2023. január 15., vasárnap

Mesterunók harcászata | Huszti Gergely

Könnyű a duológiák végére érni, ezért sem szerettem volna Huszti Gergely Mesteralvók sorozatát a végtelenségig húzni. Ugyan az első rész elég középszerűre sikeredett, mégis kíváncsi voltam arra, mennyiben igaz az a sejtésem, hogy nem kellett volna szétszedni a két részt. A Mesteralvók viadala teljesen hozta az előző színvonalát, se nem lett jobb vagy rosszabb.

 

Eredeti megjelenés éve: 2020
Ciceró Könyvstúdió
ifjúsági, fantasy, kaland
három csillag

Miután Korhosból mágikus úton elrabolták a mesteralvók csontjait, a városokat ismét háború fenyegeti. A Márvány Horda élén Asa Zufar áll, akit egy titokzatos tanácsos is támogat. Vulgarus fejére vérdíjat tűztek, azonban a részeges cellariusnak és maroknyi csapatának meg kell találnia az élőszent földi megtestesülését, mielőtt az ellenség lelne rá. Miló egy titok nyomába ered, ami a Setét Vadkan sozóihoz vezeti a fiút. Miközben minden vágya, hogy végre hazajusson, egy átok akár örökre megakadályozhatja ebben. Admira csak most kezdi megismerni újdonsült erejét. Vajon az eszére, vagy a szívére hallgat, ha választania kell Maurice és Milán között?

A három szál összefonódik, a végső viadal elkerülhetetlen, de kinek az oldalán állnak a mesteralvók? Kiből lesz áruló, ki áldozza fel magát társaiért, és mennyit ér a barátság és a szerelem ott, ahol sötét erők uralják a világot?

 

Olvasás közben azon gondolkodtam, hogy sokat dobott volna a regény élvezhetőségén egy átszerkesztés. A három karakter közül ugyan mindenki megtalálhatja azt, akinek a sorsát izgalommal követi, de ez nem segített a kötet általános élvezhetőségén. Szerintem sokkal jobbat tett volna neki egy tiszta fókusz, mert amúgy továbbra is érdekes az alapkoncepció.

 

Történetünk…

alatt mindenki egy helyre igyekszik, és a címből már rájöhetünk, hogy ott egy nagy csata várja őket. Titkok kerülnek a felszínre a mesteralvókról valamint egyes szereplők családjáról, viszont többet nem mesélhetek az eseményekről, mert az ront az olvasmányélményen.

 

Teljes mértékben beigazolódott a sejtésem, mert ugyan voltak a második részben utalások az elsőre vonatkozóan, de leginkább csak hasonló ütemben folytatódnak az események. Leginkább csak össze-vissza futkos mindenki, de legalább tényleges veszteségek is érik a szereplőket, ami ellentmond az általános érinthetetlenségnek.

 

Vulgarus Pokk és Miló története kevésbé hozott lázba, sokkal inkább érdekelt Admira sorsa, aki – emlékeim szerint – az előző részben is foglalkoztatott. Emellett Miló haverja, Koppola totál bekattant. Egy varázsige hatására nem emlékszik rá, de ez egyáltalán nem jogosítaná fel arra, hogy hadvezért játsszon. Általa hívja fel az író a figyelmet arra, hogy a virtuális játékokban – hiszen ő még mindig annak hiszi – mennyire kegyetlenek is tudnak lenni a gyerekek. A valóságban természetesen ezeket nem lépnék meg, de hát jelenleg éppen egy valóságos helyszínen vannak, ahol Koppola kiéli pusztítási vágyát.

 

Leginkább a mesteralvókkal kapcsolatos titkokra voltam kíváncsi a regényben. Kiderült, hogy mégsem voltak olyan békés szentek, mint azt terjesztik róluk, hanem sokkal inkább harcosként vezették a településeket. A ludovikánusok azonban kamugyárként felmagasztalták őket. Emellett pedig továbbra is születtek mesteralvók, csak épp módszeresen megölték őket kisgyermekkorban.

 

Összeségében

Sokmindent lehetett volna kezdeni az alapötlettel, de a sorozat második részének elolvasása után is hiányérzetem maradt. Jót tett volna neki a fókuszáltság, illetve még mindig tartom magam ahhoz, hogy két kötet helyett eggyel, de jobban megszerkesztettel többre mentünk volna.

 

Kiéli magát, így mondta, megteszi, amit otthon nem merne. Nagyot csalódtam benne, pofára ejtett, ez van. A legjobb barátomról kiderült, hogy ha nem volna BRFK meg bíróság, meg szűkös cellák nagydarab vamzerekkel, akkor simán gyilkos vált volna belőle már otthon is. WTF? Háborús uszítás, tömegpusztító fegyverek, nem sorolom… olyan ez, mintha tényleg azt hinné, ebben a valóságban bármit megtehet, csak azért, mert itt senki nem ismeri. Én meg baromira nem hiszem, hogy ez lenne az egyetlen járható út.

 

A sorozat további kötetei:

Mesteralvók hajnala (#1)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése