Hippik egyik kultregénye | Hermann Hesse – Olvassunk „auf Deutsch”

Ugyan az középiskola után inkább a szórakoztató és az ifjúsági irodalom felé fordultam, de időközönként a klasszikusok is bekopogtatnak. Így esett meg az, hogy a Nevenincs Könyvklubunk hatására sorra kerítettem Herman Hesse Der Steppenwolf [A pusztai farkas] című regényét eredeti nyelven. Mielőtt elkezdtem volna, nem értettem, hogy német irodalom órán miért nem olvastunk vagy tanultunk róla, de közben rájöttem, hogy nem akartak minket ilyennel terhelni.

Eredeti megjelenés éve: 1927
Magyar megjelenés éve: 1992
mágikus realizmus, lélektani
két csillag

A pusztai farkas Hesse világszerte talán legismertebb és legvitatottabb könyve. Nyilván nem véletlen, hogy épp a beatnemzedék körében arathatott óriási sikert. Introvertált, önmaguk útját járó, önmagukat kereső hősei elsősorban a politikától megcsömörlött, meg nem értett, szubkultúrába menekült, lázadó ifjúsághoz szóltak – legalábbis az Egyesült Államokban, ahol ez a generáció azért ugyancsak a maga képére formálta-ferdítette a 20-as évek Németországának ötvenéves, outsider értelmiségi hősét. De említsünk meg egy másik példát, hogy lássuk, a kábítószer apostolának kikiáltott Hesse sokkal többet, pontosabban merőben mást is jelenthet a világ más tájain: az Új Ember 1978. november 19-i számában Pilinszky János ismertette a Der Steppenwolfot: Harry Hallerben a kóros bűntudattól szenvedő, depressziós, önmegvető embert látta, aki – nem dogmatikus értelemben – közel jár a megtéréshez és a kegyelemhez.

Ez egy elborult regény, amihez nagy adag kitartás kell, főleg ha az ember lánya németül áll neki. A végeláthatatlan barokkos körmondatok Fontane-i minőségűek voltak, ami jelentősen megnehezítette az olvasást. Főleg amiatt is, hogy mindezen mondatok csapongó gondolatokat mutattak be, amik ettől függetlenül is nehezen követhetők.

A kötet három részre osztható. Ebből az első, a kéziratot megtaláló és végül kiadó férfi előszava volt számomra a leginkább érthető. Kívülről látjuk főszereplőnket, Harry Hallert, akiről már előzetesen megállapítottam, hogy a finom modor és megjelenés mögött furcsaság rejtezik. Tudtam, hogy beteg, mint ahogy az előszó írója is, ámde idővel szimpátia alakul ki közöttük. Merengései kívülről mégis aggasztónak tűntek, és előre sejtették a megborulását. A második részben magát a kéziratot olvassuk, amely a legkuszább mind közül. Leginkább Harry fejében vagyunk, és ugyan történnek körülötte az események, mi mégsem arra fókuszálunk. Magányos, kilátástalan, világ iránt közömbös férfiú rajzolódott ki előttem, aki szinte csak vegetál. Kritizálj a polgári életet, amely mentes a mély érzelmektől. Mindezt egy könyv szakít ketté, amely véletlenül kerül Harryhez. Ebben a „pusztai farkas” embertípust jellemzik, amely az egyik énje a sok lélekréteg között. Ezt követően indulnak be igazán az események, mikor főszereplőnk emberekkel fut össze, meghívást kap, és megtanul táncolni. A végére teljesen elvesztettem a fonalat, annyira kusza volt. Megértem, hogy miért volt a hippik egyik kultregénye, hiszen ők aztán tényleg átéltek ilyen állapotokat.

A történetben nagy szerepet kap a zene, amely a kortárs tánczenéken kívül klasszikusokkal is képviselteti magát. Előkerül többek között Mozart, Beethoven, Schubert, Brahms, Chopin és Wagner, valamint külön megemlítésre kerül a Wohltemperiertes Klavier is.

Zárásként még egy érdekes gondolatot emelnék ki, amely a könyv egyik szereplőjének jelentőségét is alátámasztja. Az emberek ugyanis egymásnak tükröt tartanak, így lehet Hermine és Hermann egy és ugyanaz, de mégis más.

Forrás: Pinterest

„Jede Zeit, jede Kultur, jede Sitte und Tradition hat ihren Stil, hat ihre ihr zukommenden Zartheiten und Härten, Schönheiten und Grausamkeiten, hält gewisse Leiden für selbstverständlich, nimmt gewisse Übel geduldig hin. Zum wirklichen Leiden, zur Hölle wird das menschliche Leben nur da, wo zwei Zeiten, zwei Kulturen und Religionen einander überschneiden.”

~~~

„Das „Bürgerliche" nun, als ein stets vorhandener Zustand des Menschlichen, ist nichts andres als der Versuch eines Ausgleiches, als das Streben nach einer ausgeglichenen Mitte zwischen den zahllosen Extremen und Gegensatzpaaren menschlichen Verhaltens.”

~~~

„Intensiv leben kann man nur auf Kosten des Ichs. Der Bürger nun schätzt nichts höher als das Ich (ein nur rudimentär entwickeltes Ich allerdings). Auf Kosten der Intensität also erreicht er Erhaltung und Sicherheit, statt Gottbesessenheit erntet er Gewissensruhe, statt Lust Behagen, statt Freiheit Bequemlichkeit, statt tödlicher Glut eine angenehme Temperatur.”

~~~

„…alle hochgetriebene Individuation kehrt sich gegen das Ich und neigt wieder zu dessen Zerstörung.”

~~~

„Die Brust, der Leib, ist eben immer eines, der darin wohnenden Seelen aber sind nicht zwei oder fünf, sondern unzählige; der Mensch ist eine aus hundert Schalen bestehende Zwiebel, ein aus vielen Fäden bestehendes Gewebe.”

~~~

„Jede Geburt bedeutet Trennung vom All, bedeutet Umgrenzung, Absonderung von Gott, leidwolle Neuwerdung. Rückkehr ins All, Aufhebung der leidvollen Individuation, Gottwerden bedeutet: seine Seele so erweitert haben, daß sie das All wieder zu umfassen vermag.”

~~~

„Ein Mensch, der fähig ist, Buddha zu begreifen, ein Mensch, der eine Ahnung hat von den Himmeln und Abgründen des Menschentums, sollte nicht in einer Welt leben, in welcher common sense, Demokratie und bürgerliche Bildung herrschen.”

~~~

„Mein Junge, du nimmst den alten Goethe viel zu ernst. Alte Leute, die schon gestorben sind, muß man nicht ernst nehmen, man tut ihnen sonst unrecht. Wir Unsterblichen lieben das Ernstnehmen nicht, wir lieben den Spaß. Der Ernst, mein Junge, ist eine Angelegenheit der Zeit; er entsteht, soviel will ich dir verraten, aus einer Überschätzung der Zeit. Auch ich habe den Wert der Zeit einst überschätzt, darum wollte ich hundert Jahre alt werden. In der Ewigkeit aber, siehst du, gibt es keine Zeit; die Ewigkeit ist ein Augenblick, gerade lang genug für einen Spaß.”

~~~

„Schau, das Tanzen ist, wenn man es kann, gerade so einfach wie das Denken, und zu lernen ist es viel leichter.”

~~~

„Sehen Sie einmal in einem Ballsaal die Gesichter an in dem Augenblick, wo nach einer längeren Pause die Musik wieder loslegt – wie da die Augen blitzen, die Beine zucken, die Gesichter zu lachen anfangen! Das ist es, wofür man musiziert.”

~~~

„Wir Geistigen alle waren in der Wirklichkeit nicht zu Hause, waren ihr fremd und feind, darum war auch in unsrer deutschen Wirklichkeit, in unsrer Geschichte, unsrer Politik, unsrer öffentlichen Meinung die Rolle des Geistes eine so klägliche.”

~~~

„Das Leben aber, die Wirklichkeit, hatte unrecht. Daß eine Frau von meiner Art keine andere Wahl fand, als an einer Schreibmaschine im Dienst eines Geldverdieners ärmlich und sinnlos zu altern oder einen solchen Geldverdiener um seines Geldes willen zu heiraten oder aber eine Art von Dirne zu werden, das war ebensowenig richtig, als daß ein Mensch wie du einsam, scheu und verzweifelt nach dem Rasiermesser greifen muß.”

~~~

„Und so, meine ich, ist es vielleicht immer gewesen und wird immer sein, und das, was sie in den Schulen ‚Weltgeschichte' heißen und was man da auswendig lernen muß für die Bildung, mit allen den Helden, Genies, großen Taten und Gefühlen – das ist bloß ein Schwindel, von den Schullehrern erfunden, für Bildungszwecke und damit die Kinder während der vorgeschriebenen Jahre doch mit etwas beschäftigt sind. Immer ist es so gewesen und wird immer so sein, daß die Zeit und die Welt, das Geld und die Macht den Kleinen und Flachen gehört, und den andern, den eigentlichen Menschen, gehört nichts. Nichts als der Tod.”

~~~

„Nun, aller höhere Humor fängt damit an, daß man die eigne Person nicht mehr ernst nimmt.”