2020. június 5., péntek

5. Blogszületésnap + Nyereményjáték


Ez a nap más, mint a többi, ezt ti is jól tudjátok. 
Másként állok neki szerkeszteni, és másként jár az agyam.
Köszöntsük hát blogom ha már ennyien vagytok,
S ajándékul fogadjátok el vidám kis dalom.
Boldog, boldog, boldog blogszületésnapot!
Kívánom, hogy legyen még sok ilyen szép napotok!


Az utóbbi években ugyan elmaradt az ünneplés, hisz nem is voltam annyira aktív, idén viszont úgy gondoltam, hogy ha már robog a blog szekere, akkor ünnepeljük meg együtt indításának ötödik évfordulóját. Vagyis inkább az első könyvértékelés felkerülését, melyet a Leányrablás Budapesten című kötetről írtam, és amely nem is lehetne rám jobban jellemző.

Emlékszem, hogy az elején annyira csodáltam a régimotorosokat, akik már 4-5 éve vezették a könyves blogjaikat, és akiket magam is rendszeresen követtem. Aztán most már ott tartok, hogy én is tapasztalt vén rókának számítok. Tőlem kérnek tanácsot a fiatalok, de én is rengeteget tanulok tőlük.

Az utóbbi öt évben sokminden történt velem. Leérettségiztem, lediplomáztam, jogosítványt szereztem, elköltöztem otthonról majd hazaköltöztem, voltam a Fekete-erdőben, Londonban, Moszkvában, de hát aki rendszeresen követi a blogomat, az valamelyest értesült ezekről a fejleményekről. Ezeket azonban nem tervezem elmesélni, mert akkor napestig a képernyő előtt ülnénk. Így akit ez érdekel, az olvasson bele az Évnyitókba és a Havi zárásokba.

Viszont hogy ne maradjatok tartalom nélkül, a következő két napban különleges bejegyzésekkel készültem, szám szerint két darabbal. Az egyikben egy Taget töltöttem ki, ahol közelebbről megismerhetitek a könyvmoly életutamat. Egyre többen vagyunk és ez jó, viszont sokan nem érthetitek, hogy miért olvasom azt, amit. Illetve már régen volt az értékeléseken kívül más könyves tartalom, így nagy lendülettel vetettem bele magamat. A másik pedig egy viszonylag kevésbé emlegetett téma, melyről mindenképpen szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat. Szóval figyeljétek a blogot, a blog Facebook oldalát és a blog Instragram oldalát, hogy értesüljetek az új bejegyzésekről!

De hogy ne csak rólam szóljon ez a nap, egy Nyereményjátékkal készültem nektek, amelyben meg szeretném hálálni, hogy követitek az blogomat. Viszont nem szeretnék semmilyen felületet sem kizárni, így számít a Moly, a Facebook és az Instagram követés is, hiszen tudom, hogy mindegyik korosztály más plattformot használ a blogok követésére.

Mely könyveket lehet megnyerni?
Mivel öt éves lett a blog, úgy gondoltam, hogy a nyertes a következő öt könyv közül választhat egyet, mely közül mindegyik nagy hatással volt rám. Törekedtem a széles műfaji palettára, illetve hogy ne csak egy kiadó köteteiből lehessen választani, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót.

John Green: Alaska nyomában
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók


FONTOS! A képen a saját példányaim találhatók, a nyertes természetesen újonnan rendelt kötetet fog kapni

Jelentkezési határidő: június 14., 12:00 (még aznap délután sorsolni fogok)

Mit kell ehhez tenned?
Kitöltened a Rafflecopter dobozt a következő szempontok alapján!
  1. Kövesd a blogot Molyon, Facebookon és/vagy Instagramon. Hogy ezt vissza tudjam keresni, kérlek add meg a felhasználónevedet. A részvételhez elég egy felületen követned, de természetesen ha többet adsz meg, az plusz pontot jelent a számodra.
  2. Válaszolj az általam feltett két kérdésre!
  3. Add meg, hogy melyik könyvet szeretnéd megnyerni?
A nyereményjáték megosztása nem jár plusz ponttal, viszont ezzel elősegíted azt, hogy másokhoz is eljusson a híre!

Ha bármi kérdésetek van, nyugodtan írjatok, szívesen segítek a felmerülő problémák megoldásában.

a Rafflecopter giveaway

5 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog blogszülinapot kívánok Neked! Olyan jó, hogy visszatértél a rendszeres bejegyzésekkel... ❤️ Hihetetlen, hogy már 5 éves a blog, olyan érzés, mintha csak tegnap tévedtem volna az oldaladra. 🙂 Remélem, hogy a jövőben is jó sok szülinapot tudunk megünnepelni, és természetesen kíváncsian várom, milyen írásokkal fogsz minket meglepni!!

    Szeretettel: egy hű olvasódtól! ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Csengém 😊
      Nagyon szépen köszönöm a jókívánságaidat. Nekem is néha úgy tűnik, mintha tegnap kezdtem volna, aztán végignézek a bejegyzések tömegén és rájövök, hogy nem 😅 nekem is felüldülés újra írni és blogolni, és remélem, még sokáig tehetek így.
      Szeretettel és sok-sok öleléssel: a Te egyik lelkes olvasód 😊

      Törlés
  2. Kész! Köszi a játékot! :)
    ui: Boldog Blogszülinapot!

    VálaszTörlés