Bear Grylls az űrben | Andy Weir

Hangoskönyvben olvastam Andy Weir A marsi című regényét, és ezekről általában nemigen írok bejegyzéseket, mégis úgy éreztem, ezt most meg kell tennem, mert egyszerűen annyira tetszett. A helyenként enyhe káromkodásokkal tűzdelt stílusa sem rettentett el, pedig aztán nemigen szeretem a csúnya beszédet. A könyvbéli NASAval együtt izgultam Watneyért, és teljesen olyan érzésem volt, hogy ez akár meg is történhet a valóságban. Egyszer biztos eljut az emberiség a Marsra.

Magyar megjelenés éve: 2014
Fumax Kiadó
sci-fi
öt csillag

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Picsába! Miért épp egy vonaton kellett befejeznem, amikoris egy kupac ember ül köröttem, és a telefonomba pötyöghetem mindezt be. Hát ja, szar ügy, meg kell hagyni. De akkor se lett volna jobb, ha épp a palatetőn szedem a cseresznyét. Egyszerűen nem bírtam megvárni, míg laptophoz jutok. 

Történetünk szerint...

járt márt ember a Marson, és jelenleg is épp egy ilyen küldetés zajlik, amit azonban egy nagy viharnak köszönhetően meg kell szakítaniuk. A nagy felfordulásban menekülni kényszerülnek, de egyik társukat sebesülés végett ott kell hagyniuk, akiről azonban kiderül, hogy mégis él és ott ragadt a Vörös Bolygón teljesen magára hagyva. Egyedül a szaktudása, a műszaki ellátottság és a jó kedve maradt neki, no meg a remény, hogy talán valahogy megoldják azt, hogy mégis hazajusson.

A regény Watney naplóbejegyzéseiből áll, ahol saját maga meséli el, hogy mi is történik vele. Ez személyesebb kapcsolatot hoz létre, és ezért is kedveltem meg a kissé eszelős botanikust. Igen, ért a növényekhez, de emellett gyakorlatilag ezermesterré kellett válnia, ha nem akart megmurdálni a Marson.

Forrás: Pinterest

Nagyon szerettem Watneyt, mint elbeszélőt. Miatta élt a történet és nem egy egyszereplős drámát olvastunk. Mert voltak drámai helyzetek, de mindig éreztem, hogy valahogy csak kilábal a nehézségekből. Lehetett az egy rádiókapcsolat megszaladás, egy kilyukadt lak, egy felborult marsjáró, vagy egy homokvihar, mindenen átküzdötte magát, mert élni akart. Viccesen megjegyezve nem is maradhatott jobb ember magára. Gyakorlatilag fel kellett építenie az egzisztenciáját egy terméketlen és kopár bolygón. Minden elismerésem az övé, olyan mint Bear Grylls marsi változata. Emelett azonban nagyon sajnáltam is, mert baromi nehéz lehetett ott neki. Űrhajósként oké, hogy felkészítették minden eshetőségre, de ilyenre senki sem számolt.

Mellette még a űrközpontot is figyelemmel kísérhetjük, illetve szerintem nem titok, hogy fel is veszik a kapcsolatot Watneyval. Egy kompetens csapat veszi kézbe az ügyet és megteszik a lehetőségük szerinti legtöbbet. Van itt kommunikációs munkatárs, egyszerű műholdmegfigyelő, stratéga és maga a főnök, akik között elég vicces szituációk jönnek létre, hisz mindenki másra lát rá. Rajtuk is sok múlik, illetve Watney korábbi társain, akik gondolkodás nélkül fordulnak vissza, hogy megmentsék a társukat, és ezzel további egy évet töltsenek az űrbe. Nagyszerű fickók ők is, és az ő leleményességük is nagyban hozzájárul a küldetés sikerességéhez.

De térjünk is vissza Watneyhoz, hiszen ez az ő sztorija. Meg a Marsé. Eleve is szeretem az űrben játszódó történeteket, de most külön öröm volt, hogy egy megismerhettem egy másik planétát. Az író nagyon alaposan utánanézett mindennek, sütött róla a kutatómunka. Megtalálta az egyensúlyt, így egy technikában kevésbé jártas ember is élvezettel olvashatja a regényt. Természetesen én sem értettem mindent, de pont olyan érzésem volt, mint mikor öregapámmal kalózosat játszottunk és kérte, hogy kapcsoljam be a karburátokat. Fogalmamm sem volt, hogy mire jók, de megtettem. Nagyon jól átadta a marsi éltet, a bolygó mindennapjait és azt a végeláthatatlan vörös sivatagot, amely magához láncolta Watneyt.

Forrás: Pinterest

Maga a hangoskönyv is sokat dobott rajta, hiszen Watney is hangalapú naplót vezetett. Illetve a kilövéseknek is akkusztikai velejáróik vannak. Én még nem éltem meg ilyen nagyszabású esemélyt, de bizton állíthatom, hogy én is folyamatosan nyomon követném.

Végezetül csak annyit mondanék, hogy olvassátok el A marsit, mert megéri! Én biztos fogok még olvasni Weirtől, mert kíváncsivá tett a további műveire. Illetve a filmre is, bár azt eddig még nem sikerült megnéznem.