Sokáig lógott a levegőben, hogy részt tudok-e venni az idei Könyvhéten, viszont a tavalyi elmaradást pótolva idén két napra is ki tudtam látogatni. Illetve tanultam a Könyvfesztiválból is, hogy mennyivel jobb még úgy a standok között sétálni, hogy oda is férsz a kínálathoz, és nem kell megvívnod Az éhezők viadalát.
Csütörtökön munka után mentem ki, és legnagyobb meglepetésemre már ekkor
is sokan voltak a Vörösmartyn. Valószínűleg nem csak nekem jutott eszembe az a
stratégia, hogy szombaton már csak lézengeni és találkozni akarok, és a
vásárlásokat az előtte való napokon ejtem meg. A délután nagy részét a
Pontosvessző lányokkal töltöttem, akiknek hála az idegennyelvű standok
kínálatát is felfedeztem. Emellett pedig Marcsival, Gyurival, és Discordos tagokkal is összefutottunk, bár egy ideig csak egymást kergettük.
Fix listával érkeztem, amihez sikerült is tartanom magamat. Ebben
nagyban segített az árkötöttség, hiszen mostanában eleve lassan olvasok,
illetve 200 feletti a fizikai várólistám, így úgy voltam vele, hogy megvárnak
az új megjelenések jövőre is. Emellett pedig már a véleményekre is tudok
hagyatkozni, így megmentem magam az impulzusvásárlástól.
Ugyan nagyrészt a régebbi kötetekre fókuszáltam, de frissen megjelent
Csontszüret sorozat harmadik részének, A lázadás dalának mindenképp haza kellet jönnie
velem. 2016 óta várok arra, hogy folytathassam Paige történetét, így kicsit el
is érzékenyültem, mikor kézbe foghattam a kötetet. Kicsit meglepődtem azon,
hogy milyen kis vékonyka, de ismét nagyon szép lett. Ugyan terveztem a 21.
Század/Next21 akciókönyves forgóállványát is megnézni, de végül egyik nap sem
jutottam el odáig, pedig biztos lett volna olyan kötet, amire elcsábulok.
Mivel idén először a Vadvirágok Könyvműhelynek is volt standja, így
direkt még június elejére beidőzítettem a Bolygóvándor 1. olvasását, hogy meg
tudjam venni a második részt. Ismét nagyon jó volt beszélgetni a Korzón lévő
standjuknál, ahol megtudhattam többek között azt is, hogy Szakacuki Szakana is
tanult magyarul. Nagyon örülök, hogy egyre nagyobb szerepet kapnak a
képregények, és ha jól láttam, akkor sokan keresték fel őket.
A hét elején még a potenciális vásárlásként tartottam számon Basa
Katalintól A névtelen királynőt, de Marcsi meggyőzött róla, hogy jó lesz ez
nekem. Emellett pedig új köntösben jelent meg a kötet, amely egy magyar
népmesét idéz fel bennem, de a szenteknek sem jut eszembe a címe – pont úgy,
mint aznap a címe. Elég célirányosan mentem oda standhoz, és nézelődés nélkül
szereztem be a kötetet, de Tündérszép Ilonán kívül nemigen tudok róla
többet.
A mesei újramondásnál maradva a Helma Kiadót is megrohamoztam, hiszen
Eszternek már a második ifjúsági kötete is megjelent. Bár nagyon sajnáltam
ősszel, hogy nem tudtam együtt olvasni a többiekkel a Tündértükröt, de tudtam,
hogy legkésőbb a Könyvhéten lesz alkalmam beszerezni. Külön boldogság volt,
hogy már A toronyba zárt herceg is megjelent arra, így mindkettőt meg tudtam venni
és szombaton Eszter dedikálta is nekem. Bár úgy terveztük, hogy megyünk sort
képezni hozzá, de nélkülünk is nagyon sokan vártak az aláírására. Nagyon
büszkék vagyunk rá.
A könyvek mellett csütörtökön még könyvjelzőkkel is gazdagodtam. Bár a Gutenberg
Kiadónál nem találtam tetszetős új mintát, ellenben Szoboszlay András standja
tele volt szebbnél szebb illusztrációkkal, amelyek közül nagyon nehezen tudtam
választani. Az Irodalmi Rádióhoz pedig egy frissen megjelenő magyar horrorkötet
miatt látogattunk el, ahonnan két kitűzőt hoztam magammal.
Csütörtökön még hosszas megállót ejtettem a Metropolis Mediánál, ahol egy
nagyon hosszan beszélgettem a standnál hősiesen helyt álló lányokkal. Idén is a
Könyvmolyképző mellé kerültek, ami egyrészt jó, hiszen a fizetési és egyéb
sorokban ácsorogva akarva-akaratlanul is nézelődnek az emberek – és valljuk be,
évek óta itt vannak a legdurvább sorok még úgy is, hogy idén három
helyen is volt standjuk. Másrészt pedig szomorú, hiszen az ő címeikkel nemigen
tudják felvenni a versenyt, de nagyon örvendetes, hogy a Vörösmartyn kapnak
helyet, hiszen ott mindig nagyobb nyüzsgés.
Bár szombaton bőrönddel mentem fel, nem terveztem nagy vásárlást, hanem
sokkal inkább Rékának adtam oda a nálam nyaraló könyveit, ezzel is csökkentve nála
a vásárlásra fordítható helyet – ami őt ismerve elég jól jön. Idén sem
maradhatott ki a könyves csere-bere, amelynek keretében most Rékától fogadtam
örökbe a Csellengő gyerekek első három részét. Míg várakoztam a többiekre,
addig gyorsan beszereztem neki a Bűbájok boltját, mert az Agave már reggel
kiírta, hogy ma hamar el fog fogyni. És ha már Agave, akkor sikerült mindkét
nap találkoznom Barbival is, aki lendületességével mindig egy üde színfoltja az
eseménynek.
Év eleje biztos voltam benne, hogy be fogom szerezni a Könyvhéten a
Kígyók országát, ezért is lepődtem meg csütörtökön, hogy nem láttam belőle példányt
a Gabo standjánál. Rákérdezve be is bizonyosodott, hogy tényleg nem volt kint
náluk, de voltak olyan kedvesek, hogy szombatra hoztak ki pár darabot magukkal.
Csütörtökről szombatra egy újabb kötet is felkúszott a listámra. A
tavaszom egyik legjobb olvasmánya volt a Minden kémia, és mivel hangoskönyvben
olvastam, szerettem volna belőle fizikai példányt. Már a befejezés óta nézem a
használtkönyves piacot, de nincs sok eladó példány belőle, én pedig direkt a periodusos
rendszerrel élfestett változatát kerestem. A kiadói standnál is tudtam pozitív
visszajelzést adni, hiszen a felolvasó hangja nagyon passzolt Elisabeth
Zotthoz. Emellett pedig egy hölgy is megszólított, aki megerősítést kért abban,
hogy ugye nem egy limonádé könyvről van szó.
Eszter dedikálása mellett a Jaffa Kiadónál legnagyobb örömömre kétszer
is sorba tudtam állni. Jól esett Mörk Leonórával találkozni, aki sokáig a kiadói
kapcsolattartóm is volt. Nála A papagájos ablakot irattam alá, hiszen az könyve
áll hozzám a legközelebb. Rajta kívül pedig Bauer Barbara is végre újból
szombaton dedikált, akihez az összes eddig még nem dedikált kötetemet vittem.
Előtte még gyorsan megvettem az Egy estély a kastélybant is, hiszen kapcsolódik
A leggazdagabb árvához, ami az egyik személyes kedvencem tőle.
A nap nagy részét a törzshelyünknek számító hársfa alatt töltöttem
beszélgetéssel, amely lelassulás kifejezetten élvezetes volt. Mindenkivel
sikerült hosszasabban beszélgetnem, akivel szerettem volna, és a legváratlanabb
helyzetben tudtam ajánlani Sullivant az egyik Discordos lánynak, Dorkának. Az
én figyelmemet pedig Csernovszki-Nagy Alexandra könyveire hívták fel, akitől
ugyan megvan a Mimi regénye, de eddig még elkerültük egymást.
Összességében nagyon élveztem ezt a két napot, és a sok élményben rendesen
el is fáradtam, de minden percét megérte.
Ahol felbukkanok:
Sanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése