Végtelenbe nyúló idő | Fekete István - Betekintő #10

Végre végeztem Fekete István Ballagó idő címet viselő falazó téglájával. Nem volt kínszenvedés az olvasása, de nagyon nem az én terepem. Lassan haladtam vele, mert nem volt, ami rávigyen arra, hogy kézbe vegyem. Végül a „minden elolvasott könyv után 60 oldal”-módszer segített rajtam.

Első kiadás éve: 1970
Móra Ferenc Könyvkiadó
önéletrajz
három csillag

„Közel jött hozzám a város, szinte rám telepedett erőszakos nagyságával, színével, szagával, kissé idegenes nyelvével is, de a szülőfalumat el nem nyomhatta, meg nem sérthette, még csak nem is homályosíthatta el sem akkor, sem később, és azóta sem soha. Tudom, hogy Gölle azóta megváltozott formájában, szokásaiban és bizonyára nyelvében is, de az a falum, amelyben én születtem, a nagy béke zsúpos házainak sora, az emberek szíve, a Kácsalja és a Cönde, a templom és a temető meg nem változhattak soha, mert emlékeim lelkében őrzöm őket, s ez a lélek örökkévaló.” Fekete István önéletrajzi regényében gyermek- és ifjúkorát eleveníti fel láttató erővel, az egymásra toluló emlékek látszólag szeszélyes, de mindig a cél irányába igazodó rendjét követve. A Ballagó idő messze túlmutat a megélt eseményeken: bevezet az író különös hangulatokkal teli világába, beavat megérzéseibe, legbensőbb titkaiba – fénykép is a kötet mindazokról, akik emberségét formálták.

Az eleje kusza volt, ugrált az időben. Gyerekkorát idézte fel, de képtelen volt lineárisan haladni vele. Megismerkedhetünk az életével egészen az első világháború kitörésének pillanatáig. A leírt dolgokról viszont mindig újabbak jutnak eszébe, melyeket csak egymás után fűzött. A visszaemlékezéseiből felépíti saját személyét, teljesen beleéli magát. Le a kalappal előtte, hogy az idő távlatából ilyen tisztán emlékszik a dolgokra.

Szerettem a Göllei részeket. A külvilágtól elzárt faluban igazi idill uralkodott. Egész nap csibészkedhetett és a természetet járhatta. A körülötte lévő emberek is mások voltak. Ebből az idilli környezetből szakítja ki a felső tagozat, amelyet kénytelen Kaposváron kijárni. A városi eseményeket már kevésbé szerethetően adta vissza. Benne van az emberek modorossága, és elidegenedése. Világlátott ember lesz a kis Mestörpistából, szíve mélyén azonban visszavágyik Göllébe, még a memoár írása közben is.

A göllei házikó, melyben ma egy emlékmúzeum kap helyet
Forrás

Kedvenc szereplőm a göllei öreganyja. Nagy szíve van az öreglánynak, mindig kimenti az apja előtt. Láthatatlan szövetség van kettejük között, melyre mindig is szeretettel gondol vissza.

A tanulság, ami viszont rendesen megfogott: Attól még, hogy az a Valaki beszél veled a fejedben, még nem vagy más. Egyszerűen többet jár az agyad, amit közvetít feléd gondolatok formájában.

Legnagyobb meglepetés: Gárdonyi Egri csillagok című regényének példánya, mely ugyanaz a kiadás, mint amit Jonathan Hunt örököl.

Kinek ajánlom?

Akik szeretik a Fekete István műveit. Ha nem, még véletlenül se állj neki. 

Falusi hangulati behatások tanulmányozására is jó volt. 
A múlt század gyermekeinek múltidézésként. 

Sok ilyen jeltelen sír van a göllei temetőben – és minden temetőben szerte a világon –, jeltelenül is jelezve, hogy az élőkhöz az élők tartoznak, s a halottakhoz a – holtak. Az emlékeken kívül nem köti össze őket semmi, s ezek az emlékek csak addig elékeztetnek, amíg van valaki, aki emlékezik.