2020. május 16., szombat

Mary és Kitty, avagy az új szomszéd új kérőt hoz? | Terri Felming


Végtelen azon regények tárháza, melyek Jane Austen leghíresebb regényével, a Büszkeség és balítélettel foglalkoznak. Jómagam már több folytatást illetve továbbgondolást olvastam, de mindegyik rendre csak Lizzy és Jane sorsára szorítkozik. Ugyan feltűnik a család többi tagja is, de nem elég hangsúlyos a szereplésük. Még Georgiana Darcyval is többet törődnek, pedig aztán az eredetiben sem szerepel sokat. Ezért is voltam annyira kíváncsi Terri Fleming Észérvek és érzelmek című regényére, mely a szokástól eltérően Kitty és Mary életével foglalkozik. És igen, tudom, hogy angol nyelven kismillió velük kapcsolatos történet létezik, ezek azonban még nem jutottak el a kishazánk olvasótáborába.

Magyar megjelenés éve: 2018
IPC-Mirror Könyvek
romantikus
öt csillag
Mary Bennet nem álmodozik házasságról. Anyja legnagyobb rémületére, Mary nem kíván nővérei, Jane (most már Mrs. Bingley) és Lizzy (most már Mrs. Darcy) nyomdokaiba lépni. Mary és Kitty még a szülői ház biztonságában él, azonban őt – húgával ellentétben – egyáltalán nem érdeklik sem a férfiak, sem a divat, sem a hízelgés. Reményei egyszerűek; zongorázhasson, olvashasson, s ne kelljen hozzámennie az első férfihoz, akit az anyja kifog neki. Csakhogy Mrs. Bennetnek nem szokása, hogy a lányaira hallgasson. Mikor Meryton egyik legtehetősebb lakosa bejelenti, hogy a fia visszatér a városba, Mrs. Bennet azonnal elhatározza, hogy egyik lányának bizony megkondulnak majd azok az esküvői harangok. A társasági életbe csöppenve Mary rájön, hogy az ígéreteket megszeghetik, a pénz győzedelmeskedhet a szerelem felett, s hogy a boldogsághoz vezető út nem mindig a kötelesség. Ám mire ráébred, hogy talán rosszul látta a dolgokat, már lehet, hogy el is szalasztotta az esélyt arra, hogy olyan jövője legyen, amilyenről soha nem is álmodott.

Szívmelengető történet, melyet nagyon szerettem. Rég nem olvastam ilyen jó Austen folytatást, versenyre kel a Longbourn árnyékával. Ez is, pont mint az említett regény nem a megszokott főszereplőkkel operál, hanem háttérbe szoruló, de figyelmet érdemlő karakterekkel. Persze itt is szerepel a szeretett Lizzym és Janem, de ők már révbe értek, boldog házasságban élnek. Izgalmas az életük, csak családanyaként nem feltétlenül a kalandokat hajszolják. Illetve Austen regényeinek pont az volt a varázsa, hogy a longbourni mindennapokba csöppentük bele, és figyelemmel kísértük Mrs. Bennett kiházasítási terveit, amit még két hajadon lányával is előszeretettel folytat. Nagyon szerettem, kedvencem lett, de most jöjjön a könyv bővebben.

Történetünk…
az eredeti regényből oly jól ismert fordulattal indul: friss hús költözik a szomszédságba. Mr. Montagu apja halála után hazatér édesanyjához portugáliai kiküldetéséből. Szeretné a családi birtokot rendbe tenni, amiben Mary Bennet is nagy segítségére van. Benneték régi barátjaként Mr. Bennethez fordul segítségért a könyvtára rendezését illetően, aki középső lányát ajánlja erre a feladatra. Mary örömmel jár át Cuthbert Parkba, ahol a nagy munka alatt barátság és kölcsönös vonzalom alakul ki kettejük között, aminek egyedül Mrs. Montagu az ellenzője, hisz ő egy gazdag örökösnőt szán a fiának. Kitty dolgát sem könnyítik meg a férfiak, de talán képes tanulni húga hibájából.

Tetszett, hogy ugyan megemlíti a kiházasított nővérek előző könyves nagy szerencséjét, de ezt egészséges mennyiségben teszi. Nem esik túlzásokba, hanem inkább a jelenre koncentrál. Maryt és Kittyt helyezi a középpontba, akik jobban nem is különbözhetnének egymástól. A könyv címe is erre enged utalni.

Forrás: Pinterest

A mindenki által csak fontoskodónak ismert Mary teljesen más szemszögből kerül elénk. Ugyan megmaradt a véleményalkotási kényszere, logikusságát kidomborítva szerethetővé vált. Nekem ő lett a személyes kedvencem, vele tudtam leginkább azonosulni. Ehhez nagyban hozzájárult a könyvek szeretete, illetve a női egyenjogúság gondolata, mely a 19. század elején még nemigazán mutatkozott a nagyközönség előtt, mégis biztos vagyok benne, hogy elvétve akadtak ilyen nézeteket valló hölgyek. Viszonylag hamar kialakul a csodálata Mr. Montagu iránt, nem kellett hozzá 50 oldal, ami számomra egyáltalán nem volt meglepő, hiszen egy tapasztalattal nem rendelkező lánynak könnyen a kedvére tudnak tenni. Az úr szándékai azonban ártatlanok voltak, jó barátokká váltak, melyből csak később alakult ki a vonzalom. Öröm volt Mary átalakulását figyelemmel kísérni, hiszen nővérei odafigyelésének hála a belső szépsége a felszínre került.

A szeleburdi Kitty is megérett húga ártó társasága nélkül. Ugyan a Lucas lányokkal tölt több időt, viszont egy idő után már kilóg közülük. Maryvel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz, amihez a szívügyeken keresztül kerül sor. Kitty ugyanis könnyen esik szerelembe Mr. Dalrimple-lel, akinek a neve nem tudom, hogy honnan ismerős, de mintha már valahol láttam volna. Édesanyja azonban mindenképp Mr. Montagunak szánja, de erről a tervéről hamar letesz. Kittyn is sokat segít a pemberley-i kiruccanás, Lord Applefritt jó hatással volt rá.

Szerettem a bálokat, a könyvtárban töltött időt, szerettem a mellékszereplőket is. Különösen Lady Sandalfordot és Sylvia Drummondot. Előbbi Mr. Montagu nagynénje, aki véleményem szerint sokkal inkább törődik unokaöccse sorsával, mint tulajdon édesanyja. Felvilágosult özvegy, aki éleslátásával belopta magát a szívembe. Utóbbi először kicsit félszegnek tűnt, aztán a szépség burka mögött egy értelmes, okos és művelt lány bújt meg, aki azonnal egy hullámhosszra került Maryvel és jó barátnők lettek.


Forrás: Pinterest

Pemberley pedig a szívem csücske, vagyis inkább Darbyshire, mert szeretném, ha Bingleyék kimaradnának a sorból. Jó volt az ő életükbe is bepillantani egy keveset. Hatással vannak az eseményekre, de pont elég is volt a szereplésük mennyisége. Jane tökéletes anya, annyi jóság és kedvesség szorult bele. Rengeteg jótanáccsal látta el Maryt. Lizzie meg életet lehelt húgába, no meg ruhákkal és tartással látta el. Egyetlen hiányosságot fedeztem fel ezen a fronton, márpedig Georgiana Darcy hiányát. Egy említés is elég lett volna, de mintha nem is létezne, pedig elég hosszú időt töltenek ott Bennették.

Kedveltem a két potenciális kérőt is. Mr. Montagu nem a sármosságáról híres, de nem hiszem, hogy bányarém lenne. Mindenkinek más a szép, és pont ezért találta meg Mary. Rengeteget tud mesélni, művelt, de emellett fejlődésre vágyik, tettre kész, és végtelenül romantikus. Megmozgatta a belsőmet nekem is. Hisz én is abban hiszek, hogy a barátságból kialakult vonzalom lehet igazán tartós. Lord Applefritt pedig maga az energia, sokkal jókedélyűbb, mint „versenytársa”, és ugyan Mary mellette teljesen kivirágzik, mégsem egymáshoz húz a szívük. Viszont nagyon jó sógorok lesznek egymásnak.

Az egész könyv cirógatta a lelkemet. Annyira jól esett, hogy elmerülhettem az ismerős karakterek életében, de mégis új kalandokat, új szereplőket ismerhettem meg. Nekem nagyon tetszett, ezért nem győzöm ajánlani.


Forrás: Pinterest

„Talán teljesen véletlenszerű, hogy kibe szeretünk bele, s teljesen kívül esik a mi irányításunkon. De aztán megválaszthatjuk, miért szeretünk valakit.
~~~
„Részemről úgy gondolom, hogy a szerelem, mely barátsággal kezdődik, túlszárnyalja minden más választást.
~~~
„Az embernek úgy kellene öltöznie, ahogy az a jelleméhez illik – és természetesen illendően.
~~~
„A logikának semmi köze a szerelemhez. Az egyik a fejre, a másik a szívre tartozik, drága fiam. S e kettő nélkül nem lehetünk egészek.
~~~
„Nem változtathatjuk meg a világot, csak annyit tehetünk, hogy a lehető legjobbat nyújtjuk azoknak, akikkel találkozunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése