Magyarnak lenni | Bauer Barbara

Csodálatos. Évek munkája ért be Bauer Barbara legújabb regényében, A fekete rózsában, amelyről nyíltan merem állítani, hogy az egyik, hanem az eddigi legjobb története. Már a felütésénél azonnal elkapott a hangulata, és ezt csak fokozta a továbbiakban. Érződik a személyes történetek varázsa, melyeket kitartással fűzött össze. Ilyenből még többet.

Eredeti megjelenés éve: 2020
Jaffa Kiadó
romantikus, női sors
öt csillag

Azt mondják, fekete rózsa nem létezik. Színe csupán fények játéka, árnyalatok keltette látszat. Sommer Anna azonban nap mint nap ott látja a szőlőben, a sorok végébe ültetve. Vajon egyszer megtudja majd, milyen is a színe valójában?

Anna, vagy ahogy a családban hívják, Annus, Etyeken nő fel, ezen a szőlődombok övezte, magyarok, svábok, zsidók lakta településen. Alig tizennégy éves, amikor kitör a második világháború, és nemcsak bevonuló édesapja és két ikerbátyja sorsa miatt kell aggódnia, hanem a nála két évvel idősebb Andrisért is, akihez már nem csupán ártatlan, gyerekes vonzalom fűzi.

Andris felmenői – szíjgyártók és borászok – a török kiűzése után messzi bajor földről érkeztek Etyekre. A faluban azt beszélik, hogy Andris nagyapja, a szőlőhegyen remeteéletet élő Vénember, különleges bort tud készíteni. Olyan bort, amelyben nemcsak az van benne, aki készítette, de az is, aki issza. Talán még a jövendőt is meglátja, aki kortyol belőle. Egyszer Annus is megkóstolta. Lehet, hogy ezért tűnik fel előtte újra meg újra egy fekete márványlap, belevésett nevekkel, köztük azéval, akit mindenkinél jobban szeret?

A háború, az utána következő politikai változások, a kitelepítések a falu és Annus életét is fenekestül felforgatják. Az egyedül maradt lány felköltözik a szőlőhegyre, a Vénemberhez, abban reménykedve, hogy Andris visszatér. Ám szerelme helyett valaki más érkezik, és Annust minden korábbinál nagyobb próbatétel várja. Vajon lesz elég ereje és bátorsága legyőzni a kishitűséget, a reménytelenséget, sőt még a halált is? Megőrizni a szerelmet, megfejteni a fekete rózsa és a Vénember különleges borának a titkát?

Bauer Barbara legújabb, személyes élmények és érzések ihlette, mélyen átélt regénye egy sorsfordító, családokat szétszakító, fájdalmas történelmi korszak, egy sorozatos tragédiákat elszenvedő, de élni akaró falu és egy igaz szerelem hiteles, megrendítő története.

Mondták, hogy tetszeni fog, és tudtam, hogy így lesz. De hogy ennyire? Idén A leggazdagabb árva és Az élet hangja után ez már a harmadik olyan kötet az írónőtől olvasott hatos fogatból, amely teljesen magával ragadott. Annyira élő volt, és annyira valós, hogy akár ez bárkinek a családjával megtörténhetett volna. És amellett hogy a múltban játszódik, a mai kor emberének is szép számmal szolgál tanulsággal.

Történetünk...

Etyeken (az írónő szülőfalujában) játszódik a második világháború alatt és azt megelőzően. Annus családjával él ebben a svábok és magyarok által egyaránt lakott településen, ahol egy magyar anya és egy sváb apa gyermekeként. A háború azonban az ajtón kopogtat, megtörve evvel az idillt. A férfiak bevonulnak, köztük Annus szerelme is, és a helyieket sem kíméli meg a történelem. Testközelből élik meg a holokausztot, a Szálasi diktatúrát, a kommunisták hatalomra jutását és a kitelepítéseket. Vajon a család együtt tud maradni minezen sorscsapások közepette?

Forrás: Pinterest és Google

Mint már fentebb írtam, már a regény felütése magával ragadott. Nemigazán tudtam még a jelentőségét, de a vájdlingba való borsópucolás, és ahogy látomásában járja a falukat, teljes mértékben a szemem elé varázsolta azt a falusi környezetet, amely az én elképzelésemben elevenen él. Ez ugyan nem egy prológus volt, hanem csak az I. rész nyitánya, mégis elengedhetetlen volt ez a hangulatfestés.

Szerettem, hogy rengeteget okít. Megtudhattam, hogy régen miért épp hűvös időben tartották az esküvőket. Hogy a hímzés és tollfosztás közösségi eseménynek számított. Hogy a húsleveses fazékból kiáll a tyúknak a lába. Hogy akkoriban csak három nap volt kötelező bemenni az iskolába, de volt aki a földmunka miatt azt is kihagyta. Mindezeket csak tetézték a nagyszülők elmesélései a régi korokról, holott már a regény alapideje is réginek számít. Hogy hogyan ismerkedtek meg, milyen volt az élet a háború előtt, a fronton és az után. Komplett bemutatást kaptunk a 20. század elejéről, testközelből, és mégsem történelemkönyvi szárazsággal, hanem mindennapi helyzeteken keresztül. Mikor megszólal a rádióban, hogy hadba vonul Magyarország, mikor mindenki pincét ás, hogy oda stócolja fel a készleteit, és mikor bombázások miatt egy egész telet a föld alatt kell tölteniük.

A regényben nagyon fontos szerepet kapnak a férfiak, akik védelmező szerepet töltenek be. Ott van Annus édesapja, aki az életerős családfenntartó, és aki mindent tud. Aztán ott van a nagy háborúban elesett anyai nagypapa, akit a mai napig felemlegetnek. A másik nagypapa szerencsésebben járt, és ő rengeteget is mesél Annuskának. Leül a foteljébe, pont mint az én öregapám, és mesél. A fiatalabb generáció sem marad ki, mert a lánynak két ikerbátyja is van, akik elválaszthatatlanok egymástól. Mindenki tudja hogy nem egyformán erősek, ezt mégsem hangoztatják. Végül ott van Andris, akiről olyan szépen nyilatkozik már az elején Annus, hogy majdnem én is beleszerettem. Talpig becsületes, jószívű, hűséges legény, akinek már kiskorában is tetszett a lány, és idősebb lévén képes várni rá. Ha mennie kell a háborúba, akkor megy, de hozzá szeretne visszatérni.

Forrás: Pinterest és Google

A címben szereplő növény szimbolikus értékű, ezért is tetszik annyira. És mert ez magában hordozza az etyeki szőlőművelést is, hisz nem véletlenül ültettek a vincellérek a sorok végére rózsákat. Az érzékeny növények ugyanis hamarabb elkapták a betegségeket, és így lehetett látni, ha közeleg a baj. Ilyen és ehhez hasonló szőlőművelési ismeretek is színesítik a könyvet. Erre egy kis rálátással rendelkezve kifejezetten jól esett. Illetve nagyon szerettem hallgatni a Vénembert, Andris anyai nagyapját, aki előszeretettel vezette be a fiatalokat, majd később Annust a szőlő és a bor rejtelmeibe. Mintha innen is öregapám szólt volna hozzám.

A mindennapi életképek, és Annus sorsának végigkövetése mellet a regény központi témája a második világháború hátországának eseményei. Már az első szelekkor is nagyon jól láthatók voltak a nézetbeli különbségek. Az egyik csoport szkepikusan állt hozzá, mondván úgysem lesz ebből semmi, mert mi ahhoz kis ország vagyunk. A velük szemben állók viszont üdvözölték és felsejlett bennük a remény, hogy végre visszakaphatják az elcsatolt területeket, amik fájó sebként varasodtak az emberek szívén. Aztán a tényleges bevonuláskor ott van a búcsú, ami közben erősnek kell maradni, és az idegőrlő várakozás. Jönnek a hírek, jönnek az eltávozások, de a nagyok még mindig játszmában vannak. Elviszik a zsidókat, a faluba beköltözik a félelem, bombázzák a környéket, megjönnek az oroszok, és közben egy generációnak fel kell nőnie.

A történet tizenhárom évet ölel fel, amelyet epizodikusan mutat be. A hosszabb idő életszerűbbé teszi a regényt, és hagyja fejlődni a karaktereit. Annust tizennégy évesen ismerjük meg, akkor még kislányként, aki szereti, ha Andris húzza a copfját, de nem szereti, ha ugyanezt a bátyjai csinálják. Nyitott füllel jár, érdeklik a múlt eseményei, ezért is van sokat nagyszülei társaságában. Cselédlánynak is szegődik, de végül az urak elhurcolása miatt hazakerül. Hamar fel kell nőnie, és ez az érzésein és viselkedésén is meglátszik. És a végén egy felelősségteljes ifjú hölgy válik belőle, akit nem tudott megtörni a történelem, akármennyire is akarta.

Forrás: Pinterest és Google

A regény második részére a félelem ülepedik rá. Már az első 100 oldal alatt is többször elérzékenyültem, és ez csak sokszorozódott a történet előrehaladtáva. „Veszélyes dolog a hatalom”, hangzik el a regényben, és ez milyen igaz. Rendes embereket is gaz tettekre csábít, ha kiemelik őket a tömegből. A németek után az oroszok sem lettek jobbak, mert megosztották az amúgy harmonikusan egymás mellett álló népeket. A magyarok fújni kezdtek a svábokra, akik nem tehettek a Hitleri diktatúráról. Aztán Romániában is fújni kezdtek a magyarokra, mert lepaktáltak Hitelrrel. Mindenki bűnbakot csinált a másikból ezzel magát védve. Nézeteket ütköztet, generációkon keresztül vitat meg morális kérdéseket, és elgondolkodtam azon, hogy vajon miért nem tanulunk a történelemből.

Végül – még mielőtt a maratoni bejegyzésem még hosszabbra nyúlna – szeretném felhívni a figyelmeteket egy érdekességre. Még nem sikerült olvasnom az írónő összes regényét, de így is sikerült a korábbi történetekre való utalásokat felfedeznem. Szerepel benne az ikonikus Karádi dal az Elsuttogom százszorból, Botpuszta Az aranyműves fiából, a bicskei kastély Az élet hangjából, illetve a Porlik mint a szikla történetét nagyvonalakban ismerve a székelyek kitelepítése. Így egyfajta összegzésként is felfogható ez a regény, és így számomra még különlegesebbé tette az olvasást.

Összességében nem szeretnék semmit sem mondani, csak annyit, hogy olvassátok el, ha szeretitek a 2. világháborúban játszódó könyveket, a családregényeket, a magyar történelmet, vagy csak egyszerűen kedvet kaptatok a bejegyzésem által az elolvasásra. Megéri.

Zárásként pedig szeretnék veletek megosztani pár idézetet, mivel rengeteg passzust kiírtam a regényből, hisz annyira szépek és tanulságosak.

 

„Generációk óta éltek békében az emberek, inkább élvezték az előnyét a sokféleségnek, mint hogy bárki a másikra mutogatott volna. Egészen addig, amíg a kántortanítót ki nem kiáltották pángermánnak.”

 ~~~

„Magamhoz vettem a virágmintás vájdlingot, amiről több helyen lepattant a zománc, de ezt senki nem bánta. Még a dédié volt. Én különösen szerettem az ilyen edényeket. A kopott evőeszközöket, a megsárgult könyveket. Kiváltképp a régi tükrük vonzottak. Hányan és hányan nézhettek bele az idők során?”

~~~

„Nálunk akkor is érezni lehetett a hagymás sült zsír szagát, ha meggyleves és bukta volt ebédre, ugyanis a nagyi minden főzést így kezdett, de ha ezt felróttuk neki, csak nevetett. „Mit tudtok ti erről?” kérdezte, majd befejezte az ebédet.”

~~~

„– A háború nem játék, nagyhatalmak harca, amit kisemberek játszanak le. A tét mindig nagy, és az egyes emberek élete nem sokat számít. Kint a harcmezőn pedig, távol a szülőfalutól és a családtól, minden átértékelődik.”

~~~

„– A fülemben csengtek a nagyanyád szavai, és az ott, a harcmezőn maga volt a remény.”

~~~

„– Amíg nem fogalmazod meg, mit szeretnél, ne várd, hogy beteljesüljön.”

~~~

„– A gyerekek úgy nőttek fel, amióta csak a török elkotródott a környékről, és megérkeztek az első telepesek, hogy senkit nem zavart, ki milyen nyelven beszél. Értettük egymást. Az iskolában egy padban ültem a Mancival, ő németül beszélt, és magyarul. A játékban a gyerekek egy nyelvet beszélnek, márpedig az itt élő gyerekek mindig együtt játszottak. Egy forrás vizét itták, egy templomba és iskolába jártak, és mire felnőttek, egy bort ittak. Magyar érzelmű, a magyar hazához hű emberek lettek mind, még ha az anyanyelvük vagy akár a vallásuk más volt is. Mit számít az? Az itt élő magyarnak, zsidónak, németnek, szlováknak, vagy bánom is én, kinek a halottjai ugyanabban a temetőben nyugszanak.”

 ~~~

„A nagyi is mindig azt mondja, hogy a múlton nem szabad keseregni, mert az csak bánatot hoz, rajta változtatni pedig már nem lehet. De ő a múlt kellemes képei fölött sem nosztalgiázott, mert szerinte éppen akkor futnak el mellettünk a legszebb pillanatok, amiket meg is élhetnénk, így viszont elszalasztjuk őket.”

Forrás: Pinterest és Google

„A két nagyanyám nagy egyetértésben vitatkozott. Ezt apám szokta mondani, mert hát vitázni nem lehet egyetértésben, de ők így csinálták.”

~~~

„Ezek az utcák már mást mesélnek, a kövekben, a házak falában, a kavicsokban ott marad a fájdalom. A víz elfolyik, a felhőket a szél elviszi, a borzalom hangját idővel elnyomja a madarak éneke. Lassan talán mindenki hazatér, még az elveszett lelkek is. Csak azt nem tudom, hol keressem, merre menjek, mit tegyek?”

~~~

„– Ha még valaki megkérdezi, hány igás állatunk, mennyi földünk és vetőmagunk maradt, vagy van-e köztünk menekült, annak a kezébe nyomom a kapát – zsörtölődött anyám.”

~~~

„Anyám mindig azt mondta, hogy a lélek útja szabad, bárhová eljut, és bárhonnan hazatalál. Mégis azt vallotta, hogy a múltunkat ott találjuk, ahol van kihez kimenni a temetőbe, a jövőnket pedig ott, ahol egyszer majd megbékélésre találunk.”

~~~

„Igazságtalan ítéletek. Értelmetlen háborúk. Hát nem tanulunk? Újra és újra hatalomra jut az önkény, eltorzítva mindazt, ami valaha igaz volt, megtagadva a valóságot, eltiporva a jóságot. Félelmet ébreszt, ellenségességet szít, gyűlöletet kelt. Gyanakvóvá teszi a világot.”

~~~

„A Föld megtűr a hátán, elviseli a háborúinkat, a gyarlóságainkat, de ha elege lesz, ráz egyet magán.”

~~~

„Akinek a kezében a hatalom, az irányítja a gondolatokat is, ha eleget súlykolja, és nem ad lehetőséget, hogy mást is meghallj.”

~~~

„Már akkor megcsodáltam a budapesti hölgyeket, nagyon szépnek és elegánsnak tartottam őket, mire apám csak legyintett, aztán megszorította a kezem. Azt mondta, hogy ezeknek a nőknek városi ízlésük van, nekünk viszont falusi szívünk, és ez utóbbi sokkal szebbé teszi az asszonyokat.”

 Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Jaffa Kiadónak!