2020. május 31., vasárnap

Havi zárás – Május 2020


Lassan beindult az élet. Ugyan rendes eső csak ritkán esik felénk, a természet mégis harcol a túlélésért. Ezt a cseresznyefánkon látom, amelyen sokáig alig voltak levelek. A hónap utolsó hetében azonban mintha teljesen kicserélték volna az időjárást. Nem mintha ez nem tenne jót a növenyeknek, de mégis úgy tudok örülni minden egyes napsugárnak, ami betéved a szobámba.

Az időm nagy részét még mindig itthon töltöttem, de már a munkahelyemről is kaptam feladatokat. No meg itthon is van mindig mit tenni. Beindult a tánc is, így már hetente kétszer autóba ülhetek, és kimerészkedek a nagyvilágba. Holdbéli tájként látom magam előtt a környéket, hisz akkora útépítés zajlik felénk, mint még soha.

A hónapban belevetettem magam Instragram kihívásokban, de a végére kicsit megkopott a lendületem. Illetve nem akartam mindig ugyanazokat könyveket lefényképezni. Emellett rengeteg olvasatlan Könyvmolyképzős kötetem van idehaza, így azokról nem tudok bő lére eresztve nyilatkozni. A másik pedig egy egyszerű napi téma volt, melyet drakasworld adott meg. Itt kisebb volt a nyomás, és a kiadói megkötés se zavart a képbe.

A háttérben sokat ügyködtem. Ebből van, ami a blogra is vonatkozik, van ami csak az életemre. Az előbbinek gyümölcsét úgyis látni fogjátok hamarosan, utóbbi pedig kevésbé lehet érdekes számotokra, így ezt megtartom magamnak.


Májusi olvasmányaim (4030 oldal + kb. 15,5 óra)

Vegyes, de összességében jól haladós hónapot tudhatok magam mögött. Ugyan nem értem még el a bűvös ötvenet, de határozottan menetelek arrafelé, és még csak június lesz. Folytattam az ágyam melletti polcok fogyasztását, és olyan regények kerültek a kezembe, amelyeket csak nézegettem eddig. 
Sandra Regnier Sárkányok öröksége sorozatával rendesen befürödtem, pont mint a Passengerrel, de hát mivel megvolt az összes kötet, nem volt mit tenni, be kellett fejeznem. Éppen ezért esett meg az is, hogy évek óta először olvastam újra a Gergő és az álomfogókat. Utóljára körülbelül hetedikben olvastam a köteteket, és az se mostanában volt. Felültem a nosztalgiavonatra, és olyan jól esett, hogy szeretném folytatni a sorozatot. Májusban erre azonban nem kerülhetett sor, mert szerettem volna a február óta nyüstölt német nyelvű Outlandert is elolvasni, ami így, az utolsó napra sikerült is. 
Magamon is meglepődtem, hogy mennyire Austenos hangulatom lett a hónap második felére, és ugyan egyetlen könyvet sem olvastam az írónőtől, de rátaláltam a polcomon megbújó Tűnékeny illúzióra és azonnal beleszerettem.
Két hangoskönyvet is meghallgattam májusban: a Szép új világ számomra egy kicsit elvont volt, A három testőr Afrikában képteneségén viszont jókat derültem. 
Hónap kedvence: Tünékeny illúzió
Hónap csalódása: Sárányok öröksége sorozatA Jane Eyre eset


Könyvbeszerzések

Tavaly a Főnix Könyvműhelynél, idén a GABO Kiadónál voltam úgy, hogy nem hagyhatom ki a leértékelt könyveket, mert nem minden nap él meg ilyen az ember lánya. Ugyan azóta tematikusan, de megmaradt a 999 Ft-os akciójuk, viszont nekem sikerült az elsőnél az összes olyan regényt egyszerre megvennem, amelyeket már régóta nézegetek.

  • Mary E. Pearson: Tolvajok tánca (Tolvajok tánca #1)
Négy év után idén befejeztem az írónő A Fennmaradottak krónikái sorozatát, és teljesen levett a lábamról. Ezért is szerettem volna folytatni a következő sorozattal, csak hát több mint 100 olvasatlan könyv mellé nemigen akartam egy újabbat még beszerezni, tudván azt, hogy nem tudok még egy jó darabig nekiveselkedni. Ezt a hozzáállásomat sutba dobva gondolkodás nélkül beleraktam a kosárba ezt a csodaszép kötetet, mely remélem hasonlóan jó történetet rejt, mint Az árulás szépsége.

  • Charlie N. Holmberg: Az üvegmágus (A papírmágus trilógia #2)
  • Charlie N. Holmberg: A mestermágus (A papírmágus trilógia #3)
A papírmágus trilógia elsősorban gyönyörű borítójai miatt fogott meg, és bár az első része nem aratott maradéktalan sikert, mégis szerettem volna folytatni a sorozatot. Remélem, tanulni fog a hibáiból, mert mostanában rákattantam a mágikus regényekre a Bűbájóló történet kötetek miatt.

  • Karen Akins: Időhurok (Időhurok #1)
Időközönként rá szoktam keresni, milyen új időutazással kapcsolatos történeteket adtak ki, és egy ilyen keresésem során bukkantam rá erre a könyvre. Sokat nem hallottam róla sehol sem, amit olvastam, az akár el is tántoríthatott volna tőle, de a várakozás örömével fogom belevetni magamat.

  • Ian McDonald: Síkvándor (Örökkévaló #1)
Scott Westerfeld Leviatán sorozata 2017 nyarának nagy felfedezése, mely egy alternatív első világháborúban játszódik. Elolvasása után annyira elkapott a steampunk láz, hogy nem is haboztam körülnézni a témában. Így bukkantam rá többek között erre a regényre is, melyről maga Gyula bátyó is negatívan nyilatkozott. De ezt már a regény megrendelése után láttam. Nem baj, szeretem magam is utánajárni a dolgoknak.

  • Leslye Walton: Ava Lavender különös és szépséges bánata
  • Helene Wecker: A gólem és a dzsinn
Annyit emlegetem már a Regant, a PeruseProjekt booktube csatornáról, hogy már nekem is feltűnt. Anno ezeket a könyveket is nála láttam először, és mivel nagyon hasonlít az ízlésünk, így úgy voltam vele, hogy ezeket mindenképp el kell olvasnom, ha már megjelentek magyarul is. Mindkettő mágikus realizmus, amely műfajjal Bulgakov Mester és Margaritájánál találkoztam, ez azonban annyira elborult volt, hogy már-már szerettem is. Ezeket is épp ezen megfontolásomból szereztem be, mert így legalább kortárs alkotásokat is olvashatok ebben a stílusban.

  • Naomi Novik: Ezüstfonás
A Rengeteg tipikusan lassan beleszokós, szláv mesekörön alapuló fantasy ifjú felnőtteknek. Amennyire ódzkodtam az elején tőle, annyira nem tudtam utána letenni. Ezért sem haboztam az írónő ezt mesefeldolgozását is kívánságlistára tenni, mely a Rumpelstilzchen mesére ad új köntöst. Remélem ez is legalább annyira jó lesz, mint ahogy a kötet kinéz. 

  • Andrew Hodges: Kódjátszma
Az egész rendelésben ez a könyv a kakukktojás. Bevallom, minden ilyen akciónál töredelmesen végignézem az egész listát, hátha találok olyat, amit eddig nem vettem észre, de tetszhet. Így akadt meg a szemem a Kódjátszmán, amely egy életrajzi könyv Alan Turing híres brit matematikusról. Az életéről szóló filmet nagyon szerettem, mind a színészek miatt, mind maga a megvalósítás miatt. Ezért döntöttem úgy, hogy nekem olvasnom kell róla. Ugyan nem lesz a rövid olvasmány, de a matekos részeket legalább érteni fogom.


  • Marie Lu: Legenda (Legenda #1)
Néha rám mosolyog a szerencse, és ilyenkor nem meglepő, hogy könyvet kapok. Fanni's Library oldalán volt egy nyereményjáték még annodazumahle, és én voltam a szerencsés kiválasztott a nem tudom, mennyiből, de biztos sok volt, mert hosszan tartott. És miért ezt a kötetet választottam? Már szerintem öt éve nézegetem Marie Lu könyveit, de eddig még sosem szántam el magam arra, hogy elolvassam őket. Na de majd most.

Remélem, nektek is jól telt a májusotok.
Maradok továbbra is

Réka, aki még mindig növeli a magánkönyvtárát

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése