Második esély | Jane Austen

Jane Austen Büszkeség és balítéletének olvasása után már alig vártam, hogy kézbe vegyem az írónőtől a másik kedvenc kötetemet, a Meggyőző érveket. Elég régen olvastam először, de tudom, hogy nagyon megszólított. Az ebből készült 2007-es BBC adaptációt azóta már többször láttam, és szintén nagyon szeretem. A regény ezen újraolvasása során azonban messze alulteljesített, amit magam sem értek. Ennyit változhattam?

Eredeti megjelenés éve: 1818
Magyar megjelenés éve: 1980
klasszikus, női sors
Első olvasás: öt csillag
Második olvasás: három csillag

A Meggyőző érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb, és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.

A történet főleg egy szerelmi szál körül forog. Sir Walter Elliot somersetshire-i kastélyában él három lányával. Ő maga özvegyember, a lányok közül csak Mary, a legkisebbik ment férjhez egy környékbeli nemesúrhoz, a legidősebb, Elisabeth, gőgjében hiába várt rangos házasságra, Anne-t pedig (a regény érzékeny, eszes és jószívű hősnőjét) lebeszélték arról, hogy hozzámenjen szerelméhez, egy fiatal, vagyontalan, bizonytalan jövőjű tengerésztiszthez. Anne lassan bele is törődik, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják, ám nyolc év után a kikosarazott udvarló előkerül, mint sikeres, vagyonos tengerészkapitány, aki végleg le akar telepedni és családot alapítani. Leendő feleségével szemben pedig mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet, csak Anne Elliot nem.

Kaphat-e a sorstól újabb esélyt Anne, s ha valóban révbe érhet, vajon az egyszer már elutasított Wentworth kapitány oldalán találja meg a boldogságot és harmóniát, vagy annak az elragadó idegennek a párjaként, akivel a legváratlanabb helyzetekben találkozik újra meg újra?

Austen írói erényei töretlenek, a jellemzés, az elemző lélekrajz, az irónia, a remek helyszínleírások és a feszes szerkesztés teszik a regényt maradandó élménnyé.

 

Olvasás közben nem értettem magamat. Az élményhez talán az is közrejátszott, hogy friss volt a Büszkeség és balítélet, ami az abszolút kedvencem. Azt viszont nem tudom, hogy miért tetszhetett anno ennyire? A mai napig reménytelenül romantikus vagyok, de akkoriban elég magányos lehettem. Reményt kaptam, hogy végül mindenkinek jár a boldog befejezés. Most azonban leginkább a mellékszereplők zavartak és a kommunikáció hiánya.

Történetünk…

az Elliot család körül forog, akik az édesapa és a legidősebb lány pazarló életmódja miatt költözni kényszerülnek. Házukat bérleménybe adják ki egy tengerész házaspárnak, akik a legkisebb Elliot lány számára ismerőst hoznak a környékre. Anne csak később követi a családot Bathba, így találkozik Wentworth kapitánnyal, aki eltemetett érzéseket ébreszt fel benne, ám nem biztos benne, hogy ez kölcsönös. Anyagi függetlenségének biztosítása érdekében mielőbb meg kellene házasodnia, illetve sokkal jobb sora lenne, mint toxikus családja körében.

Forrás: Pinterest

Leginkább az tűnt fel az olvasás során, hogy Anne milyen keveset beszél. Rengeteget tudunk a gondolatairól, mert azokat lelkesen közli velünk Austen, de a kommunikációban vajmi keveset vesz részt. Mindenki sokkal többször jut szóhoz, mint hősnőnk, de amikor megszólal… Lizzy szavaival élve elmés megjegyzései vannak. Emiatt most kevésnek éreztem. Ugyanilyen problémás terület volt Wentworthel való kapcsolata is, hiszen a regény során alig beszélnek egymással, és a végén meg megvallja az úriember, hogy mindig is szerette. A könyv ennek a dinamikai felépítését kevésbé adja át, mint a film. Ugyan a néma csodálatot észrevettem, de messze elmaradt Mr. Darcytól.

 

Mivel nem kifejezetten szeretem Anne családját, így most nehezebben lendültem túl rajtuk. Egyedül az édesanyja tűnt szimpatikusnak, rá hasonlíthat leginkább, ám sajnos már jópár éve meghalt. Sir Elliot egy piperkőc, aki magas kora ellenére állandóan a tükör előtt tetszeleg, emellett nagyképű is a társadalmi rangja miatt. Csak a szórakozáson és a pénzköltésen jár az esze, amiben legidősebb lánya is támogatja. Miss Elliotnak azonban már eléggé tapossa a vénkisasszony kort, ám neki ezt senki sem hánytorgatja fel. Gőgös és öntelt, és mindezt erénynek tartja. Mary, a legkisebb pedig állandóan csak nyafog. A három lány közül ő ment egyedül férjhez, és mindent is nyűgként él meg. Rossz természetét férje is engedi, hiszen ő is a szórakozásainak él, így a panaszáradatot semmi sem oldja fel, mint Mrs. Bennetnél. Egyedül Lady Russel, Anne édesanyjának barátnője értelmes, és jó nevelője a lánynak, azonban ő sem mentes a rangbéli előítéletektől.

 

Végig éreztem az idősödő írónőt a regényben. Austen nem szerette Bath, és nem restellte ezt Anne szájába adni, aki sokkal inkább egy vidéki házra vágyott, mintsem a fürdővárosba. Beleírta nővére, Cassandra esetét is, akinek ugyan volt vőlegénye, de az esküvő hosszas halogatásának ideje alatt sajnos meghalt. Itt Benwick jutott ilyen sorsa, aki mire megtért a tengerről, a menyasszonya meghalt. Az írónő kiírta az összes frusztrációját és bánatát, Anne beteg barátnőjének sanyarú sorsából egyértelműen tükröződik, hogy nem könnyű önálló nőként boldogulni. Ezek az apróságok azonban az életrajz ismerete nélkül aligha tűntek volna fel, viszont érdekes volt ilyen szemmel is figyelni a regényt.

Forrás: Pinterest

Anne egy elég visszahúzódó személyiség. Maryéknél ütközőként szolgál, mert mindenki neki panaszkodik, amit ő türelmesen meg is hallgat. Wentworth kritizálja a nem eléggé szilárd jellemű nőket, ami valamilyen szinten Anne-re is jellemző, bár a fiatalkori naivitással ezt is kinőtte. Családjából egyedül ő számít normálisnak, és épp ezért sajnálom annyira, hogy ilyen közegben kellett felnőnie. Sokkal jobbat érdemelt volna.

 

A történet során több férfiember is feltűnik, de nem lesz mindenkiből potenciális kérő. Wentworth kapitányból többet is elviseltem volna, hisz amellett hogy keveset szerepel, még keveset beszél is. Arra azonban nem emlékeztem, hogy ilyen jóban van Mary férjének családjával, és hogy emiatt is tölt annyi időt Uppercrossban. Mr. Elliot, az Elliot birtok örököse első és második ránézésre is jó partinak bizonyul, de emlékeztem arra, hogy valami nem stimmelt vele. Aztán amikor kiderült, hogy mi, akkor már egyenesen fújtam rá. Az élénk Harwille és a visszahúzódó Benwicket viszont szerettem, akik mindketten Wentworth bajtársai. Náluk jegyzi meg Anne, hogy ők mind a barátai lennének, ami erős párhuzam Lizzy Pemberly-re történt megjegyzésére.

 

Összességében

Meghazudtoltak az emlékeim, de nem véletlenül olvassa el ismételten az ember a kedvenceit. Sokkal kevésbé ragadott magával, mint elsőre, bár ez lehet a Büszkeség és balítélet erős emlékének is köszönhető. Maga a második esély története nagyon szép, a szereplők azonban nem nyertek meg maguknak. Anne sem volt erős, Wentworthel pedig alig beszélnek egymással. Mindenképp érni fog egy újraolvasás az évek múlásával, mert ebből kiindulva biztosan mást fog nyújtani.

Forrás: Pinterest

„Lady Elliot kitűnő asszony volt, okos és szeretetreméltó; ítélőképessége és magatartása, ha eltekintünk amaz oktalan ifjúkori fellángolásától, mely Lady Elliottá tette, a későbbiekben soha nem volt hibáztatható. Jóindulattal tűrte, enyhítette, takargatta férje fogyatékosságai, és tizenhét esztendeig istápolta neve tisztességét; maga nem tartozott ugyan a világ legboldogabb teremtései közé, de kötelességei, barátai, gyermekei szorosan kötötték az élethez, s bizony nem tért egykedvűen napirendre afölött, hogy elszólíttatik közülük.”

~~~

„Akkoriban feltűnően jó megjelenésű fiatalember volt, nagy műveltségű, szellemes, éles elméjű; Anne pedig finom, szerény, jó ízlésű és melegszívű, nagyon szép lány. Félennyi vonzó tulajdonság is elegendő lett volna mindkét részről, mivel a fiatalembernek semmi dolga nem volt, a lánynak pedig szinte senkije, akire érzelmeit pazarolhatta volna; hát még ha ragyogó tulajdonságok bősége találkozik össze! – az eredmény nem is maradt el. Beletelt egy kis idő, míg megismerték egymást, de amint megismerték, hirtelen mélységesen kölcsönös szerelembe estek. Nehéz volna eldönteni, melyik látta inkább a megtestesült tökélyt a másikban, valamint azt is, melyikük volt boldogabb; Anne-e, mikor a fiatalember, vallomását követően, megkérte a kezét, vagy az, amikor igenlő választ kapott a lánytól.”

~~~

„Még mindig jobb, ha hasznos személyként igényt támasztanak valakire, bár nem éppen kifogástalan megfogalmazásban, mint ha elutasítják azzal, hogy amúgy sem érnek vele semmit…”

 

Forrás: Pinterest

„A megnyerő modor gyakran fokozza a széparcvonások hatását, de a csúnyán bizony mit sem változtat.”

~~~

„– Látod, így van ez! Mi ketten kuksoljunk szépen itthon a szegény beteg gyerek mellett… közelükbe se jön egy lélek se egész este! Jól tudtam már előre, hogy így lesz ez, ez az én sorsom! Történjék bármi kellemetlenség, a férfiak mindig megszöknek, és Charles semmivel sem különb a többinél. Nincs benne érzés!”

~~~

„A túlságosan engedékeny, határozatlan jellemben az a legfőbb rossz, hogy még abban sem lehet megbízni, ha valami befolyás érvényesül nála. Az ember sohasem lehet bizonyos benne, vajon a jó befolyás tartósan hat-e. Bárki megingathatja, aki hát boldog akar lenni, legyen állhatatos.”

~~~

„Megértette a férfit. Nem bocsátott meg… de érzéketlen nem tudott lenni iránta. Elítéli a múltért, mélységes, sőt igazságtalan nehezteléssel gondol rá, személy szerint nem vesz róla tudomást, már ébredezik benne az érzelem másvalaki iránt, mégsem tudja szenvedi látni őt, anélkül hogy segíteni ne kívánna rajta. Ez maradt meg a régi érzelemből; a tiszta, bár be nem ismert barátság ösztönözte, bizonyítékául annak, hogy melegen érző jó szív dobog benne. A gondolat hol az öröm, hol a fájdalom hullámával borította el, s maga sem tudta, melyik az erősebb.”

~~~

„Ezek mind a barátaim lettek volna” – gondolta magában; és nagyon erősen meg kellett küzdenie magával, hogy hatalmába ne kerítse a levertség.”

 

Forrás: Pinterest

„Elmúlt az este, és Anne mulatott magában arra a gondolatra, hogy Lyme-ba kellett jönnie megnyugvást és beletörődést prédikálni egy fiatalembernek, akit először lát életében; ám jobban megfontolva a dolgot, attól tartott, a nagy moralisták és prédikátorok sorsára jut, olyan dolgoktól szól ékesen, amelyekben az ő magatartása aligha állná a vizsgálatot.”

~~~

„Felérkezve elhaladtak mellette; eközben a férfi szeme megakadt Anne arcán, s olyan őszinte csodálattal tekintett rá, hogy Anne figyelmét sem kerülhette el. Valóban nagyon csinos volt; szép, szabályos arcvonásaira most, hogy friss tengeri levegő érte az arcbőrét, a viruló ifjúság  üdesége is visszatért, a szeme is ragyogott. Nyilvánvaló volt, hogy úriember (mert modora tökéletes úriemberre vallott) módfelett megcsodálta; Wentworth kapitány visszafordult, rápillantott, nyilván észrevette a dolgot… s felvillanó tekintete mintha ezt mondta volna: „Ezt a férfit elbűvölte… de én is mintha ebben a pillanatban viszontlátnám valamelyest a régi Anne Elliotot.””

~~~

„Biztosra vette, hogy bármelyik elfogadható külsejű fiatal nő, aki meghallgatja, és együtt érez vele, elérte volna ugyanazt. Benwick kapitány csupa érzelem, valakit feltétlenül szeretnie kell.”

~~~

„…de sokszor van úgy, hogy a baj elmúlik, s az emlék mégis kellemes marad.”

~~~

„Tények és vélemények, ha ilyen sokadik kézből szerezzük, eltorzulnak az egyik ostobasága, a másik tudatlansága révén, s a végén nem sok igazság marad bennük.”