Elmélkedések az öregségről és a menekültekről | Fredrick Backman és Janne Teller – Betekintő #39

2022 év végével két rövidebb könyvet kerestem, amivel egyrészt lekerekíthetem az olvasmányok számát, másrészt pedig tanulhatok belőlük. Így esett a választásom Frederick Backman A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb kisregényére és Janne Teller Ha háború lenne nálunk című esszéjének német nyelvű változatára, a Kriegre. Mindkettőt megérintve fejeztem be, hiszen nem a történet hosszától függ az, hogy mennyire értékes a könyv.

Eredeti megjelené éve: 2015
Magyar megjelenés éve: 2017
Animus Kiadó
lélektani
öt csillag

Frederick Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

 

„Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.”

Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel. Nagyapó már rettentően öreg. Olyan öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt.

Ez a kötet az emlékekről és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre.

 

Elég kemény olvasmány, ami nem csak a kötetet kézbe vevőknek szól, hanem maga Backman is szerette volna magából kiírni a félelmeit. Ugyan korábban még nem olvastam tőle, de itt egy nagyon emberi oldalát ismertem meg, aki a kreativitásának hála szabadul fel.

 

Maga a történet egy nagypapáról szól, aki már látványosan öregszik. Ugyanazokat a sztorikat és vicceket meséli el az unokájának, akit néha összetéveszt a saját fiával. Elfelejt dolgokat, de ugyanakkor régi emlékeket idéz fel. Leginkább a régen elhunyt felesége jelenik meg a lapokon, akinek hála megismerhetjük a fiatalságát is. Nagy szerelem volt az övék, holott nagyon különböztek egymástól. Míg papa inkább reál beállítottságú volt, mama sokkal inkább a szavaknak hitt. Bírtam, hogy az öregnek milyen fontos volt a matematika.

Mivel a papa az elmesélő, így a tér folyamatosan szűkül. Eleve a gondolatok kuszán követik egymást, illetve az agy is egyre inkább lassabban indul be. Nehezen megválaszolható kérdéseket tesz fel, mint például, hogy honnan tudja az ember, hogy mit felejtett el, vagy hogy a test miért csak később veszi észre, ha az agy felmondja a szolgálatot? Mesél a szülői és nagyszülői szerepről, valamint a felnövésről.

 

„Annyira öreg, hogy már kár lenne felnőnie.”

~~~

„… a számok mindig hazavezetik az embert.”

~~~

„Az apa a számokat szereti, a fiú a betűket, ez pedig két külön nyelv.”

~~~

„A kisfiú óvatosan megérinti nagyapó homlokán a púpot.

– Fáj? – kérdezi.

– Nem vészes – feleli nagyapó.

– Úgy értem, belül. Fáj belül?

– Egyre kevésbé. Ez a jó abban, ha az ember elfelejt dolgokat. Azt is elfelejtjük, ami fáj.

– Milyen érzés?

– Mintha folyton keresnél valamit a zsebedben. Először csak apróságoknak kél lába, aztán nagyobb holmiknak is. A kulcsoknál kezdődik, és az embereknél végződik.”

~~~

„Rémes dolog hiányolni valakit, aki még mindig jelen van.”

~~~

„– Azt viszont nem hiszem, hogy félned kellene attól, hogy elfelejtesz engem – szögezi le a kisfiú.

– Nem?

Noah-nak fülig szalad a szája.

– Nem. Mert ha el is felejtesz, megismerhetsz újra. Ez pedig tetszeni fog neked, nagyapó, ugyanis én egy csodás ember vagyok, akit érdemes megismerni.”

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Eredeti megjelené éve: 2002
Magyar megjelenés éve: 2012
Scolar Kiadó
öt csillag

Janne Teller: Krieg [Ha háború lenne nálunk]

 

Janne Teller wagt erneut ein eindringliches Gedankenexperiment: Sie macht uns klar, was es bedeutet, Kriegsflüchtling zu sein – durch einen schlichten Wechsel der Perspektive.

 

Hidegzuhanyként ért ez az esszé, amely megfordítja a világrendendet. A vágyott észak helyett Európa romokban, így mindenki délre menekülne. A gondolatkísérletben azonban ennél tovább megy, ugyan is TE leszel a főszereplő, veled történik mindez. Neked szegezi a kérdést, ami még inkább eggyé tesz az eseményekkel.

Maga a történet először 2002-ben jelent meg, ami elképesztő, hiszen nem lehetne maibb. Mivel németül olvastam, így a történetben is Németország kerül a középpontba, de utánanéztem, és minden fordításnál az adott ország és annak egy konfliktusára módosul. Éppen emiatt kíváncsi vagyok a magyar változatra is, hogy az mennyire sokkol, mert a német nagyon. A történelmet ismerve leginkább csak szótlanul álltam az események előtt, mert nem tudtam elhinni, hogy nem tanultak a múlt hibáiból.

Az írónő tükröt tart nekünk, európaiaknak, és befogadásra nevel. Menekültként nem kellesz senkinek sem, az otthon pozitívnak tartott tulajdonságok a befogadó országban mit sem érnek. A csempészés drága mulatság, ami miatt mindent fel kell adni odahaza egy jobb élet reményében. Viszont ha el tudtatok menekülni onnan, akkor mégsem volt olyan rossz sorotok. A menekültkérelem hercehurcájának lezárásával sem könnyű az élet, hiszen kinézik őket. A háború végével sem térhetsz haza boldogan, mert a megváltozott rendszerben már csak másodrangú állampolgárnak számítasz.

Véleményem szerint ilyen könyveket kellene olvastatni a gyerekekkel, mert empátiára nevelnék őket. Vagy legalább kitekinthetnének a saját burkukból, és megtapasztalnák, hogy milyen szörnyű is lehet a való világ. Fikciós szemüvegen keresztül figyelnék, de könnyen lehet párhuzamot találni a saját korunkkal.

 

„In einigen Gebäuden lauern Heckenschützen, Griechen und Franzosen, die lange genug in Deutschland gelebt haben, um mit einem von uns verwechselt zu werden. Aber nicht lange genug, um sich als Teil von uns zu fühlen, wenn Krieg ist und Nationalität eine Definition von Freund und Feind.”

~~~

„Es gibt kein Land, das weitere fünf Flüchtlinge haben will. Flüchtlinge, die die Sprache nicht beherrschen, die nicht wissen, wie man sich in einer _klassischen Kulturgesellschaft_ benimmt, dass man seinen Nachbarn respektiert, den Gast höher stellt als sich selbst und die Tugend einer Frau achtet. Flüchtlinge, die nicht wissen, wie man in der Hitze lebt.”

~~~

„Du gewöhnst dich daran, Kuchen zu verkaufen. Du gewöhnst dich an die Armut. Und du gewöhnst dich an die extreme Hitze. Daran, als Mensch dritter Klasse betrachtet zu werden, gewöhnst du dich nie.”

~~~

„Denn wenn die Behörden erfahren, dass der eine oder andere in Deutschland gewesen ist, wird derjenige sofort ausgewiesen. Wenn man sich einen ganzen Tag lang in dem Land aufhalten konnte, aus dem man geflohen ist, dann kann es nicht mehr gefährlich sein, dann kann man wieder zurückziehen. Vergessen sind die zerstörten Häuser, die brachliegende Wirtschaft, vergessen ist die Gefahr, sich offiziell wieder in einem Land zu etablieren, das nur noch als Teilstaat eines autokratischen Europas existiert. Unter französischer Oberherrschaft. Selbst zu Hause wärst du zweitklassig.”

~~~

„Bei diesen Deutschen muss man vorsichtig sein. Auf sie ist kein Verlass. Sobald sie wieder nach Hause fahren, ändern sie sich.”