M&M's | Mihail Bulgakov

Szeretek klasszikusokat olvasni. A sok kortárs ifjúsági regény között igazi felüdülés néha komolyabb könyveket is kézbe venni, értékelni azonban annál nehezebb őket. Most mégis megpróbálkozok vele, beszámoló jelleggel leírom, hogy mit is váltott ki belőlem Bulgakov méltán híres regénye.

Eredeti megjelenés éve: 1966
Európa Könyvkiadó
(angol nyelvű jubileumi kiadás borítója)

„A kéziratok nem égnek el” - mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritának akár a mottója is lehetne. A regény - Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan - csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség…

Te jó ég, ez mekkora kupac összehordott képtelenségnek tűnik. Rendesen meg kellett erőltetnem magamat, hogy lépést tudjak tartani a cselekményével.

Az első részről a Szemfényvesztők című film jutott eszembe, ahogy azok is megtévesztik az embereket, de mindenki az igazságnak hiszi azokat a mutatványokat. Próbáltam rájönni az igazságra, de sehogy se akaródzott kirajzolódni előttem. A szemszögváltással megtörte a figyelmemet és nem is értettem, minek ennyi ember. Bár a végére már tudatosult bennem, hogy mindenki diliházba fog kerülni, beleértve a nemes olvasót, ha ez így megy tovább. Sejtettem, hogy mindannyian összefutnak vagy a professzor úrral, vagy fura szerzetekkel vagy egy macskával. De azt is tudtam, hogy ha mások nem is tartja őket százasnak, igazat beszélnek. Nem csodálkozom, mert amit Woland hatására csináltak az tényleg észbontó. Nekem legalábbis verte a begyöpösödés malterját az agyam faláról. Sokáig azonban nem értetem a címet. Miért nem lehetett Woland, a bűvész? Hol van Margarita?

Kedvenc részeim a Poncius Pilátus történetéhez tartozó fejezetek voltak, ahol lehetőségünk nyílt belepillantani Jesua keresztre feszítésének hátterébe. Más nézőpontból is megnézhettük az eseményt, vagy legalábbis annak egy feltételezett változatát. Ez az ábrázolás felébresztette a gondolatot bennem, hogy valaha ők is emberek voltak egyszerű gondokkal, de nagy tetteket vittek végbe. Lehet, hogy csak mi, a jövő nemzedékei kerítenek ennek akkora feneket, holott csak egy átlagos hétköznap volt. Látszik azért, hogy mi tud lenyűgözni egy könyvben, a történelmi aspektus. Tetszett Poncius Pilátus vívódó karaktere, ahogy küzd saját maga ellen, nem bírja a napot és dönteni se akar.

A mágia fontos eleme a könyvnek, ami a realisztikus környezetbe beleágyazva talán még helyenként hihető is volt, de mindenképpen meghökkentett. Az is volt a célja.

Imádtam Behemótot, a macskát. Szeret lódítani, többnek tűnni, mint ami valójában. Szereti felfújni jelentőségét, holott ő csak kísértő lélek, akit nem engednek nyugodni. Ha ő feltűnt, már nem is volt komor egy helyszín, egy jelenet sem.

Középpontjában a Mester, akit nem neveztek nevén, regénye és annak kiadási procedúrája áll. Poncius Pilátusról írta, de nem fogadtak el, ezért elszegényedett, végül teljesen megőrült. Szerelme, Margarita azonban ne adja fel az érte való küzdelmet. Bármire képes, csak hogy ismét találkozhasson vele. Így kerül közeli ismertségbe Wolanddal, aki ezt a vágyát könnyű szerrel teljesíteni is tudja. Ez a része a történetnek nekem egy kicsavart Faustra hasonlított. Érdekes és mindenképpen elgondolkodtató.

Sok apró élettörténetet rejt, melyet végül összecsomagolunk és már kész is egy zacskó édesség. Először megfekszi a gyomrod, de visszagondolva tényleg finom. Ülepedni kell hagyni, mint egy jó mustot.

Kinek merem ajánlani?

Aki szereti az orosz irodalmat vagy enyhe kíváncsiságot érez, az nyugodtan belebonyolódhat. Mert igen, ezt a könyvet nem csak olvassa az ember, hanem találkozik vele, átéli és az emlékezetében maradandó élmény után is vele marad.

Aki kíváncsi egy furcsa történetre. Nem mindenkinek fogyasztható, egy nagy adag türelem kell hozzá.

Ti olvastátok már?

Nektek hogy tetszett?