Teázó a halál peremén | T. J. Klune

A legtöbbünket már értek veszteségek, de ez mégsem kerül elő a baráti beszélgetések során, pedig ennek feldolgozásánál is tudunk másoktól tanulni. T. J. Klune a komfortzónából kilépve, érzékenységgel és kedvességgel nyúlt a halál témájához A suttogó ajtón túl című regényében, ami viszont ettől a vonásától eltekintve nemigen hasonlít az általam korábban olvasott könyvéhez. Nem szabad ugyanazt várni, mint a Ház az égszínkék tengertől, de ez nem baj, hiszen mindegyik egyedi alkotás. 

 

Eredeti megjelenés éve: 2021
Magyar megjelenés éve: 2022
Metropolis Media
fantasy, lélektani
négy csillag

Wallace Price éppen a saját temetésén vesz részt, nagyon furcsán érzi magát, és amikor találkozik a kaszással, gyanítani kezdi, hogy valóban meghalt. De ahelyett, hogy egyenesen a túlvilágra vezetnék, egy különös teaházban találja magát, a hegyek között. A tulajdonosa egy Hugo nevű férfi, aki teával és süteménnyel várja az élőket, valamint révészként szolgálja a lelkeket, hogy megkönnyítse számukra az átkelést.

A sikeres és céltudatos ügyvéd azonban nem akarja feladni addigi életét, mindenáron vissza akar térni megszokott világába, csakhogy nem hagyhatja el a teaházat. Szerencsére annak furcsa és titokzatos lakói támogatást nyújtanak neki, hogy elfogadja a helyzetét, és felfedezzen olyan dolgokat, amik addig ismeretlenek voltak a számára. Aztán, amikor eljön a teázóba a menedzser, és egy hetet ad neki a túlvilágra való átkelés előtt, Wallace megpróbálja bepótolni mindazt, ami kimaradt az életéből.

A Ház az égszínkék tengernél című könyv szerzőjének új regénye magával ragadó történet életről és halálról, gyászról és reményről. Hol szívszorító, hol szívmelengető kortárs fantasy, aminek két főszereplője egy szellem és egy révész, és azt is megtudjuk belőle, hogy a kaszások élete sem könnyű…

 

Mindeme felvezető után be kell valljam nektek, hogy engem egyáltalán nem kapott el annyira, mint a Ház. Az elején hasonló mód unszimpatikus karakterrel indít, de ez sokkal inkább egy személyiségfejlődésre koncentráló lélektani dráma, mint egy eseménydús cselekményű regény. Ez a lassúság nagyrészt az egy szem helyszínünknek, illetve a kisszámú szereplőgárdának köszönhető. Témája miatt is nehezen olvastam, mert egy nehéz időszakomban talált meg, de a végkifejlete, valamint a regény során felbukkanó szép gondolatok kárpótoltak.

Történetünk…

elfér egy dióban a korábban felvázol tényezők miatt. A munkahelyén kevésbé szeretett Wallace egy nap a saját temetésén találja magát. Az első meglepettség után összeismerkedik a Kaszással, aki elkíséri őt a túlvilág kapujához, ami az emberek világában teázóként működik. Itt összeismerkedik a Révésszel, annak nagyapjával és kutyájával, akik mindent megtesznek azért, hogy főszereplőnk kényelmesen érezze magát szellemként. Wallace az elején nagyon küzd, azonban idővel kezd megbékélni, ám ez lehet, hogy már késő.

 

Örültem, hogy a könyv elején a szerző felhívja a figyelmet a halálra, mint érzékeny témára, ettől függetlenül mégis megviselt a temetéses jelenet. A fülszöveget viszont már egyáltalán nem értettem. Minek kell az utolsó 110 oldal eseményeit előre lelőni? Pont elveszi a meglepetésfaktort, és olvasás során végig azt várod, hogy mikor érsz már el arra a pontra, ami mintha egy örökkévalóságig tartana. Ez nem kifejezetten a magyar kiadás hibája, hiszen az eredeti kiadáson is ugyanúgy szerepel. De ettől még nem értem.

Forrás: Pinterest

Ugyan imádok teázni, így a teaház számomra egy szerelemkuckó, mégis szorongással telve vettem kézbe a könyvet. Az elején nagyon bukdácsolva haladtam vele, de aztán rájöttem, hogy mire kell koncentrálnom olvasás közben, és javult a helyzet. Illetve sokat segítettet az is, hogy Wallace a regény körülbelül felénél felszabadultan nevetett, ami után már kényelmesebb volt a kevésbé karót nyelt szemszögéből megismerni a történéseket. Az epilógus viszont kárpótolt mindenért.

 

A szereplőkkel nehéz helyzetben vagyok. Wallace-t az elején egyáltalán nem bírtam, taszított a munkába való menekvése és a kontrollmániája, amiben egy kicsit magamat láttam. De másokban kevésbé toleráljuk a saját hibáinkat, nem? Szellemként továbbra is azonnal szeretne mindent, pont mikor életében tanulta a dolgokat, de a tárgyak érintéséhez itt sajnos idő és kitartás kell. Aztán megkapja a saját „tükrét” Alan személyében, és végre maga is belátja, hogy mennyire idegesítően viselkedett, viszont ő tudja így a legjobb tanácsot adni neki. Alan viszont kevésbé fejlődőképes a dühkitörések terén.

 

Szerettem a pukkancs Meit, akiről tudtam, hogy bármikor bárkinek neki tudna menni. Az örök kedvencem viszont Nelson, aki már a legelső feltűnésekor is hatalmas forma volt. Poénjai az idő előre haladtával sem fakulnak meg, a sok elmélkedés közt igazán üdítőnek hatottak. Szeretetteljes figura, aki a feleségéért minden hibájával együtt odavolt, de sajnos idejekorán elvesztette. Hugót viszont már kevésbé tudtam hova tenni. Révészként leginkább lelki támasz funkciót tölt be, de ő sem tökéletes. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy közte és Wallace között fog kialakulni egy szerelmi szál, ami a fizikai korlátok miatt csak plátói szinten mozog.

Forrás: Pinterest

Nagyon sokat elmélkednek, ezért nem lehet rajta végigszáguldani. Leginkább egy langyos teához hasonlít, amelyet a teaház látogatók turbóznak fel. Tiszteletét teszi egy közegészségügyi ellenőr, egy lányát korán elvesztő édesanya és egy okkultizmusból élő hölgy. Utóbbi megszivatásának jelenetén nagyon jól szórakoztam, amelynek során előjön az a kérdés, hogy vajon tényleg léteznek-e szellemek, akik kommunikálhatnak velünk. Emellett előkerül még az elfogadás és annak hiánya, az elengedés, illetve a mindenható mindenhatóságának megkérdőjelezése. A konklúzó mégis az, hogy sosem késő jót tenni és mindenki megérdemel egy új esélyt, a család pedig akár választott is lehet.

 

Összességében

Sok apróság miatt nem lett a Ház az égszínkék tengerhez hasonló elsöprő élmény, de hát ez a könyv merőben másra koncentrál. Témája miatt nehezebben olvastam, valamint a sok merengés sem gyorsított ezen. A beszűkült környezet és a kevés szereplő elfogadása után azonban már értékelni tudtam a mondanivalóját, és a vége pedig teljesen kárpótolt.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Metropolis Mediának!

„Amott egy másik kép egy égszínkék tengerből kiemelkedő szigetet ábrázolt, min olyan sűrű erdő állt, hogy teljesen eltakarta a talajt.”

~~~

„– Ennek semmi értelme! Badarság! – hörögte fuldokolva.

– Azért, mert maga egész életében ahhoz volt szokva, hogy egy bizonyos módon gondolkodjon. De a körülmények most megváltoztak.”

~~~

„– Miért segít nekem? – tudakolta ekkor Wallace.

Nelson felkapta a fejét, és az állát felszegve így felelt:

– Miért ne segítenék? Ez a helyes.

– De én semmit sem adhatok cserébe – válaszolta Wallace gondterhelten. – Nem tudok adni. Ilyesmit nem.

Nelson sóhajtott egyet.

– Furcsa szemlélet ez – válaszolta. – Nem azért segítek magának, mert ellenszolgáltatást várok érte. Se most őszintén, Wallace! Mikor történt meg utoljára magával, hogy úgy tett valamit, hogy nem várt érte viszonzást?”

Forrás: Pinterest

„– Minden ember más, Wallace – felelte aztán. – Nem lehet egyféle módon bánni velük. Nincsenek egységes szabályok, amiket alkalmazni lehet minden egyes emberre, aki bejön ebbe a házba. Nem lenne sok értelme, mert maga nem olyan, mint mások, ahogyan ők sem olyanok, mint ön.”

~~~

„Ha még élt volna, úgy érezte, hogy az irodájában lett volna, és több óra választotta volna el a munkaidő végétől. Állandóan addig dolgozott, amíg teljesen kimerült, olyannyira, hogy mire hazaért, rendszerint bedőlt az ágyába, amíg másnap kora reggel megszólalt az ébresztőóra, és kezdődött minden elölről.”

~~~

„– Mi lebeg a tömegsír felett?

[…]

– A csapatszellem.”

~~~

„– […] Minek a mértékegysége a szellem per négyzetláb? […] Hát a lidércnyomásé!”

~~~

„A jó öltöny arra kellett, hogy valaki megmutassa a hatalmát. Tekintélyes és ijesztő megjelenést kölcsönzött, és kihangsúlyozta, hogy a viselője fontos ember, aki tudja, mit beszél, még akkor is, ha nem.”

~~~

„– […] Te szoktad emlegetni, hogy mindig meg kell próbálnunk megvalósítani az álmainkat.

– De amikor erről beszélek, nem gyilkosságra gondolok – jegyezte meg Hugo szenvtelenül.

– Azért mert te túl kicsiben gondolkodsz. Vagy nagy célokért küzdj, vagy egyáltalán ne küzdj!”

Forrás: Pinterest

„– Maga már nincs életben, Wallace. De még létezik. És azt hiszem, ezt mostanáig nem ismerte fel.”

~~~

„– Nézze, nem vagyok tökéletes. Sohasem állítottam, hogy az vagyok. Én is ugyanúgy elkövetek hibákat, mint mások, bár igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy elkerüljem őket. Attól, hogy révész vagyok, még megmaradtam embernek. Sőt, ha lehet, ez még jobban megnehezíti a dolgokat. Ha én hibázom, annak mások látják a kárát. Csak annyit tehetek, hogy megígérem, még jobban fogok igyekezni, és nem hagyom, hogy újra megtörténjen.”

~~~

„Nem feltétlenül arról van szó, hogy mire van _szüksége_, mert ez arra utalna, hogy hiányzik neki valami. Hanem arról, hogy ő maga mit akar. Nagy különbség! Azt hiszem, ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni néha.”

~~~

„Úgy vettem észre, hogy ha az emberek együtt teáznak, akkor közelebb kerülnek egymáshoz.”

~~~

„Feladni könnyű. Talpra állni nem. De hinnünk kell abban, amit csinálunk, és hogy képesek vagyunk megtenni még egy lépést. Mert mindig képesek vagyunk rá.”

~~~

„Néha azzal segítünk a legjobban valakinek, ha semmit sem mondunk neki.”

~~~

„Remélem, érzékeled, hogy mi a különbség aközött, hogy védelmezel valakit, és aközött, hogy kételkedsz valakiben, akit amúgy barátodnak nevezel.”

~~~

„A gyász képes elemészteni az embert, addig zabálni, amíg nem marad belőle más, csak a bőre és a csontjai.”

Forrás: Pinterest

„– Sosem elég, igaz? Az idő. Mindig azt hisszük, hogy rengeteg van, de amikor igazán számít, rájövünk, hogy egyáltalán nem elég.”

~~~

„– De az emberek meg tudnak változni, amikor szembekerülnek az örökkévalósággal.”

~~~

„Nem mindig az a fontos, hogy miket tettél, és milyen hibákat követtél el. A dolog az emberekről szól, és arról, hogy mit hajlandóak megtenni a másikért. Az egymásért hozott áldozatokról.”

~~~

„– Mi néhány év az örökkévalósághoz képest?”

~~~

„Egyszer-egyszer mindannyian eltévedünk, de nem a hibáink vagy a döntéseink miatt. Hanem azért, mert szörnyűségesen és csodálatosan emberek vagyunk. És ha van valami, amit megtanultam arról, hogy milyen embernek lenni, akkor az az, hogy egyedül nem boldogulunk. Amikor eltévedünk, segítségre van szükségünk ahhoz, hogy visszataláljunk a helyes útra.”

~~~

„– A sikeres menedzser tudja, hogyan ossza ki a feladatokat, és hogyan hárítsa át a munkát másokra. Majd kitaláljátok, mit kell csinálnotok.”

~~~

„– […] Felépítetted ezt az életet, a saját kezeddel. Fogtad a szerszámokat, amiket én adtam neked, és felépítetted ezt a csodás életet. Mit kérhetne még egy ember?”

~~~

„– De most abban a biztos tudatban mehetek el, hogy megállsz a lábadon. És amikor jönnek olyan napok, amelyeken úgy érzed majd, hogy nem bírod tovább, lesznek melletted mások, akik tartják benned a lelket. És ez a lényeg, Hugo. Ez a lényege az egésznek.”