2023. január 28., szombat

A malom ketrecének varjai | Otfried Preußler

A varázslóiskolák népszerűsége J. K. Rowlingnak köszönhető, de már előtte is léteztek olyan intézmények, ahol mágiára oktatták a fiatalokat. Ursula K. Le Guin Szigetvilága mellett német nyelvterületen Otfried Preußler Krabat című regényében is egy képzési intézmény mindennapjait ismerjük meg. A mesékre és legendákra támaszkodó történet azonban pont annyira sötét, mint amennyire elrettentő jellegűek az eredeti Grimmek is.

 

Eredeti megjelenés éve: 1971
Magyar megjelenés éve: 1985
Móra Kiadó
ifjúsági, fantasy, mesefeldolgozás
három csillag

A koselbruchi malomban titokzatos iskola működik: a félszemű Mester varázslást tanít tizenkét tanítványának, köztük a tizennégy éves Krabatnak, aki szegényen és árván érkezik a malomba. Krabat eszével és szorgalmával hamarosan kitűnik a többiek közül, s idővel ráébred, micsoda gonosz erők játékszere ő és tizenegy sorstársa. Lázadni próbál, szövetségeseket keres és talál a tanítványok közt, ám a legnagyobb segítség a faluból érkezik egy kántorlány személyében, akibe Krabat szerelmes lesz. Az izgalmas, fordulatokban gazdag regény jó és rossz összecsapásának megrendítő, hősies, örök érvényű története.

 

Ez egy lassú történet, ahol a ciklikusságnak köszönhetően érted meg az eseményeket. Kezdetben Krabattal együtt fogalmad sincsen semmiről, csak megfigyeled a titkos rituálékat, majd követed őket. Három évet mutat be, amelynek lefolyása közel azonos. Két év alatt annyira megismered a rendszert, hogy feltűnnek már a változások. A végére felpörög és izgalmassá válik, de ez nem tudja eltörölni a korábbi építkezés vontatottságát.

 

A helyszín a Feketeiskola, ahol a tudományok tudományát sajátítják el a fiúk. A félszemű mesternek mindig tizenkét tanítványa van, akiket a mágia mellett a molnárság szakmáját is elsajátítják. A kemény munka gyakran embertelen a frissen odakerülőknek, de mindig vannak idősebbek, akik láthatatlanul segítenek nekik, hiszen mindenkinek vannak titkos praktikái. A hangulat elég komor, ám ha néha bemehetnek a városba, akkor mókás az életük, a mester engedélye nélkül azonban nem hagyhatják el a helyet. A varázsmalmon kívül azonban zajlik az élet, hiszen a történet valós történelmi eseményekbe van beágyazva. Fontos szerepet játszik a nagy északi háború (1700-1721), valamint említés szinten megjelenik Magyarország török hódoltsága is. Meglepett ez a kontextusba való helyezés, de az ilyennek mindig nagyon örülök.

 

Maguk a szereplők kevesebb nyomot hagytak. Ugyan Tondát és Junót kedveltem, de róluk nem mesélhetek bővebben a történet miatt. A mestert viszont ki nem állhattam. Egyértelműen ő a történet főgonosza. Ugyan egy időben ezt hittem, hogy ezt a szerepet a tűztollas fickó fogja betölteni, de aztán olyan kevésszer bukkant fel, hogy gyakorlatilag elenyésző a szerepe. Ellenben a mesterüket hatalomvágy hajtja, és nem engedi, hogy valaki is felé kerekedjen, így sötétben tartja őket. Ő dönti el, hogy ki mikor hal meg, és még arra is képes, hogy megásatja velük a saját sírjukat. Nagyon morbid.

 

Forrás: Pinterest

 

A kötetben hangsúlyosak a népszokások. Már a karácsony és vízkereszt közötti nyitányban is Krabat a barátaival háromkirályként járják a falvakat. Emellett a húsvéti ünneplése is meghatározó lesz a történet szempontjából. Eleve ez az egyik olyan alkalom, amikor a fiúk kimehetnek a nagyvilágba, ahol megfigyelhetik, hogy hogyan is ünnepel a falu népe. Emellett rendszeres résztvevői a vásároknak is, ahol szeretik megtréfálni az embereket.

 

Összességében

A kíváncsiságom hajtott leginkább, és érdekes élmény volt, de egy kis fényt és kedvességet még elviseltem volna benne. Aki viszont szereti a sötétebb hangulatú fantasyket, az valószínűleg jobban élvezi. A harmadik év volt egyértelműen a legizgalmasabb, de ez csak a kötet utolsó harmadát tette ki. Addig pedig az ismétlődések nyújtottak biztonságot és kiszámíthatóságot ezen a komor helyen, ahol a mester lépéseitől mindig tartani kell.

 

Köszönöm szépen a lehetőséget a Móra Kiadónak!

 

„– Mondjátok – kiáltott fel –, miért dolgozunk mi egyáltalán, ha egyszer mindent elővarázsolhatunk, amit különben a két kezünk munkájával kell előteremtenünk?

– Az biztos – válaszolta Tonda. – De gondold csak el, mennyire beleunnál az ilyen mihaszna életbe! Semmi munka, hát azt nem lehetne ám sokáig bírni, előbb-utóbb elzüllenél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése