2022. november 1., kedd

Havi zárás – Október 2022

 

Már vágom a centit, hogy mikor lesz már vége. Most is épp egy olyan időszakban írom ezt a bejegyzést, amikor két interjú legépelés között vagyok, és valami másra vágyott az agyam, mert különben belekukul.

 

Sok. Nagyon sok. A beadandókból kiindulva nem gondoltam volna, hogy ennyit fogok szenvedni a szakdolgozatommal. Legtöbbször kedvet nehéz találnom hozzá, hogy leüljek, viszont ha elkap a gépszíj, akkor nem lehet hozzámszólni egész nap. Ilyen időszakokban a barátaimat is mellőzöm, és remetemód gubbasztok a szobámban.

 

A hónap eleje és vége talán még lazább volt a számomra. Befejeztük az almaszedést, és szombatonként már piacon áruljuk a terményt. Emellett október elsején felmentem a Budapestre a Könyvfesztiválra, ami kellett a lelkemnek. Utána viszont nagyon sokáig semmi. Egyedül a Creep-a-thon volt az, ami valamilyen szinten visszavont az olvasós közösségbe. Nem akartam részt venni, mert tudtam, hogy decemberig nincs sok időm olvasni, és a saját célkitűzéseimmel is akarok haladni. Viszont annyira megtetszett a koncepciója, hogy nem szerettem volna kimaradni belőle.

 

Esténként vagy épp az ebédszünetben jut időm sorozatokat nézni. A filmek még nem csúsznak, azok szerintem megmaradnak a karácsonyi sütögetős időszakra. Megnéztük párommal az Amazon: Ügyvéd sorozatot, ami kezdeti ellenállásom után a végére már egész jól csúszott. Sokkal inkább bevont Tales of the Jedi – Jedihistóriák, amit már nagyon vártam az animált Star Wars sorozatok maratonja után. De leginkább a The Crown első évada vett meg kilóra, amit én a királynő halálának hatására kezdtem el nézni. Imádom a politikai, gazdasági és családi vetületét is, és eddig még sikerült megállnom, hogy csak egy részt nézzek meg alkalmankként.

 

 

Októberi olvasmányaim (2346 oldal)

 

Érzésre nem tűnik a legerősebb hónapnak, mert a képregények miatt hatott úgy, hogy haladok. A regények lassan csúsztak, de ennek sokkal inkább az időhiányhoz volt köze, mintsem ahhoz hogy ne tetszenének. Stålenhag ismét bebizonyította, hogy mennyire fantasztikus. Tőle újraolvasások voltak, amik nagyon jól estek. A másik komfortos képregényválasztásom a William & Meriwether sorozata, amely belopta magát a szívembe. A Két hang között a lelkem zenész húrjait pengette meg, és nagyon jól esett. Ross Poldark a BBC adaptációja után itt is lehengerlő volt, repült a kedvencek közé. Madame Curie regényes életrajza már kevésbé rántott be, A Jane Austen küldetés viszont egy hatalmas csalódás volt a számomra. Garabonciás pedig hozta az ijesztő októberi hangulatot, amit direkt nem szoktam keresni, de itt érdekes volt egy-egy történetben borzongani.

 

 

A hónap kedvence: Ross Poldark, William & Meriwether sorozat

A hónap csalódása: A Jane Austen küldetés

A hónap meglepetése: Mesék a Hurokból, Két hang között

 

 

Könyvbeszerzések

 

Vannak különleges alkalmak, amikor nem feltétlen akarom magam tartani a saját könyvvásárlási terveimhez. Ilyen a Könyvfesztivál, ahova idén kész listával érkeztem, és legnagyobb örömömre tartottam magam is hozzá. Ezen kívül pedig két könyvmentés történt, valamint két recenziós példány futott be, így meg vagyok elégedve magammal. Bár a saját könyvek olvasottságát viszont egyszer olyan jó lenne tartósan 70% felett tartani.

 

9 kötetet szereztem be végül a Könyvfesztiválon, amiben egy vásárlási összeg után járó ajándékpéldány is van. Soknak tűnik, de kettő kivételével (amik viszont falazótéglák) mindegyik rövid történet, amikhez mostanában több kedvem van megint. A könyvek megvásárlásának részletes történetét megtaláljátok a Könyvfesztiválos beszámoló bejegyzésemben.

 

  • Robin Hobb: A király orgyilkosa (Látnok-ciklus #2)
  • Brandon Sanderson: A törvény ötvözete (Max és Wayne #1)

Ha Sopronban járok és van időm, akkor mindig be szoktam menni a Várkerületen található könyvesboltba, ahol a legrandomabb könyvleértékelésekbe lehet futni. Anditól neszeltem meg ekkor is, hogy egy rakat régebbi sci-fi/fantasy regény érkezett a leértékelt szekcióba, amely garázdálkodásomra végül ő maga is elkísért. Először csak a Hobb könyv jött haza velem, mert őt már egy-két hónapja látom árválkodni. Második részként nincs könnyű helyzete, de úgy voltam vele, hogy mivel amúgy is akarom olvasni a sorozatot egyszer megmentem. Már akkor kiszúrtam a Sanderson kötetet, de úgy voltam vele, hogy itt meg aztán nem is ezzel a sorozattal kellene kezdenem a Kozmerum ciklusnál, mivel azonban ez érdekel a leginkább belőle, másnap mégis hazajött velem.

 

Teljesen váratlan pillanatban futott be hozzám a sorozat, és már azt hittem, hogy a kiadónál megfeledkeztek rólam. A sorozatot még a Twister Mediás időszakban kezdtem el, és a negyedik részt két éve olvastam. Kicsit megkoptak az emlékeim, de már nagyon várom, hogy merre kerekíti le az író a történetet, és hogy milyen mesei elemeket dolgozott megint bele. Ennél a két résznél már csak az újonnan elkészült filmadaptációt vártam, amire a könyvek mellett szintén hamarosan sort kerítek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése