Japánként Észak-Koreában | Isikava Maszadzsi

Nagyon keveset tudunk Észak-Koreáról. Kívülről a propaganda azt hirdeti, hogy minden rendben, az átlagembereket viszont nem tudjuk megkérdezni, hogy tényleg így van-e, vagy ők hogyan vélekednek róla. Egyedül az onnan elmenekültek beszámolóiból alkothatunk képet, akik az életüket kockáztatva szöktek meg a Föld fekete lyukából. Isikava Maszadzsi is kijutott, és a Folyó a sötétben című memoárjában meséli el, hogy milyen élete is volt azután, hogy a családja önként és dalolva költözött vissza Japánból, nem tudva, mi vár rájuk.

Eredeti megjelenés éve: 2000
Magyar megjelenés éve: 2020
Könyvmolyképző Kiadó
memoár
öt csillag

Szívbe markoló igaz történet egy férfiról, aki megszökött Észak-Koreából, hogy hazatérhessen.

Félig koreai, félig japán emberként Isikava Maszadzsi egész életében úgy érezte, egyik országhoz sem tartozik. Ez az érzés akkor mélyült el benne igazán, mikor egy megtévesztés hatására a családja Japánból Észak-Koreába költözött, és az akkor tizenhárom éves Isikava a legalsó társadalmi kaszt tagjaként találta magát.

Ebben az életrajzi könyvben őszintén beszámol viharos gyermekkoráról, az elnyomó, totalitárius rezsimben eltöltött harminchat kegyetlen évről és arról, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie, hogy visszatérhessen szülőhazájába, Japánba, miután sikerült megszöknie Észak-Koreából.

A Folyó a sötétben nemcsak az országban zajló élet részletes rajza, hanem az emberi lélek megingathatatlanságának és a méltóság megőrzésének testamentuma is.

 

Ez nem csak egy szökésiről szóló könyv, hiszen az csak az utolsó fejezetben kerül elő, és viszonylag gyorsan le is zajlik. Hatalmas szerencse is kellett hozzá, no meg segítőkész emberek, illetve szürke foltok. Ez azonban sosem családi mutatvány, hanem egyéni, így mindent hátra kellett hagynia.

A történet azonban messze nem itt kezdődik. Isikava Maszadzsi ugyanis Japánban született egy japán édesanyától és egy koreai édesapától. Japán rengeteg koreai embert hurcolt át a gyárakba, ám rájuk a második világháború vége után nem volt szükség. Nem nézték őket jó szemmel, szegények is voltak, így hatottak rájuk az észak-koreai eszmék, akik tejjel-mézzel folyó kánaánt ígértek nekik. A valóság azonban ennél sokkal szörnyűbb volt, hisz rosszabb körülmények uralkodtak, és halálra dolgoztatták őket. Maszadzsi családjának sorsát követjük, ahogy küzdenek a túlélésért, miközben próbálják megőrizni a józan eszüket ebben a bolond rendszerben.

 

Kemény és hatásos mű. Nem hibáztat senkit, hanem igyekszik visszaadni az akkori érzéseket, hisz nem láthatta senki sem előre, hogy mi vár rájuk Észak-Koreában. Japánban sem volt egyszerű a számukra, mert édesapja munkanélkülisége miatt nagyon szegények. Ugyan édesanyja családja szerény körülmények között, de megélt, addig a koreai barbárokra már nemigen volt az országnak szüksége. És a legszörnyűbb az egészben, hogy a nyugat végignézte mindezt, hisz mindenki jól járt vele. Japánban megszűntek a társadalmi problémák, Észak-Koreában pedig az új munkaerő által elindulhatott az ország újjáépítése.

Forrás: Pinterest

Az egész áttelepülésnek az édesapja volt az oka. Nem találta a helyét Japánban, állandóan csak panaszkodott, hogy őt áthurcolták a hazájából. Veri a feleségét és el is hagyja egy koreai nőért, de aztán újra egyesül a család a visszatelepítés előtt. Elvakultan hitt a jobb jövőben, hisz nem ismert mást. Megérthető az ő álláspontja is, de a könyv folyamán ő is sokat fejlődik, mikor megismeri Észak-Korea valódi arcát. Kezdetben elég ellenszenves volt, de végül őt is megsajnáltam, mint mindenkit.

 

Szegény édesanyját sajnáltam a legjobban, aki feladva japán gyökereit, követi a férjét. Kezdetben még a nyelvet sem tudja, japánul pedig tilos beszélni. Munkát sem talált sosem, hanem az erdőt járva próbált élelmet szerezni a családnak. Kifejezett nehéz sorsukat egyébként japán rokonaiknak is köszönhetik, akik megszakítottak velük minden kapcsolatot. Másoknak bezzeg küldtek mindenféle modernebbnél modernebb ketyerét, és pénzzel is el voltak látva. Nekik viszont csak a nélkülözés jutott.

 

Maszadzsi mindent megtesz a családjáért, később a saját feleségéért és a gyerekeiért is. Éhbérért, de dolgozik. Megtanul koreaiul, holott az iskolában csak japán korcsként hívják. Szeretne egyetemre menni, mert abban látja az egyetlen kitörési lehetőséget, a terveit azonban keresztülhúzza a láthatatlan kasztrendszer. Nincs szabad karrierválasztás, hanem a családi háttér, a párthűség és kapcsolati háló határozza meg azt, hogy egyetemre megy az ember, katonának áll vagy egyszerűen munkás lesz. A japán származás a fiút egyértelműen a harmadik kategóriába sorolja, hisz lehetett akármilyen jó az iskolában, az nem számított.

Forrás: Pinterest

Észak-Koreában is megjelennek a szocialista országokra oly jellemző tulajdonságok, mint a teljes nemzet felfegyverezése, a pusztán mennyiségalapú mezőgazdaság és az emberek bizalmatlansága egymással szemben. És az észak-koreaiak észre sem veszik, hogy milyen rossz nekik, hiszen ők sosem tapasztalták meg, hogy lehet máshogy is (ellenben Maszadzsi családjával). A vezetőség pedig állandóan azt szajkózza nekik, hogy milyen rossz is az a liberális demokrácia. Egyedül a feudális nyomort ismerik, de hát az sem volt sokkal rosszabb, mint a jelenlegi helyzetük. De hogy még azt sem tudhatják, hogy merre vannak az utak?

Maszadzsi családjára a házuk leégése után köszönt be az igazi mélyszegénység. Végig a „nem lehet már ennél rosszabb”-érzés lengi be a lapokat, aztán mindig megcáfolja, hogy de. Csökkennek a fejadagméretek, emberek halnak meg azért, mert az „ingyenes” kórházi ellátás nem kezeli őket. Alig van étel bizonyos vidékeken, holott van termelés, illetve a vezetőknek is kell élniük valamiből. Kizsigerelik az országot, pont mint a rizsföldeket.

 

Nagyon furcsa volt jótevőkkel találkozni, hisz ez nem szokás. Az ilyen embereket elég hamar eltették láb alól, de nem csak Észak-Koreában. Kínában is veszélyesnek számított Maszadzsi szökése, mert a 90es években a két ország épp jóban volt. Egyedül az mentette meg az addigra már csont és bőr férfit, hogy megmaradt a japán állampolgársága, mert így ők ki tudták onnan is menekíteni.

Forrás: Pinterest

Ez egy észak-koreai történet, melyben a szökés csak mint megoldás szerepel, és ami miatt mi ezt a történetet olvashattuk. Nagyon örültem és evvel párhuzamosan szomorú is voltam azért, hogy ezt a történetet olvashattam. Ez egy ablak egy számunkra tiltott helyre, amilyen körülményeknek nem szabadna léteznie. Csak reménykedni tudok, hogy Kim Ir Szen után javult a helyzet, de sok jóra így se számíthatok.

 

Mindenképp olvasd el, ha érdekelnek a diktatúrák, Észak-Korea vagy csak a történelem. Ez egy erős korrajz mind az országról, mind a kisebbségek helyzetéről.

„Nem te döntesz arról, meg akarsz-e születni. Egyszerűen csak megjelensz. És a születéseddel el is dől a sorsod, mondják az emberek. A fenéket dől el. Én már csak tudom. Én nem egyszer, hanem ötször születtem meg. És mind az öt alkalommal ugyanazt a leckét kaptam. Nevezetesen azt, hogy az embernek néha torkon kell ragadnia az úgynevezett sorsát, és jól megszorongatnia a nyakát.”

~~~

„Ahogy én látom, nem sok különbség volt a szocialista mozgalom, a nacionalista mozgalom és a feketepiacon rendszeres perpatvarok között. Sok közös dolog volt az ezekhez tartozó emberekben. Mindannyiuknak megvolt a sajátos története Japánnal kapcsolatban – és mind szegények voltak. Szerették volna megerősíteni a helyzetüket. Ez pedig azzal járt, hogy harcoltak, ahol csak tudtak, hogy valamicske hatalmuk legyen a saját életük felett.”

~~~

„Vajon a Nemzetközi Vöröskereszt tudott bármit arról, mi folyik valójában? Vagy az Egyesült Államok? Az ENSZ? Igen, igen és igen. És mit tettek, hogy megakadályozzák a folyamatot? Semmit.”

Az úgynevezett visszahonosítás első napjaiban közel hetvenezer ember hagyta el Japánt, hogy a tengeren át eljusson Észak-Koreába. Egy három és fél éves hiátust leszámítva a folyamat 1984-ig zökkenőmentesen zajlott. Ez idő alatt mintegy százezer koreait és kétezer japán feleséget vittek át Észak-Koreába. Az ilyen tömeges migráció maga a pokol. Ez volt az első (és azóta is egyetlen) olyan időszak a történelemben, hogy ilyen sok ember települt át egy kapitalista országból egy szocialista országba.”

~~~

„Hamar megtudtam, hogy Észak-Koreában nem szabad gondolkodni sem. Ha kiderül, hogy valaki szabadon gondolkodik, azt meg is ölhetik. Szerencsésebb esetben csak elküldik valami távoli helyre, a hegyek közé, ahol kemény munkára kényszerítik. Vagy internálótáborba szállítják politikai fogolyként, mert „liberálisnak” vagy „kapitalistának” ítélik, mert „rossz magaviseletű”. A rossz magaviseletet el kell tiporni. Mondjuk egy katonai csizma sarkával, amivel az ember lába közé céloznak. Vagy, ahogy azt már említettem, egy egyszerű kivégzéssel.”

~~~

„Ha egy olyan őrült rendszerben találja magát az ember, amit egy veszélyes elmebeteg álmodott meg, akkor azt csinálja, amit mondanak neki.”

 

Forrás: Pinterest

„A falusi földekről a helyi „utasító bizottság” készített jelentéseket. Ezek a bizottságok feleltek mindenért – a gépekért, az öntözésért, az alapanyagokért. A gazdák nem tehettek mást, mint követték a bizottság utasításait. A rendszer „megvalósíthatósági elképzelésként” volt ismert. Megvalósíthatósági elképzelés! Ilyen dolgok történnek a nyelvvel az Észak-Koreához hasonló országokban. A totalitárius diktatúrát „demokratikus köztársaságnak” nevezik, a rabszolgaságot pedig „felszabadulásnak”.”

~~~

„Az észak-koreai embereknek nincs összehasonlíthatósági alapjuk, hiszen sosem találkoztak mással. Mikor Kim Ir Szen valami különösen kegyetlen és rémisztő tettet hajtott végre, a szemöldökük sem rezdült. „Emlékezzetek a japán gyarmati törvényre!” „Sose felejtsétek el az amerikai imperializmus brutalitását!” A fiatal észak-koreaiak nem rendelkeztek elegendő tudással, így aztán egy az egyben bedőltek a propagandának.”

~~~

„Bár az emberek elképesztő nehézségekkel néztek szembe és fizikailag valamint mentálisan is elszegényedtek, minden lehetséges értelemben nélkülöztek, mégsem gondolhattak önmagukra, és eszükbe sem jutott, hogy saját kezükbe veszik az életük irányítását. A gondolkodásért halálbüntetés járt- Sosem fogom megbocsátani Kim Ir Szennek, hogy elvette az emberektől a gondolkodáshoz való jogukat.”

~~~

„Azt mondják: „nincsen öröm bánat nélkül”. Az, akinek életében egyforma mértékben van jelen bánat és öröm, azt hiszem, áldott ember. Vannak olyanok, akiknek nem jár más, csak szenvedés. Én már csak tudom.”

~~~

„Ha az ember hosszú ideje szenved, az a végén már szinte viccessé válik: mi is azon kaptuk magunkat néha, hogy a legnagyobb kínok közt már csak nevetni tudunk. Azt hiszem, ez a hisztéria egyik megnyilvánulási formája.”

~~~

„A rendszer elembertelenített mindenkit.”