Az Újszövetség színfalai mögött | Colm Tóibín

Az Újszövetség főbb történései – vallásoktól függetlenül – a köztudatban élnek. A leírtakról azt tartják, hogy valós eseményeket mutatnak be, de azért be kell látnunk, hogy a könyvek szerzői biztosan éltek az írói szabadsággal. Colm Tóibín Mária testamentuma című kisregénye Jézus édesanyjának monológja, ahol a fontos mozzanatok mellett Szűz Mária gondolatait is megismerhetjük.

 

Eredeti megjelenés éve: 2012
Magyar megjelenés éve: 2015
Park Kiadó
történelmi fikció
négy csillag

Ismerd meg Máriát. Az anyát, akitől elvették a fiát, és elveszejtették. Az asszonyt, aki száműzötten él, aki után olyanok leselkednek, akik szentként őriznék fia emlékét. De ő másképp emlékszik. Miközben a legendák falat emelnek, ő a fejébe veszi, hogy elmondja a világnak az igazságot, amelyhez görcsösen ragaszkodik. Ismerd meg Máriát, aki fölkavaró, bátor monológjában nem szégyelli megmutatni esendő emberségét.

 

Első körben szeretném leszögezni, hogy ez egy fikciós mű, aminek nem tiszte a vallási kérdésekbe firtatása. Sokkal inkább az adott korszakra és az ismert jelenetek hátterére fókuszál. Kell hozzá egy bizonyos fokú nyitottság, hiszen az író által megformált karakterek nem mind a jól megszokott jellemvonásokat kapták. Én történelmi aspektusból fogtam meg az egészet, és nagyon érdekesnek találtam a színfalak mögötti rész megismerését.

 

Történetünket…

az idős Mária meséli el, akit fia halála teljesen összetört. Ketten vigyáznak rá öregségében, akik kihasználják az asszony ismereteit saját könyveik megírásában. Édesanyja szemszögéből követjük végig Jézus felnövekedését és tevékenységét, aki leginkább csak megfigyelője az egésznek. Próbálná megmenteni, de a Megváltó nem kerülhette el a sorsát, mert sem a zsidó vallási vezetők, sem a Római helytartóság nem nézte jó szemmel a munkálkodását.

 

Tóibín hihetetlen aprólékosan ábrázolja a női karaktereit, amelyet már a Brooklynban is láthattam, itt pedig egy édesanyát mutat be egy monológon keresztül. Ugyan tartalmaz párbeszédeket, de elenyésző mennyiségben, így néha jól esett szünetet tartani benne. Teljesen belesüppedtem a gondolatfolyamba, ahogy Mária próbálja feldolgozni egyszem fia elvesztését, amiért a világot hibáztatja. Szeretete azonban sosem lankadt iránta, amit a fia nem feltétlen hálált meg. Idős korára ragaszkodik a megszokásaihoz, így például a régen elhunyt férje székére senki sem ülhet le.

 

Teljesen más szemmel látjuk a Fiút, aki semmirekellőket gyűjtött maga köré. Míg otthon lakott, addig édesanyja szolgálta ki a látogatókat, akik harsányak voltak, és akik előtt másképp szónokolt Jézus, mint azt eddig megszokta tőle. Idővel mintha transzba került volna, még tulajdon édesanyját sem ismerte fel. Emberibb, esendőbb oldalát mutatja be, így sokkal inkább történelmibb tényként lehet kezelni. Halljuk róla a híreszteléseket, és a végén magunk is megbizonyosodhatunk a haláláról, ami sokkal inkább politikai játszma gyümölcse, mintsem a választott nép megváltása. Jézus karaktere távolságtartásra késztetett, kevésbé a szerető Isten képét mutatta, de ez engem egyáltalán nem zavart, hiszen mindnyájan esendő emberek vagyunk

 

Forrás: Pinterest

 

Élveztem az ókori élet elemeinek megnyilvánulását, szemem előtt táncolt a környék. Jeruzsálem mint kitörési lehetőség jelenik meg a fiatalok életében, de emellett ismerős városnevek is felbukkannak, mint például Efezus. A vallások egymás mellett élése is érdekes volt számomra, hiszen a zsidó Sabbath megünneplése mellett Mária ugyanúgy jár a római istenek templomaiba. Emellett az ismerős jelenetek is helyt kapnak, Jézus számos csodájából Lázár feltámasztását emeli ki a könyv, és az erre érkező társadalmi reakciót. Ellátogatunk a kánai mennyegzőre, valamint szó esik Jézus vízen járásáról is.

 

Bizonyos neveket direkt nem említ a regény. A Máriára vigyázó két tanítvány kilétéről csak sejtéseink lehetnek, illetve Jézust sem hívja az édesanyja név szerint. Marcus viszont rendszeresen visszatérő alak, aki hírekkel látja el Máriát a fiáról. Megjelenik még benne a testvérpár, Mária és Márta, valamint Pilátus is, aki kirakatfiguraként jár el a tömeget manipulálva.

 

A kötet foglalkozik még az írói szabadsággal is, hiszen nem csak magunk gondolkodunk el azon, hogy vajon hogyan is lehetett minden akkoriban, hanem a Biblia egyes könyveinek szerzőit munka közben látva feltesszük magunkban a kérdést, hogy vajon mennyivel ferdítették el a látottakat vagy épp csak hallomásból leírtakat, hogy kedvezőbb színben tűntessék fel Jézust. Nekem ide egyszerre Mátyás király jutott eszembe, akit regnálása alatt nem szerettek, hiszen számos megszorítás köthető a nevéhez. Utána viszont sokkal rosszabb királyok jöttek, ami teljesen más színben tüntette fel az azóta „igazságosként” jellemzett uralkodónkat.

 

Összességében

Nyitottság és történelem iránti kíváncsiság – ezek kellenek a kisregényhez. Ugyan rövid, de monológ megvalósítása miatt nem tudtam egyszerre elolvasni. Hihetetlen aprólékos munka, ahol a tömörség csak kiemeli Mária karakterének összetettségét. Érdekes volt az ismert események mögé belátni, valamint gondolkodásra is késztetett két témakörben. Egyrészt a gyermek elvesztésének feldolgozását tárgyalja, másrészt pedig a történelmi feljegyzések valóságtartalmát.

 

„Könnyek mindig akadnak, ha eléggé akarjuk őket. A testből fakadnak. Nekem többé nincs szükségem könnyekre, még ha megkönnyebbülést hoznának is, de nem keresem a megkönnyebbülést, csupán a magányt, és némi ádáz elégtételt, ami abból a bizonyosságból fakad, hogy semmi olyat sem fogok mondani, ami nem igaz.”

~~~

„Arra nem gondoltam, hogy a történetek átkos árnya valaha is eloszlik. Úgy tört rám, mintha betelepedett volna valami a szívembe, az pedig ugyanabban az ütemben pumpálta volna belém a sötétséget, ahogy a vért. Vagy társammá vált, különös ismerősömmé, aki éjjel fölébresztett, aztán reggel újra, és egész nap a közelemben maradt. Teherré lett bennem, ami gyakran úgy nehezedett rám, hogy nem bírtam cipelni. Néha könnyebbedett, de sosem múlt el.”

~~~

„Meghökkentett, hogy olyan terhet hordozok, ami senkinek sem szúrt szemet, így azok, akik nem ismernek, bizonyára átlagosnak vélnek, mert magamban tartok mindent.”