Mörk Leonóra regényeihez
kutatva számos elfeledett női sorsra bukkant, amelyet most a Saját utakon című
könyvében foglal össze. Már A papagájos ablak során megállapíthattam, hogy
számomra jobban fekszenek a fikciótól mentes művei, és így volt ezzel a
kötettel is. Bár egy ponton túl már nem voltak annyira maradandók a bemutatott
hölgyek, de belesimultak és kiegészítették a felépített komplex képet.
![]() |
Eredeti megjelenés éve: 2024 Jaffa Kiadó nonfiction négy csillag |
Lánynak születtek, de meg sem fordult a fejükben, hogy emiatt be kellene érniük a fiúkénál szűkebbre szabott lehetőségekkel. Ha kellett, elfogadták, hogy csak függöny mögé rejtve vehetnek részt az egyetemi előadásokon, hogy kigúnyolják őket a férfiak, hogy álruhába kell bújniuk, hogy megállás nélkül gyereket várnak, mégsem tévesztették szem elől a céljukat. Nem mindig jártak sikerrel, de soha nem adták fel. Tanítottak, írtak, festettek, muzsikáltak, gyógyítottak, dolgoztak. Valóban a saját útjukon jártak, rendíthetetlenül és bocsánatkérés nélkül.
A kötet lapjain tizenöt nő
portréja bontakozik ki, az 1500-as évek elejétől az 1800-as évek közepéig.
Olyan személyiségeké, mint Katharina von Bora, Luther felesége és a reformáció
legtehetségesebb topmenedzsere; Anna Maria van Schurmann, a 17. századi Európa
legokosabb asszonya; Maria Sibylla Merian, a rovartan tudományának megalapozója
és lélegzetelállító illusztrációk alkotója; Johanna Schopenhauer, az első sikeres
hivatásos írónő; a nőként született, de férfiként meghalt James Barry, a
világtörténelem legelső transznemű orvosa,; vagy épp a rézrozsdazöld festéket
termelő montpellier-i nők, akik a 18. században felszámolták a két nem fizetése
közötti bérszakadékot.
Mörk Leonóra a tőle
megszokott módon most is fordulatos kultúrtörténeti utazásra hív, ám ezúttal
kitalált alakok helyett valós múltbeli személyiségekkel.
Tizenöt hölgy sorsába
kapunk betekintést, de már a kötet hossza is indikálja azt, hogy a legtöbb
esetben csak a felszínt fogjuk kapargatni. Ez azonban lendületet adhat további
elmélyülésre, amely szerintem az írónő célja is volt. Azt viszont azért
sajnálom, hogy helyenként tényleg alig foglalkozunk a női alakokkal, hanem
sokkal inkább a körítésre fókuszálunk.