2023. augusztus 31., csütörtök

Havi zárás – Augusztus 2023

 

Lassan finisbe fordulunk a lakásfelújítás témában, mert az augusztus is tevékenykedéssel telt. Még azért mindig van mit csinálni, de legalább már nem úgy néz ki, mintha bomba robbant volna odabenn. Ezen kívül nemigen volt dolgom, hiszen projektfronton nyáron még a fű se nő, de remélem, hogy szeptembertől ismét szorgoskodhatok azon a téren is, mert hiányzik. A hónapot egy tánctáborral nyitottam, és holnap is éppen egy csapatépítőre utazok, hogy készüljünk az új szezonra, amit nagyon várok. Végül pedig két találkozást említenék meg, ugyanis Andi mellett – akihez már visszajáró vendég vagyok – Masnival is sikerült összefutnunk Szombathelyen. Előbbitől a Legendás lattékat, utóbbitól az Alvilági szövedéket kaptam kölcsönbe.

 

Meglepően sok időt töltöttem a sorozatok és filmek nézésével. A sorozatok tekintetében egyértelműen a Dickinson második évada és A halál jár Pemberley-ben vitték a prímet – előbbi egyáltalán nem okozott meglepetést, utóbbi viszont annál inkább, ugyanis a könyv alapot egyáltalán nem szerettem. A színészgárda viszont nagyon jól megfogta a karakterek esszenciáját, így ha érdekelne egy jó Büszkeség és balítélet folytatás, akkor ezt meleg szívvel ajánlom. Szintén jobbnak minősült az Egy kínai Amerikája a történet képregény alapjánál, mert a megfelelő színészválasztás mellett kibővítette a világot. Remélem, hogy kap majd második évadot is. Ezen kívül a Star Wars: Fiatal Jedik kalandjait folytattam, mert mint kiderült az első hét rész még nem jelentette az első évadot. Megmaradt az egynek elmegy kategóriában, de még mindig jobban élveztem, mint a Jessica Jones második évadát.

 

A filmekhez átmenetet képez az Újra miénk az élet rövidfilm, amelyre teljesen véletlenül bukkantam rá egy táncos gyűjteményben, és azóta már kétszer is láttam, mert annyira tetszett. Animációs fronton maradva megnéztük a Lelki ismereteket, amely ugyan nem egy Agymanók, de szerintem szép mondanivalója van. Döntéstámogatás céljából megnéztem egy eltevéssel teli délután A méhek titkos életét, amely nagyon megérintett. Már nagyon régóta szerettem volna sorra keríteni A Grand Budapest Hotelt, amelynek a képi világa egyszerűen zseniális, és maga a története is tetszett a fura humorával. Emellett pedig A szövetség is érdekes volt, bár itt már az alapjául szolgáló képregény is a radaromon van. A Feszültséggel viszont nem tudtam zöld ágra vergődni, mert annyira nem volt rossz, mint a Tesla, de többet vártam ettől a színészi felhozataltól.

 

 

Augusztusi olvasmányaim (2904 oldal + 14 óra)

 

Amennyire erősen érkeztem meg az augusztusba a Tükörlelkek sorozat második részével, ami megkoronázta az első élményét, annyira nagyot zuhantam utána. Sokkal inkább a csalódások ragadtak meg bennem, és voltak olyan időszakok, mikor már olvasni is nehezen ültem le. Sajnos az újabb Baricco kötet sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de sokkal nagyobbat csalódtam A könyvkötőben, amelyet mindenki az egekig magasztalt, nekem meg szerintem az évem legrosszabb könyvélménye volt. Egyedül az motivált, hogy a Romantikus Readathonra olvastam, mint A barackfa titkát és a Semmi lány, amelyek közül utóbbi a nehéz kezdet ellenére rendesen meglepett. Szintén megküzdöttem a Die Seiten der Welt (A betű mágusa) című kötettel, amelyet hangoskönyvként is untam. Ezen kívül még a Legendák a Bagolyvárosból sorozatnak álltam neki, amely azért a hónap közepén adott egy kis lendületet, mert jót szórakoztam az első két részén. Ugyan olvastam képregényeket, de a Hooky harmadik részén kívül ezek mind két várakozási időment töltötték ki. Tom Gauld és Shaun Tan hozták a formájukat, és Katie O'Neill ismét egy csodaszép történetet alkotott.

 

  • Papp Dóra: Tükörlelkek 2. (Tükörlelkek #2)
  • Alessandro Baricco: Az ifjú Ara
  • 🖼️ Katie O'Neill: Aquicorn Cove
  • 🖼️ Tom Gauld – Simone Lia: Both
  • 🖼️ Tom Gauld: Mooncop
  • Gabriella Eld: Talpig feketében (Legendák a Bagolyvárosból #1)
  • Gabriella Eld: Játékok unatkozó felnőtteknek (Legendák a Bagolyvárosból #2)
  • Sarah Addison Allen: A barackfa titka
  • Jodi Taylor: Semmi lány (Frogmorton Farm #1)
  • Jodi Taylor: Little Donkey (Frogmorton Farm #1,5)
  • 🖼️ Míriam Bonastre Tur: Hooky 3 (Hooky #3)
  • 🎧 Kai Meyer: Die Seiten der Welt (Die Seiten der Welt #1)
  • 🖼️ Shaun Tan: Rules of the Summer
  • 🖼️ Shaun Tan: The Lost Thing
  • Bridget Collins: A könyvkötő

 

A hónap kedvence: Tükörlelkek 2.

A hónap csalódása: Die Seiten der Welt, A könyvkötő

A hónap meglepetése: Legendák a Bagolyvárosból sorozat, Semmi lány

 

 

Könyvbeszerzések

 

A hónap végére kicsit megduzzadt a kupac, de összességében 3:4 az olvasott-olvasatlan kötetek aránya. Ugyan még odébb van a Könyvfesztivál, de a megjelenések tekintetében már érzem az előszelét, így most recenziók is kerültek hozzám a vásárlások mellett.

 

Milyen jó, ha a könyvmolyok közel laknak egymáshoz, így a szállítási költség optimalizáció jegyében közösen is tudnak rendelni. Mert az is biztos, hogy ha Andi épp nem akart volna angol nyelvű köteteket beszerezni, akkor még hónapokig húztam-halasztottam volna két nagy képregényes kedvencem beszerzését. Pedig ha már mások vannak a polcomon, akkor ezek sem hiányozhatnak.

 

  • Kate Quinn: Alice hálózata

Már vagy egy éve megbeszéltük Évivel, azaz Masnival, hogy megkapom tőle ezt a könyvét, és a mostani szombathelyi találkozásunkkor ezt meg is ejtettük. Azóta viszont már cserekönyv is lett a helyére, ugyanis a Horgonyhelyet én kifejezetten nem szerettem, viszont nagy dilemmában voltam, hogy továbbadjak rajta. Végül úgy döntöttem, hogy nála jó helyen lesz, másnak nem is adtam volna oda.

 

Véletlenül bukkantam rá Vinted-en egy meglepően olcsó példányra, és azonnal lecsaptam rá. Ugyan az Artemis idén nem tetszett annyira, de ez a regénye egyszerűen zseniális, és a filmet is nagyon szeretem belőle.

 

  • Christina Lauren: Az igazszerelem-kísérlet
  • Judy I. Lin: Méreggel átitatott varázslat (A tea könyve #1)
  • Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete

El sem hiszem, hogy a tavaly november óta akkumulálódott recenziós kupacom végére értem, és ezen felbuzdulva, valamint az új megjelenéseket látva újakba vágtam a fejszémet. A 21. Század Kiadó és kistestvéreként Next21 mostanában három érdekes címmel érkezett. Talán a legegyértelműbb az új Christina Lauren, amely A lelkitárs-egyenlet egyik mellékszereplőjét teszi meg hősnőnek. A film megnézése után A méhek titkos élete is szinte magától értetődő volt. A Méreggel átitatott varázslatnál pedig a kíváncsiságom és a tea iránti szeretetem vezetett, illetve azt hallottam róla, hogy erős benne a politikai szál, és most nagyon vágyom erre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése