Kisbogár | Bauer Barbara

Az élet rendjén nem tudunk változtatni, és előbb vagy utóbb érnek minket veszteségek. Bauer Barbara Az átutazó című kisregényében édesapja halála utáni gyászát vetette lapokra, amelyből süt az őszinte fájdalom, de ugyanúgy a gyógyulásként is használja. Egy nagyon fontos könyv, amelybe teljességében nem tudtam magam belehelyezni, viszont éppen emiatt vagyok szerencsés. Ha eljön az az idő, akkor viszont tudni fogom, hova nyúljak.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
Jaffa Kiadó
lélektani, gyászfeldolgozás
öt csillag

Születés és halál. A kezdet és a vég. Valóban e két pont között élünk? Vagy éppen ezt írja át egy különös találkozás?

Élet. Két állomás – a születés, amikor a világ készen áll a változásra, amit létezésünkkel magunkkal hozunk, és a halál utolsó sóhaja – közötti pillanatok sora.

Az átutazó mesélője, aki az emlékei között bolyong, válaszokat akar. Miért? Miért akkor, miért úgy, miért őt? Választ akar a kérdésekre, noha tudja, hogy az egyetlen, aki meg tudná felelni őket, már nem teheti, hiszen halott. Így a maga mögött hagyott életben keresi a válaszokat.

Új és új kérdések között őrlődik, amelyeket a távolodó idő diktál. Meg akarja változtatni a megváltoztathatatlant. Le akarja győzni, el akarja üldözni, meg akarja ölni… a halált. Az átutazót. Aki jön, megkeseríti a mindennapokat, majd távozik, elragadva, ami kell neki, és onnantól az élet része lesz. Ott van minden fotón, ünnepnapon, régi bútorok között, az utcán, a temetőben, egykori facsemetékben, kopott emlékekben, lezárt és nyitva maradt történetekben, hangokban, ízekben… a zsigerekben. Éjszaka. És nappal. Két mosoly között. Elsírt és elfojtott könnyek között. De sosem fedi fel magát igazán

Mígnem eljön egy váratlan pillanat. Egy különös beszélgetés kezdete.

BAUER BARBARA négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző misztikus belső utazásra hívja az olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle.

 

A felnőttkor kezdetén számomra még távolinak tűnik a szülők elvesztése, de ha már csak belegondolok, mély szomorúság uralkodik el rajtam. Ugyanezt éreztem a kötet olvasása közben, hiszen akarva-akaratlanul is belehelyeztem magam. Nem sírtam, de lettek volna helyek, amik indokolták volna. Emellett azonban vannak a könyvnek boldog pillanatai is, mert a jó dolgokra érdemes visszaemlékezni.

 

Maga a történet három szálon fut, amely három különböző élethelyzetet mutat be. Az egyikben a betegségtől a halálig jutunk el, amely a tehetetlenséget és a kétségbeesést mutatja be. Ezek voltak számomra a legszomorúbb részek, hiszen én is szeretem irányítani az életemet, de itt a sorson kívül nincs másnak beleszólása a folyamatokba. A másodikban a kezdeti gyászidőszakot dolgozza fel, amely tele van bizonytalansággal, dühvel és vádaskodással. A kisregény sorozat első részéhez, Az idegenhez hasonlóan itt jelenik meg a misztikum, ugyanis egy társat is kapunk magunk mellé, aki bölcsességével irányt mutat. A harmadikban pedig a felhőtlen gyermekkorról mesél, amely telis-tele van közös emlékekkel.

 

Forrás: Pinterest

 

Mindenképpen ki kell emelnem a kötet írásmódját, amely az írónőt ismerve nem ért meglepetésként, viszont újra és újra rácsodálkoztam. Vászonként használja a lapokat, képekkel tölti meg a sorokat, amely leginkább a gyermekkori ártatlansággal átitatott részekben volt jelen. A felmerülő gondolatok mélysége azonban az egész kötetet átitatja.

 

Összességében

Őszinte, fájdalommal teli, és mindemellett csodálatosan lírai. Mankót ad a gyász feldolgozásához, amelyhez ajánlott egy kis dióbél fogyasztása.

 

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Jaffa Kiadónak!

 

„Az élet már csak ilyen. Hullámvasút. Állmások közötti mélységek és magasságok.”

~~~

„Mély árkot ástak, hiszen a fa is mélyre ereszti a gyökereit. Akárcsak az ember, még ha az ő gyökerei láthatatlanok is. És az övéi talán nem is lent, a mélységben ágaznak széjjel, hanem az idő végtelen tengelyén. Élők és mesébe illő felmenők emlékén. És bármi is történt, az már mind az élethez tartozik.”

~~~

„A szeretet időtlen. A szeretet elfogadó.”

~~~

„A halál nem jutalom, vagy büntetés.”

~~~

„Más az érkezés illata, és más a távozásé. Az elmúlásnak is sajátja van. Ahogy a színe is más, változó. Halványuló. Gyengülő. Nem fakó, azzá a nap teszi a színt, és nem is sárguló vagy ezüstösen csillogó, mert az az időnek köszönhető. Az elmúlás egyszerűen csak halványuló, mintha már nem akarna látszani. Elfedi magát, megsápadnak a színei, és a hangja is fakóbb. Sóhajszerű.”

~~~

„A Halál olyan, mint egy átutazó, aki még a kabátját sem veti le, nem időz, nem kérdez.”

~~~

„Mert minden történet bennünk él tovább.”

~~~

„Vannak pillanatok, amiket megélünk, és olyanok, amiket kihagyunk. Aztán mind jön velünk tovább. Nemcsak azok, amiket észrevettünk, hanem az elszalasztottak is.”

 

A sorozat további részei:

Az idegen (#1)

A jövevény (#3)

A barát (#4)