A sárga színre repülök, mint muslinca az érett gyümölcsre. Talán így
talált rám először Matthew Quick Napos oldal című regénye, de az biztos, hogy
akkor még nem volt nekem való. Határaim feszegetése érdekében viszont szerettem
volna így, évek múltán egy próbát adni neki, valamint megnéztem a belőle
készült film előzetesét, és az is meghozta hozzá a kedvemet.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2008 Magyar megjelenés éve: 2013 Könyvmolyképző Kiadó lélektani, kortárs fikció, felnőtt négy csillag |
A regényből nyolc Oscar-díjra jelölt film készült Bradley Cooper, Jennifer
Lawrence és Robert De Niro főszereplésével.
Patnek van egy elmélete, miszerint az élete egy film. Egy film, amelynek
nemcsak főszereplője, de nézője is egyben, és amelynek rendezői székéből maga
Isten dirigál. Egy film, amelynek csak és kizárólag akkor várja hepiend a
végén, ha kiállja a maga elé állított próbatételeket. Ezek után talán nem
meglepő, hogy Pat frissen szabadult egy elmegyógyintézetből. És az sem, hogy
egyik leküzdendő akadállyal szembesül a másik után: senki sem hajlandó beszélni
vele a nagy Ő-ről, aki jelenleg ex, kedvenc csapata vereséget vereségre halmoz,
a talán még nála is furcsább Tiffany folyton ott liheg a nyakában, az új
pszichiátere pedig mintha házasságtörésre biztatná, hogy elősegítse a
gyógyulását. És ha ez még nem lenne elég, egy világhírű szaxofonos kísérti!
A regény elbűvölő utazásra invitál Pat elméjébe, ahonnan ugyan kissé
torz, ugyanakkor szívszorongató és végtelenül szórakoztató is a kilátás.
Ahonnan mi is nézői lehetünk Pat filmjének, amely néha szomorú, néha vidám,
mint maga az élet.
Mennyiségi olvasás mellett az ember sokkal kritikusabb, és nehezebb kilendíteni az betűfalás fázisból az élmény felé. A Napos oldalnak viszont helyenként sikerült ezt elérnie, sőt egy részen még el is érzékenyültem, amire egyáltalán nem számítottam. Nem lett a kedvencem több ok miatt is, de ettől még egy értékes könyvnek tartom, amit a film által szerencsére sokan meg is ismerhettek.
Történetünk…
az elmegyógyintézetből az öt év után frissen kikerült Patről szól, aki
próbálja összerakni az életét. Nem emlékszik sok mindenre a bekerülése
időszakából, csak annyira, hogy van egy felesége, akit nagyon szeret, és akivel
épp a különidejüket töltik. A pincében edz és kedvességet tanul, hogy méltó
férj legyen. Rendszeresen jár kezelésekre, és összebarátkozik a
pszichológusával. Aztán az életében betoppan Tiffany, a legjobb haverjának a
sógornője, aki hasonlóan sérült, és jól megértik egymást, holott nagyrészt csak
együtt szoktak futni. A feleségének képe azonban továbbra is rögeszmeként lebeg
a szemem előtt.
Jó sokáig Virágot Algernonnak érzésem volt olvasás közben, holott messze áll egymástól ez a két regény. A Napos oldalból süt a pizitivitás, hiszen Pat is végig a hepiendet hajkurássza. Hiszi, hogy minden cselekedete effelé hajtja, hiszen mindenki megérdemli a boldogságot. Ezen hozzáállása miatt egy szerethető figura, akin sokkal inkább segíteni szeretnél, mint azonosulni vele. Az elején végig azt éreztem, hogy bármit megtennék azért, hogy találkozzon a sokat emlegetett Nikkivel. Belehúzott a csőbe a regény azzal, hogy nem árulta el, hogy mi is történt a feleségével. Ezért is örültem annyira, hogy elkezdett emberekkel barátkozni, mert így kimozdult az állandó mókuskerekéből, ami a végeláthatlan erősítés-futás-izzadás trióból áll.
 |
| Forrás: Pinterest |
Pat a regény során irodalmi klasszikusokat olvas, hogy ezzel is
imponáljon a feleségének, ha majd találkozik vele. Mindegyiket elég spoileresen
teszi, ami csak azoknál zavart, amiket magam is tervezek a jövőben olvasni.
Említi A nagy Gatsbyt, a Búcsú a fegyverektőlt, A skarlát betűt, Az üvegbúrát,
a Huckleberry Finnt és a Zabhegyezőt. Szóval ha valamelyiket még nem olvastad,
és magad szeretnéd felfedezni őket, akkor vagy ugord át ezeket a részeket, vagy
inkább előbb ezeknek állj neki.
A regény magyar címe utal az üzenetrére is, ahova Pat végig tartozik.
Ugyanis az elmegyógyintézetben a borús oldalt tapasztalta meg, onnan kijőve
azonban az élet másik, naposabbik feléhez szeretne tartozni. Kiütközik, hogy a
világ mennyire pesszimista, amit Pat nem is szeret benne. Üdítően hat Pat pozitivitása
mindazzal a mellékízzel, hogy a környezete burkoltan, de fél tőle. Tartanak
tőle, hogy hova fog ez kifutni, nem hagynak rá semmit.
Rengeteg amerikai foci szerepel benne, így aki kevésbé jártas a témában, annak lehet, hogy helyenként sok lesz. Még nekem is volt, mikor Pat és főként az író belelendültek, holott én a csapatok nevével és a szabályokkal is nagyjából tisztában vagyok. Visszatérő elemként mutatja, hogy az amerikaiaknak mennyire fontos események a meccsek, illetve Pat életében is mekkora szerepet tölt be. Bérletük van, hatalmas Eagles rajongók, és édesapja kedve is a meccsek végeredményétől függ. Amúgy sem beszél sokat, inkább visszavonul a szobájába, vesztés esetén viszont megközelíteni sem lehet. Ez egy nagyon szomorú kép, ami megpecsételi az apa-fia viszonyt, és ehhez nem kell Amerikába menni, hogy megtörténjen.
 |
| Forrás: Pinterest |
Nagyon szimpatikus volt a pszichológusa, Dr. Patel, akivel szintén a
focin keresztül találta meg Pat a hangot. Módszerei néha furcsák, hagyja
hősünket úgy cselekedni, ahogy ő azt jónak látja – természetesen finom
irányítással. Van két bőrfotele, mindegyik más színű – az egyik barna, a másik
fekete –, és a páciensek – legalábbis Pat – a hangulatuknak megfelelőbe
ülhetnek bele, nincs fix helye senkinek sem. És ha onnan feláll Dr. Patel,
akkor csak Cliff lesz, a barátja, akivel a kedvenc csapatukról beszélgetnek. És
használ, pedig nem hittem neki az elején. És amikor azt hiszed, hogy sok a
foci: E-A-G-L-E-S!
Pat mellett Tiffany is sérült. Vele kerül közelebbi barátságba, amit a
lány elég furcsán kezel. Kezdjük ott, hogy özvegy, és a férje halála után
borult be nála minden. Keresi a biztos fogódzkodási pontokat, és Patben mintha
ezt megtalálta volna. Ezt a kötődést leginkább abban mutatja ki, hogy állandóan
követi a férfit futás közben. Molyfogó hozzáállása elég sok, így helyenként
idegesítő, hiszen nemigen kommunikál, ha meg igen, akkor őszinteségi roham tör
rá. Viszont tényleg egymásnak valók, barátokként és talán többként is.
Nagyon szerettem benne a tánc megjelenését, hogy Tiffany és Pat lelkesen készülnek a versenyre, a montázsos megoldás pedig igazán izgalmassá és filmszerűvé tették. Hiszen hősünk nem árulhatta el tanára technikáit. Viszont ebből is látszott a megszállottság és a fókuszáltság, amit korábban csak az edzéssel kapcsolatban érzett. Maga a verseny nagyon nosztalgikus volt, hiszen magam is tudom, milyen a színpadon átélni a zenét. És a jelenet vége egy elég feszült helyzetet old fel, nem csoda, hogy megkönnyeztem.
 |
| Forrás: Pinterest |
A végén kidurran a Pat körüli buborék, minden értelmet nyer számára. Szerettem
a leveleket, és a mögöttük húzódó szándékot. Pat is „felnő”, maga veszi be a
gyógyszereit, talán majd vissza tud térni a „rendes” életbe. A könyv viszont
mégsem zárja le teljesen a sorsát.
Összességében
Félelmem alaptalannak bizonyult. Helyenként ugyan kicsit sok volt az
amerikai foci, de Pat karaktere vitte magával a történetet. Szerettem a már-már
túlzóan naiv pozitivitását, és a mentális egészségét követő út is érdekes volt.
„Jegyezze meg, hogy csak a cselekedetei tehetik jó emberré, nem a vágyai.”
~~~
„– Az élet kemény, Pat, és fontos, hogy ezt a gyerekek is megtudják.
– Miért?
– Hogy együtt érzőek legyenek másokkal. Hogy megértsék, hogy vannak emberek, akiknek nehezebb a sorsa, mint nekik, és hogy ez az életnek nevezett utazás a világunkon át nagyon eltérő élmény lehet attól függően, hogy kinek miféle kemikáliák tombolnak az agyában.”
~~~
„(…) arra gondolok, hogy ennyire különböző emberek is jól meg tudnak férni egymással, csak közös érdeklődési kör kell hozzá és egy kis sör.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése