenés és szórakozás – az iskolásoknak ez juthat az eszébe. Nálunk viszont már akkor sem volt a kikapcsolódás kizárólagos ideje, mert hatalmas kertünk van, ahol mindig van munka. Aztán amióta az egyetem mellett dolgozom, csak ilyenkor jut időm a halogatott itthoni teendők elvégzésére.

 

Régebben azt mondtam volna, hogy nyáron többet olvasok, ma már azonban ez kevésbé jellemző. Akkoriban volt, hogy napokat toltam végig a fotelben ücsörögve és senkitől sem zavartatva. Most viszont akkor olvasok, amikor időm engedi, azaz leginkább reggelente. Ez alól egyedül a balatoni nyaralás a kivétel, amikor kiköltözök az almafa alá egy nyugággyal és egy jó könyvvel, és felőlem történhet bármi, engem nehéz onnan kirobbantani.

 

Van-e különbség aközött, hogy mit olvasok nyáron és az év többi részében?

Nem kifejezetten. Mivel az utóbbi időben rájöttem, hogy hangulatolvasó vagyok, így bármit bármikor szívesen olvasok, csak legyen hozzá kedvem. Ez leginkább a műfajokra igaz, mert szeretem a változatosságot, mert egy idő után megcsömörlök a sok romantikus vagy fantasy regénytől. Az viszont igaz, hogy nyáron bátrabban kezdek bele hosszabb könyvekbe, mert több időt találok az olvasásra, így ezek a történetek mindig erre az időszakra torlódnak fel. Szeretek sorozatokat is maratonozni, bár ezt éven át kellene hajtanom, mert elég végtelennek tűnik a lista. A zordabb, sötétebb köteteket kerülöm, azokat mindig jegelem őszre-télre, de ezen kívül bármi jöhet.



Már említettem, hogy nyaralásra mindig viszek könyvet magammal, de hogy mennyit, arra egy külön matematikai módszerem van. Egy nap általában 100 és 200 oldal között szoktam olvasni, így ezt a mennyiséget megszorzom az eltöltött napok számával, és összeválogatok egy vegyes társaságot. Arra is ügyelek, hogy kölcsönkönyveket vagy kényes kiadásokat kerüljem, mert a nap nem szokta kímélni a köteteket. Ugyan vízzel nem találkoznak sosem, de jobb a békesség. Idén még nem tudom, hogy mik lesznek a befutók, de valószínűleg rövidebb és hosszabb köteteket különböző műfajban.

 

Míg a helyszínek és a karakterek megmaradnak egy-egy olvasmánynál, de hogy épp milyen évszakban játszódik a történet, már kevésbé. Arról viszont elég erős emlékeim vannak, hogy miket is olvastam nyaranta. Gimnazista koromig minden év végén könyvet kaptam a bizonyítványomért. Ilyenkor bementünk a soproni Cédrus könyvesboltba, és választhattam magamnak ajándékot. Egy ilyen alkalommal került kezembe Peter Freund Laura sorozata, melynek utolsó kötetét nagybátyámék hozták utánam a Balatonra, mert úgy jött meg a rendelés. Szintén nyáron olvastam Alessandro Baricco Selyem című kötetét, amely egyike volt azon iskolai ajándékkönyveknek, amiket ténylegesen el is olvastam. A másik ilyen kötet a Kristályszív akció G. Szabó Judittól. Az írónőtől mást is olvastam nyaranta, csak sajnos rövidek a regényei, így édesanyám nem szívesen vette meg nekem, mert tudta, hogy hamar el fogom olvasni őket. Végül pedig ott van a Legendás állatok és megfigyelésük és A könyvtolvaj, ami mindig az érettségi időszak júniusát juttatja az eszembe. Előbbit még vízzel is sikerült leöntenem.

 

Zárásként következzen néhány regény, ami nyáron játszódik vagy a nyarat juttatja az eszembe:

 

További témázók:

Dóri

Larawyn

Nita

Pupilla

Readinspo

Sister

6 megjegyzés:

  1. Szia! :) Mindig jó új bloggerekkel megismerkedni, úgyhogy nagyon örülök, hogy csatlakoztál hozzánk! Bevallom, egy picit irigykedem a balatoni nyugágyas olvasásaidra, az iszonyú hangulatos lehet!

    Azt hiszem, elég hasonlóan vagyunk, én is kevesebbet olvasok a nyár alatt, főleg a meleg miatt. De ha jőn egy jó kis eső, és lehűl a levegő, akkor nagyon jólesik belebújni egy történetbe. Egyébként a Selymet én is egy nyári este olvastam el, de az érettségi szünet alatt pörgettem ki többek között a Darren Shan regényes élete sorozatot is. Szerintem örökre ez az időszak fog az eszembe jutni, annyira élesen megmaradt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon hangulatos. Főleg hogy a harmadik ház a parttól, így nyugalom van, de bármikor le tudok szaladni, ha csobbanni támad kedvem. 😊
      Ne is mondd... A meleg engem is kikészít. Pedig annyi ideje lenne az embernek dolgokat csinálni, de mintha ez a három hónap nem erre lenne kitalálva. Ez az érettségi időszak... Elég maradandó időszak, úgy érzem. 😂
      Én is örülök, hogy ezáltal megismerhettelek titeket. Valahogy a bloggerek kevésbé tömörülnek, és különálló szigetként létezünk. De az ilyen alkalmak mindig olyan jók, mert ezáltal mi is közelebb kerülünk egymáshoz 😊

      Törlés
  2. Az idei év első dinnyéjét fogyasztva, a hűs szobában olvasom a posztod - a bevezetődhöz passzolva :))
    Örülök, hogy csatlakoztál - hasonlóan olvasunk nyáron, a kimondottan borús - akár ősszel-télen játszódó könyveket én is kerülöm ilyenkor.
    Bauer Barbarától szeretnék végre én is olvasni, megyek is tovább a linkelt ajánlóidra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dinnye 😍 nekem is kéne már vennem egyet, mert már annyira kívánom.
      Szinte az összes Bauer Barbara regényről találsz ajánlót a blogon. Jó keresgélést, no meg majd olvasást 😊

      Törlés
  3. Szia! Tyű, de elfelejtettem ide kommentelni... :D Nagyon hangulatos a nyáridézés nálad is, a fotelben ücsörgő végtelen olvasással, vagy az almafa alatt. :)
    Én is mentem úgy nyaralni, hogy kb oldalszámokat osztottam szoroztam, hogy elég legyen a könyv, egész jól sikerült a módszer is - mondjuk én lassú olvasó vagyok, általában 50 oldal lőttem be egy napra, de sok program is van ilyenkor, ami elbolondítja az embert. :)
    A komorabb könyvek nálam néha ilyenkor is befigyelnek, talán valahogy könnyebbnek érzem a "súlyukat", ha szép az idő közben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A két nyaralós hétből nekem is csak az elsőn sikerült végül sokat olvasnom. A másodiknál inkább az élmények voltak a középpontban. Komorabb könyvekhez most nem volt kedvem, a várólistámon lévő könyvek száma is épp eléggé nyomaszt. De a Zola Hölgyek örömét, már épp elég régóta tolom magam előtt, szóval lehet, hogy be fog figyelni még augusztusban 😊

      Törlés