Büszkeség és balítélet újratöltve | Katherine Woodfine & Jane ​Austen

Jane Austen Büszkeség és balítélet című regénye sokban hozzájárul ahhoz, ahol jelenleg tartok. Nem árulok zsákbamacskát – illetve szerintem már ti is tudjátok –, hogy ez az egyik örök kedvencem, amelyet akárhányszor és akármilyen formában olvasok vagy nézek újra, mindig jobb kedvre derít és megmelengeti a szívemet. Ezért is örültem meg a Manó Kiadó Oltári Austen sorozatának, amely könnyített, az ifjúság által is egyszerűbben feldolgozható, és illusztrált változatban hozza el az írónő regényeit, és amelynek első darabja pont a Büszkeség és balítélet.

 

Eredeti megjelenés éve: 2019
Magyar megjelenés éve: 2022
Manó Könyvek
gyerek, klasszikus
öt csillag

Jane Austen klasszikusának friss, újszerű és korhű újramesélése illusztrált kiadásban. Elizabeth Bennett az öt lánytestvér közül a második legidősebb, és bár édesanyjuk szeretné, ha előnyös házasságot kötnének, Elizabeth nem biztos benne, hogy valaha is férjhez akarna menni. Egy bálon találkozik Mr. Darcyval, aki talán nem is olyan kiállhatatlan…

 

Egyszerűen imádtam. Ez egyrészt az alaptörténet iránti szeretetből fakadt, de ez önmagában mit sem ért volna, ha az adaptáció minősége megkérdőjelezhető. Katherine Woodfine nagyon jó stílusban mesél, amelyet Vallasek Júlia fordítása csak még egy szinttel feljebb emel. Megőrizték Austen humorát, amibe már rengetegen belebuktak korábban. Az ikonikus párbeszédek és mondatok szintén megmaradtak, és ezek szövegkörnyezetbe való átdolgozás is tetszett. Nyelvezete és szóhasználata sem túl modern, hanem megmaradt benne a korra jellemző kimértség. Valamint a magyar változat alapja egyértelműen a Szenczi Miklós féle fordítás volt, ami csak még inkább emelte az értékét.

 

Mielőtt még bevezetne a történetbe, kontextust ad az olvasónak, hogy megértse, miben tér el az akkori kor a maitól. Buzdít a hátralapozásra, ha több információra vágynál, amit magam is megtettem. Mind az író, mind a rajzoló ezen Austen regénnyel fertőződtek meg, előbbinek pedig az 1995-ös BBC adaptáció a személyes kedvence. Örültem, hogy buzdít a rendes regény elolvasására, hiszen ez felfogható egy „rövidített” olvasmánynak is, mint amilyen a kötelezőkből szokott lenni, de itt az unalmas összefoglalás helyett egy élő történetet kapunk. Támogatnám, ha ilyen formában is léteznének a legnagyobb mumusnak számító regények, hiszen így közelebb hozhatók ezek a mai kor emberéhez, és attól még mindig lesz olyan, aki az eredetit fogja elolvasni.

 

A kötet elején található egy szereplőlista, amely a karakterek portréi mellett rövid kommentárokat tartalmaz. Ezek alapján könnyen beazonosíthatók a borítón, valamint a történet során felbukkanó szereplők azok számára is, akik nem tudják kívülről a történetet. Emlékszem, hogy a megvétel egyik oka az illusztrációk stílusa volt, és olvasás közben néha nem is a történeten nevettem, hanem a felbukkanó jeleneten. Szerintem nagyon eltalálták a karaktereket és az arckifejezéseket. A slusszpoén pedig az, hogy háziállatokat rejtett el a rajzoló a képeken, amik még inkább viccessé tettek egy-két szituációt.

 

Illusztrációk a könyvből

 

Magáról a történetről bővebben nem mesélnék nektek, hiszen az eredeti regényről készült már egy hosszabb bejegyzés, amit ITT érhettek el. Az ominózus jelenettel indít, és a továbbiakban is minden kulcsmozzanat szerepel a könyvben közel azonos szavajárással, de természetesen egyszerűsítve. A rövidítés a hosszú leírások hiányában mutatkozik meg, illetve bizonyos részek párbeszéddé alakításában. Rengeteget nevettem Austen sziporkázó humorán. Egyedül két helyen fedeztem fel hiányosságot, de egyik sem olyan egetrengető hiba. Az viszont sokkal inkább feltűnt, hogy inspirálódik az 1995-ös BBC adaptációból, ami a Pemberlyből való elkocsikázásnál tudatosult, hiszen a filmben néz csak vissza Lizzy, ahogy elhajtanak.

 

Összességében

Friss és üde, mégis tiszteletben tartja az eredeti művet. Mind az író, mind a fordító nagyszerű munkát végzett, hiszen sikerült kidomborítaniuk Austen humorát. Rengeteget nevettem a jeleneteken, amely élményt az illusztrációk csak még inkább fokoztak.

 

„Az egész szomszédság róla beszélt, hiszen általánosan elismert igazság, hogy egy dúsgazdag, nőtlen férfinak okvetlenül szüksége van feleségre.”