2023. augusztus 6., vasárnap

Egy óvó-droid kalandjai | Martha Wells

A sci-fi számomra a kísérletezések színtere, hiszen a keményvonalas irányzatát mozgókép formájában inkább fogyasztom, minthogy olvasnék róla. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs meg bennem a vágy, mert a képzelőerőm mindig örül egy kis tornának. Martha Wells Az Öldöklő-naplók sorozata pedig tökéletes bemelegítésnek számít, hiszen kisregényekkel indít, ami kevésbé megterhelő, valamint rövid időn belül el lehet dönteni azt is, hogy szeretnénk-e tovább kísérletezni.

 

Eredeti megjelenés éve: 2017
Magyar megjelenés éve: 2018
Fumax Kiadó
sci-fi, thriller
négy csillag

#1 Kritikus rendszerhiba

 

A jövő emberisége felett nagyvállalatok uralkodnak, minden egyes bolygóközi küldetést csak a cég szerelhet fel, és csak ők hagyhatják jóvá. A felfedező csapatok saját biztonságuk szavatolása érdekében mindig a cég által delegált biztonsági androidok társaságában utaznak.

Sajnos egy olyan társadalomban, ahol a szerződéseket rendszerint az nyeri el, aki a legalacsonyabb összegért bármit elvállal, a biztonság nem éppen elsődleges tényező.

Mint például azon a távoli bolygón, ahol egy csapat tudós éppen felszíni vizsgálatokat végez a céges biztonsági droid felügyelete alatt. Ez a BiztEgység azonban már korábban feltörte saját vezérmodulját, és öntudatra ébredt. Magára csak Az Öldöklőként gondol – bár ezt azért nem hangoztatná, ha megkérdeznék.

Az embereket viszont mélyen lenézi, és csak arra vágyik, hogy legalább addig mindenki békén hagyja, amíg rájön, kicsoda is ő valójában. Azonban amikor egy másik, bolygójukhoz közeli küldetés tagjaival megszakad a kapcsolat, a tudósokra és Az Öldöklőre hárul a feladat, hogy kiderítsék, mi történt velük.

 

Előzetesen leginkább az alapszituáció fogott meg, azaz hogy van egy droidunk, aki feltörte a biztonsági rendszerét, és ahelyett, hogy mindenkit megölne, arra használja, hogy szabadidejében sorozatokat nézzen. Ez már önmagában elég arra, hogy felkeltse az érdeklődésemet, de emellett azt is hallottam róla, hogy humoros, így egy könnyed kikapcsolódásra számítottam tőle. Ugyan kevésbé volt vicces, mint amire számítottam, de idővel Öldöklőnk is fejlődik benne.

 

Érzelemközpontú emberként furcsa volt ennyire nyers szöveget olvasni. A racionalitás azonban pontosan illett droidunkhoz, hiszen azért mégis egy gépről van szó. Kinézete azonban inkább emberi, de ezt palástolva páncél mögé rejtezik. A beszédet is minimalizálja, és sokkal inkább szeret adatfolyamon keresztül kommunikál a megbízóival. A filmek és a sorozatok hatására azonban érzelmeket tanult illetve a taktikai érzékét is itt sajátította el, és ahogy ezt tárgyilagosan kezeli, egyszerűen fenomenális.

 

Az egész történet hátterében egy rejtély áll, ami végig nagyon birizgálta a fantáziámat és izgalommal tartott. Ezzel kapcsolatban számos necces szituációt kell túlélniük a szereplőinknek, amihez hatalmas segítséget nyújt Öldöklő. A programját feltörve nem az elsődleges parancsnak engedelmeskedik, hanem menti az embereket, amivel maga a kötet is nyit. Droidunk képes önmagát is feláldozni, minthogy bántsa a csapatot, akikért folyamatosan aggódik.

 

Forrás: Pinterest

 

Fokozatosan kezdtem el kötődni a szereplőkhöz. Öldöklő alapbeállításához híven csak a legfontosabbakat közli róluk, és emiatt össze is kevertem őket. Sokáig csak mint jól működő csapat éltek a fejemben, egyénekről egyáltalán nem tároltam információkat. Egy ponton kiemelkedett közülük dr. Mensza, akit az egyik kedvenc emberi karakteremként tartok számon. Az egész legénység ugyanabból a rendszerből érkezett, ám számomra mégis ő testesíti meg az elfogadást és az egyenlőséget. Rajta kívül a többiek kevésbé hagytak nyomot, viszont olvasás közben szerettem a massza dinamikáját.

 

A sci-fi elemek az elején kevésbé gördültek, leírva eléggé megdolgoztatták a képzelőerőmet. A tájak kevésbé okoztak nehézséget, sokkal inkább a technológia leírásának vizualizálásánál torpantam meg többször. A filmeknél ilyen szempontból ez mindig könnyebb, hiszen tálcán kínálják a megvalósítást. Egy idő után viszont sikerült megszoknom a kifejezéseket és már kész képeket társítottam hozzájuk.

 

„Végre egy olyan ember, aki elég okos hozzá, hogy együtt lehessen dolgozni vele!”

~~~

„Hiba egy konstruktra úgy tekinteni, mintha félig robot félig ember lenne. Ettől úgy tűnik, hogy a két fél elkülönül egymástól, mintha a robot fél utasításoknak szeretne engedelmeskedni, és végezni a dolgát, míg az emberi fél inkább meg akarná védeni magát, és elhúzni innen a francba. Ez távol állt a valóságtól mivel én egyetlen olyan összezavarodott egység voltam, aki nem tudta, mit szeretne tenni. Mit kellene tenni. Mit szükséges tenni.”

~~~

„Megint mindenki engem nézett: meglepte őket, hogy a gyilokdroidnak van egy terve. Az igazat megvallva nem hibáztattam őket emiatt. A tanulómodulunkban még csak hasonló sem szerepelt, de ez legalább lehetőséget nyújtott arra, hogy felhasználjam végre a sok kalandfilmet és thrillert, amit megnéztem.”

~~~

„Mit kellett volna tennem? Megölni minden embert, mert azok, akik a cégben a döntéseket hozzák, érzéketlenek? Tény, ami tény, sokkal jobban kedveltem a képzeletbeli alakokat a szórakoztató csatornákon, mint a valódiakat, de kell az egyik, hogy létezhessen a másik.”

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Eredeti megjelenés éve: 2018
Magyar megjelenés éve: 2019
Fumax Kiadó
sci-fi, thriller
négy csillag

#2 Mesterséges sors

 

Mindenki kedvenc BiztEgysége tovább fürkészi nem éppen fényes múltját – ahol jónéhány ember veszítette miatta életét. Ezért is nevezte el magát Öldöklőnek. Mivel a mészárlással kapcsolatos emlékeit a cég törölte, úgy dönt, utánajár, mi is történhetett valójában.

A véletlen siet a segítségére KÖX, egy kutatóhajó rendkívül gyakorlatias mesterséges intelligenciája személyében, amivel kényszerű szövetséget köt, és útnak indul a bányakomplexum felé, ahol annak idején véghezvitte rejtélyes ámokfutását.

De egyáltalán nem biztos, hogy mesterséges elméje fel van készülve arra, amit a sors tartogat számára…

 

Az előző rész vége után egy kicsit szomorú voltam, hiszen Öldöklő emberi csapatától elszakadva önálló kalandok után néz. Annak viszont örültem, hogy nem felejtette el őket teljesen, és ezáltal is kapcsolódik a két kötet egymáshoz. Az események középpontjában azonban egy még ennél is korábbi eseményre keresi a magyarázatot, amire maga nem emlékszik, csak hírből hallott róla.

 

Kezdetben nagyon hiányzott számomra droidunk emberekkel való direkt kommunikációja. Mereng ugyan a viselkedésükön, de ez egyáltalán nem ugyanaz, mintha ténylegesen a cselekvéseikre reagálna. El tesz-vesz magában is, és egy hajó vezérlőegységével eltársalog, de működéséhez elengedhetetlenek az emberek. Ezért is lélegeztem fel, amikor újabb csipet-csapat került a felügyelete alá, akiknek öngyilkos küldetésre való hajlamaik vannak. Feladják neki a leckét, de közben előítélet nélkül el is fogadják.

 

Ez a rész sokat foglalkozik a beilleszkedéssel, hiszen Öldöklő immár szabadon jár-kel a világban. Be szeretne teljes mértékben illeszkedni az emberek közé, de a viselkedése még mindig elárulja. Sokat tanult az előző rész óta, távolról nemigen tűnne fel senkinek, közelről azonban még mindig hordozza a BiztEgység tulajdonjegyeket. A szőr az egyik, ami elengedhetetlen, ha el akar vegyülni, a másik pedig a testfelépítés. Jók voltak azok a részek is, amikor kívülről figyeli magát, és próbál minél természetesebben viselkedni. A fizikai kontaktus azonban még mindig nehezére esik.

 

Öldöklőn kívül KÖX volt számomra még kiemelkedő, aki egy szállító jármű testetlen irányítója. Igazi buzgómócsing, aki sosem hagyja nyugton droidunkat. Számos nézeteltérésük és vitájuk ellenére egy jól működő duót alkottak. KÖX igazi „székes srác”-ként funkcionált az események beindultakor, aki elengedhetetlen támaszt jelentett Öldöklőnek.

 

Forrás: Pinterest

 

Végig olyan érzésem volt, mintha egy jó sci-fi sorozatot néznék, ahol az egyes részeknek is megvan az íve, és a limitált idő miatt nincs idő a sallangokra. Epizodikus, de én pont ezt szerettem benne. Új embereket és új helyzeteket tár elénk, de a korábbi események is kihatással vannak a jelenre. Öldöklő pedig egy nagyon kedves és jótét lélek, akinek biztosan fogok még további kalandjairól olvasni.

 

„De elsősorban azért, mert a hírek unalmasak voltak, és nem érdekelt, mit művelnek egymással az emberek, amíg nem kell a) megállítanom őket vagy b) feltakarítanom utánuk.”

~~~

„A „szabad droid” megtévesztő kifejezés. Egyes nem vállalti politikai egységek, amilyen a Megóvás is, állampolgárnak tekinti a droidokat, de változatlanul vannak kijelölt emberi felvigyázóik. A konstruktok néha ugyanabba a kategóriába esnek, mint a droidok, máskor abba, amibe a halálos fegyverek. [Ha érdekel valakit: nem jó dolog ebben a kategóriában lenni.]”

~~~

„Gondolom, nem lehet elmondani semmilyen történetet olyasvalami nézőpontjából, amiről az ember nem hiszi, hogy egyáltalán van neki olyanja.”

~~~

„Nem akartam még emberibbnek tűnni jelenlegi állapotomnál. Hiába voltam páncélban, amint a megóvaux-os ügyfeleim meglátták az arcomat, önálló személyként akartak kezelni. Azt akarták, hogy a szökkenő személykabin részében utazzak, beemeltek a stratégiai egyeztetéseikre, és beszéltek hozzám. Az érzéseimről. Ezt képtelen voltam elviselni.”

~~~

„Igen, egy óriási szállítódroid lesz a BiztEgység konstrukt segítségére, hogy embernek adja ki magát. Szuperül fog menni!”

~~~

„Tekintettel arra, hogy KÖX „barátkozásról” alkotott elképzelései kissé nyomasztónak hatottak, egyszer már közbe kellett avatkoznom, és biztosítanom a droidpilótát arról, hogy ez a csúnya, nagy szállító megígérte, nem fogja bántani.”

~~~

„– Van úgy, hogy olyasmit művelnek velünk, amivel nem tudunk mit kezdeni. Csak túl kell élni, és továbblépni – feleltem.”

~~~

„– A fiatal emberek hajlamosak megfontolás nélkül cselekedni – mondta. – A trükk az, hogy maradjanak annyi ideig életben, amíg idősebb emberek nem lesznek.”

~~~

„Most, hogy már tudtam, valami feltörte a biztonsági kamerákat, hogy engem figyelhessen, nekiláthattam az ellenintézkedések bevezetésének. Valószínűleg a kezdet kezdetétől ezt kellett volna tennem, de hát még Öldöklő, a rettentő gyilokdroid is elbaszhatja időnként a dolgokat, ugye.”

~~~

„Hozzászoktam már ahhoz, hogy az emberek szeretnek olyan dolgokat tenni, amelyekbe belehalhatnak. Meglehet, túlságosan is hozzászoktam.”

 

A sorozat további kötetei:

Trójai protokoll / Kilépési stratégia (#3-4)

Home (#4,5)

Network Effect (#5)

Fugitive Telemetry (#6)

System Collapse (#7)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése