2023. május 27., szombat

Kiskiadós kincsek vol.2 – Olvassunk graphic novelt #30

A 2023-as Könyvfesztiválon képregény fronton megcéloztam a kisebb kiadókat, hiszen az ő kiadványaikat szinte csak rendezvényeken lehet beszerezni. Így jutottam el a Polar Könyvekhez, akik északi szerzőket karolnak fel. Náluk jelent meg az Arvo Pärt zeneszerző életét feldolgozó Két hang között, amire a Pontosvessző Paripa lányok hívták fel a figyelmemet. A kötet szerzője, Joonas Sildre azóta már kétszer is járt Magyarországon, de sajnos nem jutottam el a dedikálások egyikére sem, pedig nagyon szerettem ezt a történetet.

 

Eredeti megjelenés éve: 2018
Magyar megjelenés éve: 2021
Polar Könyvek
életrajz
öt csillag

A képregény betekintést nyújt a világszerte nagy népszerűségnek örvendő kortárs észt zeneszerző, Arvo Pärt életébe és a védjegyévé vált kompozíciós technika, a tintinnabuli megszületésének gyötrelmes folyamatába. A zeneszerző személyisége és gondolatvilága mellett a történelmi hátteret is szemléletesen megrajzoló könyv a gyermekkortól a 80-as évek elejéig tartó időszakot öleli fel, és Pärt hazájából való kényszerű távozásával zárul. A szerző, Joonas Sildre nem csupán a rendelkezésére álló archív anyagokra támaszkodott: munkája során mindvégig személyes kapcsolatban állt Arvo Pärttel és feleségével, Norával.

 

Eddig a képregényig sosem hallottam Arvo Pärtről és az ő munkásságáról, zenekedvelőként viszont azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Ugyan egy zeneszerző életét ismerjük meg, mégis sokkal inkább általános érvényűen beszél az alkotás folyamatáról. Megtapasztaljuk a mélységeket és a magasságokat, látjuk az inspiráció születését. Az olvasáshoz pedig ajánlott a zeneműveiből szemezgetni, mert ezek még inkább hangulatossá teszik az amúgy is megragadó képregényt.

 

Arvo Pärt észtként a Szovjetunió által megszállt Tallinban alkotott, művei azonban nem feltétlen feleltek meg a rezsim zenei elvárásának. Modernisra műveit a jó ajánlások mentették meg egyedül. A kötetben Arvot gyerekkorától egészen az ország negyvenöt évvel későbbi elhagyásáig követjük. Korán kirajzolódott a tehetsége, amelyet a nevelőapjának zongoráján csiszolt. Emellett nagyon jó füle volt, és képes volt a rádióban hallottak lekottázására. Fel is veszik a Zeneművészeti Akadémia komponáló szakjára, amely időszak alatt gyakran ír bábfilmzenék, valamint kíséri az észt rádió gyerekkórusát. Sokáig nem találta a helyét, innen is származik az alcímben szereplő „zeneit útkeresés”. Végül a vallás jelentett neki megnyugvást, ám a rendszer ezt sem nézte jó szemmel.

 

Érdekes volt látni észt oldalról a Szovjetuniót. Megtudhattam, hogy az észt rádió volt az egyik legszabadabb, így játszhatták az észt zeneszerzők műveit korlátozás nélkül. Arvo újításai azonban nem mindig találtak értő fülekre. A zene azonban kortalan, és sokkal inkább függ attól, hogy milyen mélységben ábrázolja az életet, mint a rezsimtől. De egyáltalán honnan jön a zene és mikor tökéletes egy hang? Talán a matematika ad erre választ, de az is lehet, hogy a vallás a titok nyitja.

 

Szintén nagyon tetszett a képi világa, a drapp szín amolyan szépiahatást kölcsönöz neki. Ennél már csak a zene ábrázolása volt magávalragadóbb. A hangjegyek, az ötvonal és a dallam helyenként száguld a lapon, máshol pedig az összhangzat ejt nagy benyomást. Zenészként ezeket a részeket kifejezetten szerettem.

 

Illusztrációk a könyvből

 

„Ha biciklivel körözöm a téren, senki sem gyanítja, hogy a zene miatt vagyok itt.

~~~

„Nem mondhatnánk néhány elismerő szót a zongorista fiúnak?

De hát a műve nem volt sem tartalmában szocialista, sem formájában nemzeti!

~~~

„De hát magának abszolút hallása van!

Nem egészen. Relatív hallásom van.

És miért egy kis dobon játszik?

Zongorával kényelmetlen masírozni.

~~~

„A tömeg a sekélyes divatőrületeket követi. Nem becsülik a régi művészetet.

~~~

„Nézzék, a hatalom célja, hogy elpusztítsa a lélekkel bíró dolgokat!

~~~

„Hruscsov szavaival élve: a zeneszerző fő feladata abban áll, hogy újabb eredményekre sarkallja a népet a kommunizmus építésének útján.”

~~~

„Meglátásom szerint minden matematikai egyenlethez hozzárendelhető egy zenei forma.

~~~

„Ha olyan szemmel tekintesz egy kérdésre vagy problémára, mintha közelegne a halálod pillanata… világos, lakonikus és helyes válaszokat kapsz. Nincs halálfélelem. Csak a félelem, hogy valami elmondatlan marad. Vagy nem ismertél fel egy igazságot.

~~~

„Különös, hogy milyen sokat számít a nézőpont.

~~~

„Mindenesetre a fejlődés lehetősége meglátásom szerint elválaszthatatlan a tartalom kérdésétől. Kívánatos tehát, hogy a művészet ne csupán korunk problémáinak szentelje figyelmét, hanem az örök érvényű kérdések felé is forduljon.

~~~

„Elmélyül imádság után olyan a lélek, akár az újonnan hangolt hangszer.

~~~

„Ha egy zeneszerző zenét akar írni, minden hangot szeretnie kell.

~~~

„Az ember nem teremti, hanem csupán közvetíti a hangokat.

~~~

„Lám, egy rendőr lakozik a fejünkben, aki mindent ellenőriz. Egy más területen, számunkra idegen művészeti ágban viszont bátrak vagyunk, mint a gyerekek.

~~~

„De talán a legnagyobb tanítómester a lelkiismeret. A pillantás önmagadra. Mi az, ami még nincs meg benned, és milyenné szeretnél válni?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése