Csodaszép üresség | V. E. Schwab

V. E. Schwabhoz, mint íróhoz megmagyarázhatatlan módon ragaszkodok még úgy is, hogy az általam korábban olvasott kilenc regényéből csak négy tetszett igazán. Ugyan az Addie LaRue láthatatlan élete még hátravan – amihez nagy reményeket fűzök –, viszont a Gallant is inkább a negatív érzéseket erősítette bennem. Kész voltam szeretni, de sokkal kevesebbet kaptam tőle, mint vártam.

 

Eredeti megjelenés éve: 2022
Magyar megjelenés éve: 2022
Agave Könyvek Kiadó
ifjúsági, fantasy
három csillag

Az árnyak nem valóságosak,

az álmok nem árthatnak neked,

és mindaddig biztonságban leszel, amíg távol maradsz Gallanttól.

 

Olivia Prior egész életében azon tűnődött, ki ő valójában és hova tartozik. Ebben egyedül egy vékony, ütött-kopott napló van a segítségére: az anyjáé volt, tele bejegyzésekkel és képekkel, amelyek arra utalnak, hogy a nő elvesztette az eszét, ráadásul a rajzok alig többek tintapacáknál… amíg Olivia észre nem veszi bennük egy kéz, egy ajtó, egy virág és egy koponya körvonalait. Nem sokkal később levelet kap, melyben hazahívják Gallantba. A helyre, ahová az anyja naplója szerint soha nem szabad mennie.

Olivia mégis útra kel. Mi mást tehetne?

Gallantban aztán rátalál az utolsó élő rokonára és a családi kúriára bálteremmel, szalonnal, dolgozószobával és egy hatalmas, színpompás kerttel, valamint egy málladozó fallal és egy vaskapuval, amit soha nem szabad kinyitnia.

Azonban senki nem tud a levélről.

És senki nem árulja el Oliviának, mi kísérti az unokatestvérét az álmaiban, mi történt az anyjával és mi rejtőzik a fal túloldalán.

Vajon az árnyak hívták haza a lányt?

És, ha igen, mit kérnek érte cserébe?

 

A regénynek sokat segít az igényes külcsíny, hiszen kevésbé szemkápráztató módon nem jutott volna el ennyi emberhez. Az illusztrációk mellett én sem tudok szó nélkül elmenni, mert nekem is nagyon bejöttek a növénymotívumokkal átszőtt képek. Emellett pedig a naplóbejegyzésekkel karöltve lazították a regény szerkezetét, így tökéletes választásnak bizonyulnak akár olvasási maratonokra. Továbbá a „könyv a könyvben”-megoldás már a Fairy Oakban is tetszett, és itt szintén különlegessé tette az olvasást.

 

Történetünk…

Oliviáról szól, aki egy intézetben nevelkedik. Egy nap levele érkezik nagybátyjától, aki rég elveszett unokahúgát hazatérésre buzdítja. Ez hatalmas lehetőséget jelent a lánynak, hiszen sosem volt igazi családja. A birtokra érve azonban számos furcsasággal kell szembenéznie, és kiderül számára, hogy mit is jelent Priornak lenni.

 

Tetszett, hogy az író különlegessé merte tenni a főszereplőt, és nem arra törekedett, hogy mindenki bele tudja helyezni magát a helyzetébe. Olivia ugyan nem süket, de nem tud beszélni, így jelelve kommunikál. Az iskolatársai kirekesztően viselkednek vele, így nagyon látszik az, hogy ki az, aki igazán törődik vele. Némasága az elbeszélésmódban is kiütközik, ugyanis rengeteget monologizál magában, és kevesebb a párbeszédes jelenet. Evvel kapcsolatban van a kötet egyik csavarja, ami nem nagy, de nekem tetszett.

 

Forrás: Pinterest

 

A regény legnagyobb problémája, hogy nem történik benne nagyjából semmi. Eleve lassú a felvezetése, amiben van egy-két izgalmas és elgondolkodtató dolog, de a története végig egyszerű marad, mint a faék. Ugyan mivel könnyen olvasható, vitt magával, de nem ártott volna neki egy kis mélység. A bonyodalom kivitelezése sem tetszett, és leginkább az összecsapottság érződött rajta. Talán ha hagytak volna még egy kis időt érni a történetnek, akkor jobban kiforrott volna, de így megmaradt egy közepes ifjúsági fantasy szintjén.

 

Atmoszférateremtésben viszont jeleskedik a kötet, ha már a cselekményben nem. Az egésznek van egy sötétebb tónusa, ami valakinél akár az egészet elviszi a hátán. A ház koncepcióját én is érdekesnek találtam, illetve az árnyékvilág és az ott található szellemek igazán sejtelmessé varázsolták a kötetet. Viszont ott motoszkált a fejemben, hogy Schwab mégsem egy egyedi világot hozott létre. Tudom, hogy Neil Gaiman a legnagyobb írói példaképe, és az író munkásságát ismerve feltűnt némi hasonlóság. A fal és a tiltott szerelem egyértelműen a Csillagporból van koppintva, de sokkal látványosabb a Coraline hatás, ami gyakoraltilag az egészet átszövi. És amint ez tudatosult bennem, elkezdtem másképp tekinteni a regényre.

 

Összességében

Egy tökéletesen középszerű könyv, amely minimális izgalommal, de annál több atmoszférateremtéssel dolgozik. Külső megvalósítása és főszereplője különleges, de belül sajnos teljesen üres marad. És nem tudok szó nélkül elmenni a tény mellett, hogy NAGYON sokat inspirálódik Neil Gaiman munkásságából, de ezt egyáltalán nem teszi ügyesen.

 

„Ő is fel akart kiáltani, de nem fájdalmában, hanem kétségbeesésében és ingerültségében, amiért annyi zaj gyülemlett fel benne, mégsem tudta kiengedni.”