Ugyan én inkább Könyvhét
párti vagyok – hiába a mindig beköszönő eső és a Vörösmarthy tér szűkössége –,
viszont idén halaszthatatlan dolgok miatt sajnos ki kellett hagynom, így
kétszeres lendülettel készültem a Könyvfesztiválra. Még az sem gátolhatott meg
a részvételben, hogy az almaszüret kellős közepén voltunk. Valamint okos
szervezésnek köszönhetően két nap is ki tudtam látogatni, és szerintem a
jövőben is megtartom ezt a jó szokásomat.
Csütörtök volt a nagy nap,
ahol a piros hó sem tudott volna megállítani, ugyanis aznap délután dedikált
Samatha Shannon a Millenárison. Mivel már szerdán letudott egy kört a BookUp
könyvesboltban, így volt némi rálátásom a sor hosszára, amely kombinálva egy
halaszthatatlan ügyfélmeetinggel nem a legjobb kombinációt predesztinálta.
Éppen emiatt időben átértem a helyszínre, beszereztem a hiányzó köteteket, és
egy szimpatikus nyugodt sarkot keresve sikeresen teljesítettem a küldetés első
felét. Bár volt egy pont, amikor beindítottak mellettem egy lombfúvót, de
szerencsére úriemberünk nem körülöttem tervezett sertepertélni.
Maga a dedikálás kettőkor
kezdődött, én háromkor álltam be a sorba, és háromnegyed négyre már végeztem
is. Nagyon örültem, hogy ennyien érdeklődtek a könyvei iránt, mert nálam mindig
is a rejtett gyémánt kategóriába tartozott. Még 2015 őszén olvastam a
Csontszüretet, A Mímes Rendet pedig nem sokkal utána, és nagyon-nagyon
szerettem őket, de nagyon hamar megszűnt még az esélye is annak, hogy valaha
folytassák magyarul a sorozatot. Aztán Next21 Kiadó A Narancsfa-kolostorral egy
hatalmasat robbantott, és bár szerintem jóval kevesebben olvasták el tényleg,
mint akik anno a szépsége miatt megvették, de jó kezekbe került.
Samanthát egyébként már
nagyon régóta követem az Instagramon, és már ott nagyon szimpatikusnak
találtam. Az meg igazából csak plusz pont vele kapcsolatban, hogy ugyanazon a
napon van a születésnapunk. Hiába a tűző napsütés, mindenkihez voltak kedves
szavai, és volt, akivel hosszasan el is diskurált. Nagyon izgultam a találkozás
miatt, amire a régi köteteimet is elvittem, hiszen azok szentimentális értékkel
bírnak. Emellett pedig a dedikálás előtt megvettem a Csontszüret és A Mímes
rend új kiadásait, valamint A leszállóé éj napját is. Hihetetlen jó volt vele
beszélgetni, hiszen tinédzser Réka egyik nagy álmát váltottam valóra ezzel a
találkozással. Köszönöm szépen a Next21 Kiadónak!
Mindezek után még bőven
volt időm szétnézni a vonatom indulásáig, amit nagyon jól tettem. Még sosem
voltam csütörtökön a Könyvfesztiválon, de szerintem visszajáró vendég leszek,
mert nincsen tömeg és mindenhova oda lehet férni. Plusz pont a szervezőknek,
hogy idén volt ruhatár, amit nem győztem mindkét nap kihasználni.
Mivel nem tudtam pontosan,
hogy mire végzek a dedikálással, így nem beszéltem le senkivel sem konkrét
találkozót, viszont így is nem egy ismerőssel összefutottam. Ott volt a standok
között amazonként haladó Tünde, aki nem győzött rohanni a megnyitóra a Sigríður
Hagalín Björnsdóttir kötetével. A Képregényes standnál Andiba botlottam, aki
padavanjaként terelgette Gyurit, majd végül Edmond is felbukkant ciklonként
suhanva. Mint utólag kiderült, Esztivel is elmentünk egymás mellett, de
valószínűleg nem számított egy kósza Réka feltűnésére, és én is lassan
kapcsoltam. A nap végén pedig Fruzsival is találkoztam, aki a Pontosvesszőkkel
és Gyurival együtt mentek a Samantha Shannon beszélgetésre a Három Hollóba, ezáltal
az én metróutamat is tartalmasabbá téve.
Beszerzések terén idén
listával mentem, amihez – vállveregetés közepette megállapíthatom, hogy –
tartottam magamat. Az első utam az Open Bookshoz vezetett, akik átvették Edith
Eva Eger könyveinek kiadási jogait. Már többször majdnem megvettem A döntést,
de végül most is inkább A balerina fogott meg a címválasztása miatt, ami utólag
kiderülve az előbbi ifjúsági változata. Ezután a képregényes standnál
beszereztem a Csodák Párizsa első részét, amelyet egy tartalmas beszélgetés előzött
meg a Szellemes lányok podcast Eszterével. Még jó, hogy így tettem, hiszen
szombatra már nem volt eladó példányuk.
Könyves csecse-becsék
tekintetében is célirányosan haladtam, hiszen a standok méretéből adódóan a
webshopokban kényelmesebben lehet nézelődni. Mikor megláttam a Livre új „vászontáska”
kollekcióját, azonnal beleszerettem ebbe az őszi hangulatot árasztóba. A
helyzet érdekessége, hogy Mariannal tavalyi alkalom után idén is egyentáskánk
lett. Ugyan könyvjelzőket is nézegettem, de nekem túlságosan vékonynak tűnt az
anyaguk. Hasonlóan tervvel érkeztem a Boszi Gyertyaműhelyhez, ahol a Könyvhétre
készült Lady Whistledownos szatyorra pályáztam. Emellett pedig még a Next21-es
beszerzésem mellé is választhattam egy vászontáskát, így nem szenvedtem hiányt
a pakolásra alkalmas dolgokból.
Mivel elég hosszú napom
volt, így örültem annak, hogy a gyerekkönyves rész asztalos részénél meg tudtam
pihenni. Előtte azonban még beszereztem a Lázadó szíveket, amelyet anno még
Maja barátnőm ajánlott nekem. Kevésbé ismert regény, de azt a legfontosabb
tudni róla, hogy egy amerikai szerző 1956-os Magyarországon játszódó története.
Idén sem hagytam ki az Agave dobozait, amelyek most sokkal kényelmesebben
lehetett hozzáférni. Több köteten gondolkoztam még csütörtökön, de végül csak a
Weinstein novelláskötet jött velem haza. De természetesen mindez az után, hogy
egy jót beszélgettem Barbival, amelyben szerencsére szombaton is volt részem. A
másik számomra oly kedves kiadói találkozásra a Gaktikánál került sor, ahol
Hannával (aki egy igazi tündér) mindkét nap 1-1 órát tudtam beszélgetni. Nagyon
jó kis bondig time volt, ahol terítékre kerültek többek között a gyerekkori
kedvencek, a kosztümös drámák és természetesen Austen is.
Mindezen csodás csütörtök után csak még inkább vártam a szombatot. Rékáékat a szokásos módon a Keletiben vártam be, viszont a MÁV sikeresen elintézte, hogy bőven legyen időm hallgatni a Bridgerton második részét is. Egy órás csúszással érkeztünk meg a Mamuthoz, ahol idén a lenti Frei Caféban (nem is tudtam, hogy a második emeleti Libri mellett itt, a bejárati ajtó mellett is van egy) találkoztunk Eszterrel és Dórival. Itt ejtettük meg a könyvörökbefogadási szekciót, ugyanis Rékának helyhiány miatt jópár kötetétől meg kell válnia. Én nekik biztosítok új otthont:
- Yoshitoki Oima: A Silent Voice 1.
- Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl (Mielőtt a kávé kihűl #1)
- Octavia E. Butler: A magvető példázata (Földmag-duológia #1)
- David Petersen: Egérőrség – 1152. ősz (Egérőrség #1)
Egy jó kis beszélgetéssel
egybekötött teázás/kávézás után belevetettük magunkat a forgatagba. Bár
mindenki más tervekkel érkezett, időközönként mindig összefutottunk. Én ekkor
ragadtam le ismételten a Galaktikánál, pedig nagyon érdekelt volna a Dűnés
előadás. Utána viszont becsatlakoztam Rékáékhoz, és az esti búcsúzkodásig
lelkesen követtem őket, hiszen én magam már szinte mindent láttam. Így esett
meg a Könyvfesztivál utolsó magyar nyelvű beszerzése is, mert betársultam a
Maxim 2+1-es akciójába, hiszen egyikünk sem tudott három könyvet kiválasztani.
Ugyan már nézegettem a Divine Rivals – Isteni riválisok német hangoskönyvét,
viszont nem tudtam ellenállni a csábításnak. Ebéd után Mariann is csatlakozott
hozzánk, aki a soproni csipet-csapatból idő közben felköltözött Budapestre.
Nagyon jó volt vele is találkozni, és a mindkettőnk által olvasott könyvekről
no meg minden másról is beszélgetni. Végül pedig együtt ejtettük meg az utolsó
beszerzésemet, amely egy orosz nyelvű kalózos ismeretterjesztő kötet. A
nézelődés közben pedig természetesen ismét Nalinába futottam bele (hol máshol
találkoznánk, mint az oroszoknál).
Nekem azért hiányzott a közös nagy bandázás, viszont a csodás emberekkel való találkozás mindenért kárpótolt. Ezentúl valószínűleg igyekszem úgy alakítani a napjaimat, hogy ne csak a szombati tumultuson kelljen átverekednem magamat. Valamint ez lehetőséget fog arra is adni, hogy még több időt töltsek számomra kedves barátokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése