A jóból megéri duplázni – Könyvfesztivál 2024

 

Ugyan én inkább Könyvhét párti vagyok – hiába a mindig beköszönő eső és a Vörösmarthy tér szűkössége –, viszont idén halaszthatatlan dolgok miatt sajnos ki kellett hagynom, így kétszeres lendülettel készültem a Könyvfesztiválra. Még az sem gátolhatott meg a részvételben, hogy az almaszüret kellős közepén voltunk. Valamint okos szervezésnek köszönhetően két nap is ki tudtam látogatni, és szerintem a jövőben is megtartom ezt a jó szokásomat.

 

Csütörtök volt a nagy nap, ahol a piros hó sem tudott volna megállítani, ugyanis aznap délután dedikált Samatha Shannon a Millenárison. Mivel már szerdán letudott egy kört a BookUp könyvesboltban, így volt némi rálátásom a sor hosszára, amely kombinálva egy halaszthatatlan ügyfélmeetinggel nem a legjobb kombinációt predesztinálta. Éppen emiatt időben átértem a helyszínre, beszereztem a hiányzó köteteket, és egy szimpatikus nyugodt sarkot keresve sikeresen teljesítettem a küldetés első felét. Bár volt egy pont, amikor beindítottak mellettem egy lombfúvót, de szerencsére úriemberünk nem körülöttem tervezett sertepertélni.

 

Maga a dedikálás kettőkor kezdődött, én háromkor álltam be a sorba, és háromnegyed négyre már végeztem is. Nagyon örültem, hogy ennyien érdeklődtek a könyvei iránt, mert nálam mindig is a rejtett gyémánt kategóriába tartozott. Még 2015 őszén olvastam a Csontszüretet, A Mímes Rendet pedig nem sokkal utána, és nagyon-nagyon szerettem őket, de nagyon hamar megszűnt még az esélye is annak, hogy valaha folytassák magyarul a sorozatot. Aztán Next21 Kiadó A Narancsfa-kolostorral egy hatalmasat robbantott, és bár szerintem jóval kevesebben olvasták el tényleg, mint akik anno a szépsége miatt megvették, de jó kezekbe került.

 

 

Samanthát egyébként már nagyon régóta követem az Instagramon, és már ott nagyon szimpatikusnak találtam. Az meg igazából csak plusz pont vele kapcsolatban, hogy ugyanazon a napon van a születésnapunk. Hiába a tűző napsütés, mindenkihez voltak kedves szavai, és volt, akivel hosszasan el is diskurált. Nagyon izgultam a találkozás miatt, amire a régi köteteimet is elvittem, hiszen azok szentimentális értékkel bírnak. Emellett pedig a dedikálás előtt megvettem a Csontszüret és A Mímes rend új kiadásait, valamint A leszállóé éj napját is. Hihetetlen jó volt vele beszélgetni, hiszen tinédzser Réka egyik nagy álmát váltottam valóra ezzel a találkozással. Köszönöm szépen a Next21 Kiadónak!

 

Mindezek után még bőven volt időm szétnézni a vonatom indulásáig, amit nagyon jól tettem. Még sosem voltam csütörtökön a Könyvfesztiválon, de szerintem visszajáró vendég leszek, mert nincsen tömeg és mindenhova oda lehet férni. Plusz pont a szervezőknek, hogy idén volt ruhatár, amit nem győztem mindkét nap kihasználni.

 

Mivel nem tudtam pontosan, hogy mire végzek a dedikálással, így nem beszéltem le senkivel sem konkrét találkozót, viszont így is nem egy ismerőssel összefutottam. Ott volt a standok között amazonként haladó Tünde, aki nem győzött rohanni a megnyitóra a Sigríður Hagalín Björnsdóttir kötetével. A Képregényes standnál Andiba botlottam, aki padavanjaként terelgette Gyurit, majd végül Edmond is felbukkant ciklonként suhanva. Mint utólag kiderült, Esztivel is elmentünk egymás mellett, de valószínűleg nem számított egy kósza Réka feltűnésére, és én is lassan kapcsoltam. A nap végén pedig Fruzsival is találkoztam, aki a Pontosvesszőkkel és Gyurival együtt mentek a Samantha Shannon beszélgetésre a Három Hollóba, ezáltal az én metróutamat is tartalmasabbá téve.

 

 

Beszerzések terén idén listával mentem, amihez – vállveregetés közepette megállapíthatom, hogy – tartottam magamat. Az első utam az Open Bookshoz vezetett, akik átvették Edith Eva Eger könyveinek kiadási jogait. Már többször majdnem megvettem A döntést, de végül most is inkább A balerina fogott meg a címválasztása miatt, ami utólag kiderülve az előbbi ifjúsági változata. Ezután a képregényes standnál beszereztem a Csodák Párizsa első részét, amelyet egy tartalmas beszélgetés előzött meg a Szellemes lányok podcast Eszterével. Még jó, hogy így tettem, hiszen szombatra már nem volt eladó példányuk.

 

Könyves csecse-becsék tekintetében is célirányosan haladtam, hiszen a standok méretéből adódóan a webshopokban kényelmesebben lehet nézelődni. Mikor megláttam a Livre új „vászontáska” kollekcióját, azonnal beleszerettem ebbe az őszi hangulatot árasztóba. A helyzet érdekessége, hogy Mariannal tavalyi alkalom után idén is egyentáskánk lett. Ugyan könyvjelzőket is nézegettem, de nekem túlságosan vékonynak tűnt az anyaguk. Hasonlóan tervvel érkeztem a Boszi Gyertyaműhelyhez, ahol a Könyvhétre készült Lady Whistledownos szatyorra pályáztam. Emellett pedig még a Next21-es beszerzésem mellé is választhattam egy vászontáskát, így nem szenvedtem hiányt a pakolásra alkalmas dolgokból.

 

Mivel elég hosszú napom volt, így örültem annak, hogy a gyerekkönyves rész asztalos részénél meg tudtam pihenni. Előtte azonban még beszereztem a Lázadó szíveket, amelyet anno még Maja barátnőm ajánlott nekem. Kevésbé ismert regény, de azt a legfontosabb tudni róla, hogy egy amerikai szerző 1956-os Magyarországon játszódó története. Idén sem hagytam ki az Agave dobozait, amelyek most sokkal kényelmesebben lehetett hozzáférni. Több köteten gondolkoztam még csütörtökön, de végül csak a Weinstein novelláskötet jött velem haza. De természetesen mindez az után, hogy egy jót beszélgettem Barbival, amelyben szerencsére szombaton is volt részem. A másik számomra oly kedves kiadói találkozásra a Gaktikánál került sor, ahol Hannával (aki egy igazi tündér) mindkét nap 1-1 órát tudtam beszélgetni. Nagyon jó kis bondig time volt, ahol terítékre kerültek többek között a gyerekkori kedvencek, a kosztümös drámák és természetesen Austen is.

 

 

Mindezen csodás csütörtök után csak még inkább vártam a szombatot. Rékáékat a szokásos módon a Keletiben vártam be, viszont a MÁV sikeresen elintézte, hogy bőven legyen időm hallgatni a Bridgerton második részét is. Egy órás csúszással érkeztünk meg a Mamuthoz, ahol idén a lenti Frei Caféban (nem is tudtam, hogy a második emeleti Libri mellett itt, a bejárati ajtó mellett is van egy) találkoztunk Eszterrel és Dórival. Itt ejtettük meg a könyvörökbefogadási szekciót, ugyanis Rékának helyhiány miatt jópár kötetétől meg kell válnia. Én nekik biztosítok új otthont:

• Yoshitoki Oima: A Silent Voice 1.
• Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl (Mielőtt a kávé kihűl #1)
• Octavia E. Butler: A magvető példázata (Földmag-duológia #1)
• David Petersen: Egérőrség – 1152. ősz (Egérőrség #1)

Egy jó kis beszélgetéssel egybekötött teázás/kávézás után belevetettük magunkat a forgatagba. Bár mindenki más tervekkel érkezett, időközönként mindig összefutottunk. Én ekkor ragadtam le ismételten a Galaktikánál, pedig nagyon érdekelt volna a Dűnés előadás. Utána viszont becsatlakoztam Rékáékhoz, és az esti búcsúzkodásig lelkesen követtem őket, hiszen én magam már szinte mindent láttam. Így esett meg a Könyvfesztivál utolsó magyar nyelvű beszerzése is, mert betársultam a Maxim 2+1-es akciójába, hiszen egyikünk sem tudott három könyvet kiválasztani. Ugyan már nézegettem a Divine Rivals – Isteni riválisok német hangoskönyvét, viszont nem tudtam ellenállni a csábításnak. Ebéd után Mariann is csatlakozott hozzánk, aki a soproni csipet-csapatból idő közben felköltözött Budapestre. Nagyon jó volt vele is találkozni, és a mindkettőnk által olvasott könyvekről no meg minden másról is beszélgetni. Végül pedig együtt ejtettük meg az utolsó beszerzésemet, amely egy orosz nyelvű kalózos ismeretterjesztő kötet. A nézelődés közben pedig természetesen ismét Nalinába futottam bele (hol máshol találkoznánk, mint az oroszoknál).

 

Nekem azért hiányzott a közös nagy bandázás, viszont a csodás emberekkel való találkozás mindenért kárpótolt. Ezentúl valószínűleg igyekszem úgy alakítani a napjaimat, hogy ne csak a szombati tumultuson kelljen átverekednem magamat. Valamint ez lehetőséget fog arra is adni, hogy még több időt töltsek számomra kedves barátokkal.