2023. július 31., hétfő

Havi zárás – Július 2023

 

Szinte végigdübörgött mellettem a július, és ezt a tevékeny mindennapoknak köszönhetem. A szabadidőmben ha épp nem a szőlőben hajtásoltam, akkor a lakásfelújításba vetettem bele magamat.

 

Ebédidőben a fáradtság miatt az olvasás helyett inkább sorozatokhoz volt kedvem. Megnéztem az Elizabeth Gaskell kisregényei alapján írt Cranford sorozatot, amely egy tipikus kisvárosi történet rengeteg pletykával. A végére nagyon megszerettem az első évadot, de a második (Visszatérés Cranfordba) már annyira nem tetszett. Kosztümös fronton megnéztem a Dickinson első évadát, amely Emily Dickinson amerikai költőnő fiatalkorát dolgozza fel. Nekem nagyon tetszik a hangulata, bár azért vannak benne modernitások. Sorra került még az Apró gyönyörű dolgaink is, amit az első rész után abba akartam hagyni, mert annyira más, mint amiket én szeretek. A főszereplőt játszó színésznő miatt azonban vitt előre a kíváncsiság, és milyen jól is tettem. Nagyon meglepett, roppant tanulságos és nem egyszer elérzékenyültem rajta. Szintén érdekes volt a Kizazi Moto: A Tűz Nemzedéke, amely az afrikai vonulata miatt keltette fel az érdeklődésemet. A Star Wars: Visons-höz hasonlóan itt is különböző stúdiók készítették az animációkat, amelyek közül volt több kiemelkedő rész, de összességében is tetszett az évad. Emellett pedig természetesen nem hagyhattuk ki a Titkos inváziót sem, ami ugyan érdekes volt, de nem dobtam el tőle az agyam. Filmek terén a két véglet jelent meg: a Tesla nagyon nem tetszett, szerintem az egyik legrosszabb életrajzi film, amit valaha láttam, a Nimona viszont egy csoda, és Az ember, akit Ottónak hívnak-on is sírtam és nevettem egyszerre.


 

Júliusi olvasmányaim (2488 oldal + 52 óra)

 

A hónapot két dolog befolyásolt leginkább. Egyfelől részt vettem a Fanni által szervezett Avatar Readathonon, ahova igyekeztem az amúgy is várólistás könyvekből válogatni. Egyedül a Hosszú álom volt kevésbé prioritásos, de ő meg pont belefért a döntsük el, hogy tényleg szeretném-e megtartani kategóriába. Az elgondolása ugyan érdekes volt, de a megvalósítása nem tetszett. Sajnos a Nem mézes heteknek sem sikerült beverekednie magát a kedvencek közé, mert A lelkitárs-egyenlet annyira meghatározó élmény volt. Emellett a Juli vagyok, könyvmoly sem vett le a lábamról, pedig nagyon jót szórakoztam rajta. Egyedül a Washington Square nyűgözött le ebből a négyesből, pedig egy klasszikus műről beszélünk.


A másik nagy egységet a hangoskönyvek képezték, amelyek állandó társaim a szőlőhajtásoláshoz. Így sikerült befejeznem Kai Meyer magyarul A hullámok gyermekei címmel megjelent sorozatát, amelyet a kalózos vonatkozása miatt kezdtem el, viszont szerintem a második és harmadik részből simán össze lehetett volna gyúrni egy kötetet, mert a lezárás csak a harcokra koncentrált, ami egy idő után megfáradt. Sci-fi frontra átevezve szintén közepes élmények érkeztek. A Mechanikus Londonra leginkább az alternatív történelmi vonalra voltam kíváncsi, de maguk az események egyáltalán nem hoztak lázba, pont mint az Artemisnél, ami emellett még elég lassan is indult be. Ezek után pedig két Philip K. Dick kötetet is elolvastam puszta kíváncsiságból, de az Das Orakel vom Berge (Az ember a Fellegvárban) sajnos szétszeleteltsége miatt elhasalt, a Blade Runner (Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?) pedig ugyan jobb volt, de mégsem győzött meg, hogy többet szeretnék olvasni az írótól.


A két nagyobb blokkon kívül még olvastam angolul is. Befejeztem a Hó mint hamu sorozatot, de sajnos nem tetszett, A Füst és csont leánya kiegszítőkötete viszont nagyon kis aranyos volt. De egyértelműen a hónap legeslegrosszabb olvasmánya a Dirty English, amit egy akkora szutyok… A magyarokra áttérve Az ártatlanság kora sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de legalább a hónap egyetlen képregénye, a Vízitündér igen.

 

  • 🖼️ Maria Surducan: Vízitündér (Vízitündér #1)
  • 🎧 Kai Meyer: Die Muschelmagier (Wellenläufer-Trilogie #2)
  • 🎧 Kai Meyer: Die Wasserweber (Wellenläufer-Trilogie #3)
  • Anna Sheehan: A Long, Long Sleep – Hosszú álom
  • 🎧 George Mann: Mechanikus London (Newbury és Hobbes nyomoz #1)
  • Christina Lauren: Nem mézes hetek
  • 🎧 Andy Weir: Artemis
  • Henry James: Washington Square
  • 🎧 Philip K. Dick: The Man in the High Castle – Das Orakel vom Berge
  • Ecsédi Orsolya: Juli vagyok, könyvmoly
  • Sara Raasch: Frost Like Night (Hó mint hamu #3)
  • Edith Wharton: Az ártatlanság kora
  • 🎧 Philip K. Dick: Blade Runner
  • Ilsa Madden-Mills: Dirty English (English #1)
  • Laini Taylor: Night of Cake & Puppets (Füst és csont leánya #2,5)

 

A hónap csalódása: Az ártatlanság kora, Dirty English

A hónap meglepetése: Washington Square

 

És végezetül következzék az, ami miatt a legboldogabb vagyok, avagy nem került hozzám új könyv ebben a hónapban. Egyébként venni vettem, csak még nem mentem értem, de ezek is olyanok lesznek, amiket már korábban olvastam, és nagyon szerettem. Ezen kívül pedig eladtam a Mechanikus London példányomat, mert eleve hangoskönyvben hallgattam, és az egynek elmegy kategóriába került.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése