 |
| Eredeti
megjelenés éve: 2016 – 2018 – 2019 Magyar megjelenés éve: 2021 Könyvmolyképző Kiadó verseskötet négy csillag – három csillag – három csillag |
Rupi Kaur után Amanda Lovelace-szel folytattam a kortárs versekkel való ismerkedést, akinek a Women Are Some Kind of Magic című sorozatának első része már magyarul is megjelent Amikor a hercegnő
menti meg önmagát. A fejemben mindig is egy polcra kerültek, mondván hogy hasonló
témákat dolgoznak fel hasonló köntösben, ám sajnos nekem kevésbé jött át a
stílusa.
Az első kötet nagyon
erősre sikeredett. Teljesen újdonságként értek az áthúzások, amelyek belevittek
a versek születésének gondolatmenetébe – legalábbis nekem teljesen ilyen
érzésem volt tőle. Viszont tudom, hogy ez leginkább a hangsúlyozás eszköze
volt. Az illusztrációk viszont nagyon hiányoztak belőle.
Teljesen átlagos témákkal indít, amelyeknél sokkal inkább éreztem az összefüggést, de mégsem mondanám egy történetnek, mint a Hosszú az út lefelét. A női nemet helyezi a középpontba, előkerül a testképprobléma, önmagunk elfogadása és a nőket támogató nők. Megjelennek a férfiak is sárkányok képében, akik ellen harcolni kell. Az elején inkább a csalódással teli szerelmekről ír, amelyeket háborúkként élt meg. Egy ponton túl azonban mélyen a lelkedbe váj. Ugyan már korábban is feltűnik a költőnő kapcsolata az édesanyjával, ami nem a legfelhőtlenebb, aztán kiderül róla, hogy rákos. És ha ez még nem lenne elé, akkor az édesanyja halála előtt váratlanul a nővére is meghal. Teljesen letaglóztak ezek a versek, és a mögöttük húzódó történet.
Az olvasó egy harang alakú
hangulatgörbét jár be. A tetőpont után ismét lankadt az érzelmi bevonódásom,
pedig itt már sokkal inkább az írásra és boldog szerelemre fókuszál. Az
összefüggések miatt azonban kevesebb önálló és erős gondolat van benne. Az
írásmódja viszont szép.
A másik két kötet is trigger
warninggal [figyelmeztetéssel] indít, amiben felhívja a figyelmet az előforduló
érzékenyebb témákra, és megemlíti az olvasás közbeni öngondoskodás fontosságát.
Ez hasznos, jó lenne regények elejére is kirakni.
A második rész verseit
átjárja a girlpower [női erő], de épp talán emiatt mondanám azt, hogy lennének
igazán kiemelkedők közülük. Egyáltalán nem a férfiak ellen vannak a sorok,
hanem sokkal inkább a női összetartást szorgalmazza. Szintén előkerül benne a
testkép és annak zavara, de hangsúlyos még a nők elleni erőszak is. Feltűnnek benne a női költők és A szolgálólány meséje is. Érződik rajta a düh és a
keserűség, és határozottan gyengébbnek tartom, mint az első gyűjteményt.
Feltűnt, hogy és helyett
&-et használ, ami teljesen praktikus megoldás. Ehhez nem tudom, hogyan
álljak, mert az egyszerűséget szerető felem, értékeli, az egységességet pártoló
pedig nagyon kiugrónak tartja, hiszen a magyarul nemigen használjuk.
A zárókötet már nem csak Amanda verseit tartalmazza, hanem számos feltörekvő kortárs költő alkotása is szerepel benne. Ezek nagyon jól jöttek, ugyanis itt már érezhető volt a fogyó lendület, amit a friss hangok felpezsdítettek. A nők helyzetén belül most a kislányok is előkerülnek, akik szintén könnyen veszélybe kerülhetnek, ha egyedül közlekednek egy kevésbé biztonságos helyen. Ez nagyon szomorú, hiszen attól még hogy az ember nőnemű, miért kell nagyobb félelembe élnie, mint a másik 50%-nak? Szerepet kapnak ismét azok a fiúk, akik rossz hatással vannak a lányokra, és kihasználják őket, mert nem mernek sokszor nemet mondani. Előkerül szintén a bántalmazás, a rossz kapcsolat elől való menekülés, valamint a külvilág felé mutatott kép és a valóság közti különbség. Ez a kötet tökéletes lehet szakítás után, de azért előkerülnek a szerelmes versek is, valamint a saját mentális egészségéről is ír. Viszont nem csak a sebekről beszél, hanem a gyógyulásról is. Végül pedig szeretném kiemelni, hogy feltűnnek híres személyek, mint Ariel, Emily Dickinson, Harry Potter és C. S. Lewis.
Összességében
Számomra Amanda Lovelace egyértelműen gyengébb verseket ír, mint Rupi Kaur.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése