Retrofuturizmus – Olvassunk graphic novelt #23

Simon Stålenhag jött látott és győzött. Ez az elsöprő siker idővel sem tompult meg, sőt azóta magyarul is beszereztem a megjelent köteteit, amik közül kettőt újraolvastam. Nem szokványos képregényekről beszélünk, ahol képkockák és szövegbuborékok mesélik el a történetet, hanem az egész oldalas illusztrációk az írott szöveggel együtt adják át a történetek mondanivalóját. Mindenképpen megéri őket fizikai példányban kézbe venni, mert a részletek ekkora felbontásban tűnnek fel, amiken aztán el lehet merengeni. Akik szeretik a képzőművészetet, és nem rettennek el a sci-fi-től, azoknak mindenképp ajánlom.

 

Eredeti megjelenés éve: 2017
Magyar megjelenés éve: 2019
Agave Könyvek Kiadó
sci-fi, posztapokaliptikus
öt csillag

Elektronikus állam

 

A nagysikerű illusztrációk és történet, amik meghódították a világot, és amiből a Bosszúálló-filmek forgatókönyvírói és az Az rendezője készít filmet!

1997-ben egy elszökött tinédzser a sárga játékrobotjával nyugat felé tart egy különös Amerikában. A vidéket hatalmas harci drónok romjai és a hanyatlásnak indult fejlett fogyasztói társadalom szemete szennyezi. Ahogy az autójukkal a kontinens szélére érnek, egy olyan világ tárul eléjük, amiben mintha a civilizáció hosszú küzdelem után megadta volna magát. Miben reménykedhetnek?

A svéd Simon Stålenhag az utóbbi évek egyik legfelkapottabb és legnépszerűbb digitális művésze. Eredeti és különleges látásmódja, a sci-fi eszköztárával tervezett képei meghódították az egész világot. Az Elektronikus államban Amerikát mutatja be úgy, ahogy még nem láttuk. Hollywood jelenleg több történetének a megfilmesítésén is dolgozik.

 

Elsőre sokkal inkább az apokaliptikus világa nyűgözött le, mint a konkrét történet, mert valami egészen újat adott a számomra. Egy háború lenyomatát látjuk, amelyet kényelmes szobákból távvezérelt gépekkel vívtak. Az emberiség ezen kívül is pusztulásra van ítélve, mert egy furcsa sisakot hord mindenki, ami teljesen függővé tette őket. Zombimód kóborolnak az utcán gépeknek alárendelve addig, míg teljesen ki nem szipolyozza őket.

 

Maga a kötet egy road-tripet mutat be, ahol a fizikai utazáson kívül főszereplőnk belső útra is indul. Sok visszatekintést kapunk Michelle gyerekkorába, ami fokozatosan oszlatja el a kérdőjeleket. Útitársával, Skippel kerülik a feltűnést, és tartanak valahova, amit mi nemigen tudunk, de szurkolunk nekik, hogy eljussanak oda. Ezen kívül van még egy másik elbeszélőnk is, ami a második olvasásra tudatosult csak tényleg bennem. Először a szerző hangjának fogtam fel, de aztán hallottam egy másik teóriát, ami nem hagyott nyugodni. Ugyanez volt az autókkal is, amikre másodjára már jobban figyeltem.

 

Már először is feltűnt a képek és a szöveg szövetszerű összekapcsolódása, ahol a legfontosabb dolgoknál az olvasó fantáziájára bízza dolgokat. Az út mellett rozsdásodó hatalmas szerkezetek és a semmibe bámuló robotok elég íjesztővé és sokkolóvá tették a kötetet, de az írott szövegben megjelent szemnélküli girhes ló példája is mutatja, hogy ez nem egy habos-babos történet. Nagyjából a kötet felénél sötétül el végérvényesen a képi világa, ami csak méginkább erősítette a nyomasztó érzést. De ez is egy olyan pontja, ami miatt nagyon szeretem ezt a kötetet.

 

Mivel tudtam, hogy hova fut ki a történet, így kevésbé az tartott lázban, de emlékszem, hogy elsőre a végén leesett az állam. Sokkal inkább az apróságokat kerestem mind az elmesélt, mind a bemutatott részeknél. Leginkább a Skippel kapcsolatos részek leptek meg, mert utólag tök egyértelműnek tűnik az, ami akkor nem esett le.

 

„Nem tudod igazán, hogy mid van, amíg el nem veszíted.”

 

Eredeti megjelenés éve: 2014
Magyar megjelenés éve: 2020
Agave Könyvek Kiadó
sci-fi
négy csillag

Mesék a hurokból

 

1954-ben a svéd kormány elrendelte a világ legnagyobb részecskegyorsítójának megépítését. A létesítmény 1969-re készült el, mélyen a festői mälaröarnai táj alá rejtve. A helyiek Huroknak nevezték el ezt a technikai csodát. Ezek a furcsa mesék róla szólnak.

Simon Stålenhag képei, melyeken az 1980-as évek svéd külvárosi élete elevenedik meg, fantasztikus gépekkel és furcsa lényekkel benépesítve, futótűzként terjedtek az interneten. Ahogyan gyermekkorát ábrázolja, háttérben az öreg Volvókkal és kezeslábasokkal, furcsa és misztikus gépekkel ötvözve, egy olyan egyedi atmoszférát teremt, ami egyszerre tökéletesen felismerhető és teljesen idegen.

Simon Stålenhag első képgyűjteménye most jelenik meg először könyv formában – a gépek árnyékában élő emberek történeteivel kiegészítve. Egy olyan fiatalság emlékei és feljegyzései elevenednek meg ebben a kötetben, akik egykor a Hurok földjének nevezték az otthonukat.

 

Első olvasásra kevésbé tetszett, mert az Elektronikus állam után hatalmas elvárásokat támasztottam a kötet felé. Akkor angolul vettem kézbe, és a sok technikai részlet megnehezítette az érthetőséget és az élvezetet, magyarul viszont sokkal inkább lenyűgözött a tudományos nyelvezete. Megérte újraolvasnom, mert már önmagáért tudtam értékelni.

Ez egy képgyűjtemény, amit a hátulján található ajánló is kiemel. Nem szabad összefüggő történetet várni, mint az Elektronikus államnál vagy a Labirintusnál, de az egyes egységek mégis kapcsolódnak egymáshoz. Az egész egy alternatív Svédországban játszódik, amiről a részletek és hiteles ábrázolás miatt akár el is hihetnéd, hogy ez a valóság. Nagyon szerettem a felvezetést, amiben a helyszín bemutatása mellett már hangulatot is épít. Helyenként különleges formátumokkal is dolgozik, mint hirdetés vagy újságcikk, de legtöbbször a gyerekkori élményeit meséli el a szerző. Mindenhol roncsok fekszenek, a téridő is megbolydult, így dínók tűnnek fel, és a robotok is öntudatra ébredtek. Múlt, jelen és jövő keveredik, ahol a ki nem mondott dolgoknak is jelentősége van, amit olvasóként magam raktam össze.

„Nem igazán értettem, hogy ez pontosan mit jelent, de megnyugtatott a válasza, úgyhogy visszafeküdtem aludni.”

~~~

„Némely nap olyan, mint egy nyugtalan, rosszindulatú óraszerkezet – néha a dolgok mozdulat közben megdermednek, és mi éveket öregszünk pár másodperc alatt.”

~~~

„A Hurok harmincéves működése furcsa tárgyakkal töltötte meg a mälaröi tájat.”

 

Eredeti megjelenés éve: 2020
Magyar megjelenés éve: 2021
Agave Könyvek Kiadó
sci-fi
öt csillag

A Labirintus

 

A világot csupa rom és hamuréteg borítja, miután egy túlvilági jelenség maradványai elpusztították a Föld légkörét. A kevés túlélő mélyen a felszín alá kényszerült. Matt, Sigrid és Charlie egy napon elhagyják föld alatti államuk biztonságos menedékét, hogy expedícióra induljanak a régi világ pusztaságába, utazásuk során pedig kénytelenek szembenézni a civilizáció bukása előtti idők sötét titkaival.

Simon Stålenhag az Elektronikus állam és a Mesék a Hurokból nemzetközileg elismert szerzője és alkotóművésze. Kreatív képei és történetei, melyek a világ egyik legkeresettebb vizuális történetmesélőjévé tették őt, egyedi sci-fi jelenségeket festenek le hiperrealisztikus skandináv tájakon. A Labirintus ismét egy olyan disztópikus jövőt tár elénk, amilyet még nem láthattunk korábban.

 

Az élménye megközelítette az Elektronikus államét, de biztosan újra fogom olvasni, hogy el tudjak veszni a részletekben. A képek megint zseniálisak, követték a cselekményt, néha még be is előzték a szöveget. Vannak benne folyamatot ábrázoló képsorok, amik csak még inkább hangsúlyoznak egy-egy jelenetet, és amik filmként pörögtek le a szemem előtt. Jellemző a kötetre a sötétebb tónus, amely által sugallt nyomasztó érzés fokozatosan telepedett rám. Az állomás fala viszont sárga, és virágos termoszok is találhatók az egyik asztalon. A falon lévő telefonon pedig az ukrán zászló mellett egy cuki medvés matrica is található.

Elég borús világot fest elénk, ahol a földfelszín már élhetetlen a légkör túlzott ammóniatartalmától. A megmaradt emberek egy földalatti telepen húzzák meg magukat, ahonnan folyamatosan küldenek ki egységeket a fenti világ vizsgálatára. Egy ilyen expedíciót követünk, amelyen hárman vesznek részt, egy testvérpár és egy fiú. Rutinfeladatokat végeznek el, de egy ponton minden a feje tetejére fordul. Az egészet retrospektíven meséli el az egyik főszereplő, és az elejtett apróságokból ismerjük meg a távoli múltat is, amikor valami szörnyűség történt.

A kötet kifutása sokkolt. Morális kérdéseket feszeget, ahol a racionalitás áll szemben az emberséggel. Van-e jogunk Istent játszani a túlélés érdekében? A cél tényleg szentesíti az eszközt? És a rendszer végül önmagát köpi szembe.

„A repülőkön minden arra szolgál, hogy elterelje az utasok figyelmét a tényről, hogy néhány centire ülnek az emberi test számára teljes mértékben halálos közegtől. Ezért vannak tele a repülők a földről hozott megnyugtató tárgyakkal.”

~~~

„Az emberiség megmentése érdekében korlátozott ideig embertelenségre kényszerültünk.”

~~~

„Amit tettünk, helytelen volt. De pusztán abból, hogy egy cselekedet rossz, nem következik, hogy tartózkodhatsz a végrehajtástól. Akkor semmiképp, ha ez az egyetlen megmaradt lehetőség.”

~~~

„Ha nincs kiút.”