Hervasztó

A sötét jövőképpel soha sem lehet betelni. Lauren DeStefano Vegyészkert-trilógiájának első kötete, a Hervadás is ezzel foglalkozik. Tipikus amerikai szemszöget használ, hogy a világot sújtó háborút csak ez a kontinens élte túl egészben. Nem túl barátságos ezt hallani így, európaiként, de jó. Hagyjuk meg őket abban a tudatban, hogy jobbak nálunk.

Akarnád pontosan tudni, mikor fogsz meghalni?

Egy balul sikerült tudományos kísérlet miatt a világot élő időzített bombák népesítik be: a férfiak csak huszonöt, a nők pedig csupán húsz évig élnek. Genetikusok keresik az ellenszert, hogy az emberi faj újra erőre kapjon. Mindenközben a világon eluralkodik a szegénység és a bűnözés, gyerekek milliói maradnak árván, serdülő lányokat rabolnak és adnak el, hogy többnejű házasságban utódokat szüljenek.

A tizenhat éves Rhine-nak már csak négy éve van hátra, amikor ő is erre a sorsa jut. Noha a kiváltságosok jómódú világába csöppen, és férje, Linden őszintén szereti, egyre csak a szökés jár a fejében. A varázslatos gazdagság közepette Rhine lassan ráébred, hogy a csillogó látszat mögött a valóság ridegebb, mint hitte volna.

Miközben a génvírus miatt egyre fenyegetőbben közeledik Linden éveinek vége, Rhine bizalmas barátra talál, akinek segítségével talán esélye lehet a menekülésre. De vajon a káoszba süllyedő világban csakugyan lehetséges a szabadság?

Ilyen fülszöveggel magamat ismerve soha nem álltam volna neki, mert nem vagyok rajongója a melankolikus disztópiának. E mellet nem pártolom az embereken végzett génmódosításokat, és a rajtuk végzett kísérleteket sem. A borítóján azonban van egyfajta nőies báj, amely nem hagyott nyugodni. Ki ne akarna ilyen ruhakölteményt viselni egy estélyen? Én lennék az első a rá jelentkező sorban.

Ahogy el kezdetem olvasni, egyszerre feltűnt a jelen idős írásmód, ami nagyon zavart az elején, hiszen nem vagyok hozzászokva. Jobban oda kellet figyelnem a szavakra, de közepétől már egész gördülékenyen ment.

Nagyon elgondolkodtató, és szerintem nagyon is reális alapot kap a történet. Az emberek mindig is törekedtek arra, hogy meggyógyítsák az összes betegséget, és hogy létrehozzák a tökéletes emberi fajt. Ebben a könyvben a tudósoknak sikerül ezt elérniük, azonban a következményekkel nem számolnak: az életkor jelentősen csökken. A regény ezzel felhívja a figyelmet a tudomány felelősségére, hogy a kísérletezés veszélyes, olykor halálos végkimenetelű dolog.

A másik ilyen elem az illúzió. Semmi sem az, aminek látszik. A  valóságot a kor technikája már képes majdnem száz százalékig, de ez nyújthat teljes élményt? Egyáltalán nem. Ezért is embertelen a környezet.

– Az igazi csúnya szónak számít ezen a helyen.

Ebbe a világba csöppen bele főhősnőnk, Rhine, aki a Rajna folyóról kapta a nevét. Ezek az amerikaiak képesek mindennek elnevezni szegény csemetéiket. Nagyon szereti az ikertestvérét, Rowant, ezért is szeretne minél előbb hazaszökni az elrablása után. A regénnyel az első problémáim nála kezdődtek. Nekem egyáltalán nem volt szimpatikus a karaktere. Bár ő váltig állítja, hogy képes ellenállni, meg hogy nem győzhetnek felette, mégis óvatlan pillanatban képes élvezni az estélyeket. Rettenetesen kétszínű, de még ezt is rosszul csinálja. Néha már maga sem tudja, hogy az egészet csak tetteti, vagy tényleg élvezi.

Aki viszont nála is rosszabb (sajnálom, de nem változtatok az álláspontomon) az Linden, akiről mindig egy hársfa jut eszembe az alatta ülő Walther von der Vogelweidéval. Az apja egy képzelt világot épít fel köré, bekorlátozza, ezért nem áhítja a szabadságot. De, könyörgöm, ez még nem jelenti azt, hogy puhánynak kell lennie. A józan ésszel még nem kísérletezett senki sem? Sokszor lányosnak viselkedik, jó, természetesen Azon kívül. Bábként ráncigálják, már csak a csillogó ruhák kellenének neki. Ja, hogy az is megvan neki?

Az igazi főgonosz, a szívtelen apuka, Vaughn, akinek a nevét soha nem leszek képes normálisan kiejteni, kegyetlen kísérleteket folytat. Ő az a tipikus őrült tudós, aki a felszínen egészen normálisnak mutatkozik, de a föld alatt titkos kutatómunkát végez. Jó, a fiával még kivételt tesz a fontossági sorrendben, de mással nem. Terrorban tartja Linden három feleségét egy csillogó villogó, 7 nyelven beszélő, kacsalábon forgó palotában. Kiráz tőle a hideg.

Akit már azért jobban csípek:

A feleségnővérek
(Cecily, Rhine és Jenna)

Igen, még Cecilyt is, pedig nála hisztisebb lánnyal még nem találkoztam. Korán kellet felnőnie, mint abban a korban mindenkinek. De azért kéremalássan, tizennégy évesen gyereket szülni? Kösz nem, passzolom. Életének célja Linden boldoggá tétele, melyet ő csinál a legjobban. A felszín alatt azonban egy igenis mélyérzésű lányról van szó, aki a zenében fejezi ki önmagát.

Kedvenceim:

A legidősebb feleségnővér (de furcsa egy szó), Jenna. Nagyon a szívemhez nőtt, ezért fájdalmas volt a búcsú. Egy igazi megfigyelő. Látszólag egész nap csak a könyvtár egyik sarkában kucorog és romantikus regényeket olvas, de mindenről tud, ami a házban történik. Utálja a helyet, a helyzetet, de Rhinenel mindent megosztanak egymással, és igazi jóbarátokká lesznek.

Rhine szolgálólánya, Deirde, aki egy festő lánya. Meseszép ruhákat varr neki, és gyönyörű sminkeket készít. De nem ezekért a lányos dolgokért szerettem meg igazán. Törékeny alakját többször megölelgettem volna, egyszerűen felébresztette bennem az anyai ösztönt.

Gabriel, az egyik szolga. Végre egy normális hímnemű élőlény ezen a planétán. Na, ilyenből kéne még több, és akkor a problémám megoldva. Mennyivel másabb Lindennél. Ő erős, megértő, és igaz barátnak bizonyul. De kapcsolatuk hamar átvált a kölcsönös vonzódásnak köszönhetően szerelemmé, de ez tiltott. Mégis kitart Rhine mellett, vállalva a következményeket. Leghőbb álma, hogy hajóskapitány legyen a tengeren, és ez beteljesülni látszik.

Összességében

Azért annyira nem volt rossz, a főszereplő párost leszámítva. Semmiképpen sem az a tipikus újraolvasós fajta. Elgondolkodtató regény, de emellett hajtépő reakciót is váltott ki belőlem. A boldog befejezés után azonban kíváncsi lettem a történetük folytatására, ezért mindenképpen el fogom olvasni a trilógia többi kötetét, már ha egyáltalán megjelennek magyarul.

Hogy kinek ajánlanám?

Fogyasztást csak saját felelősségre!

Nektek mi a véleményetek róla? Nyugodtan írjátok le megjegyzésben.

Addig is maradok,

Babó Buca