Nem tudom, mi szállt meg,
de a legnagyobb napos időben hátborzongató történetekhez volt kedvem, amik nem
mellesleg rövidek is. Így esett a választásom Lois Duncan Locked in Time –
Időbe zárva és April Genevieve Tucholke Wink, Poppy, Midnight című regényeire, amelyek közül sajnos egyik
sem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Ettől függetlenül viszont
mindenképp szerettem volna róluk mesélni, mert természetes, hogy nem sikerül
mindig jól választanunk.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 1985 Magyar megjelenés éve: 2019 Könyvmolyképző Kiadó ifjúsági, misztukus kettő csillag |
Lois Duncan: Locked in Time – Időbe zárva
A fiatalság titkáért meg
kell halni.
Nore Roberts nem vágyott
új életre, de miután az édesanyja meghalt, az apja pedig újranősült,
Árnyasligetben kell új otthonra lelnie egy régi, polgárháború korabeli
kúriában, ahol az új családja él. Amikor találkozik a mostohaanyjával, Lisette-tel,
rögtön szembetűnik neki a nő fiatalsága és szépsége. Bár a mostohatestvérei
barátságosak, később egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy titkolnak előle valamit.
Nore kutatni kezd a múltjukban, és miután kiderül néhány döbbenetes furcsaság,
rájön, hogy a megérzése nagyon is megalapozott. Vajon sikerül-e felfednie a
mostohaanyja sötét titkát, mielőtt ő maga is a gonosz varázslat áldozatává
válik?
Az idővel való játszadozás
nálam mindig hívószóként számít, nem is igen nézek utána a véleményeknek,
hiszen szeretnék vakon belemenni. Kézbe viszont rövidsége miatt vettem ilyen
hamar, hiszen egyáltalán nem friss megjelenésről van szó.
Történetünk…
Nore nyárra édesapjához,
annak újdonsült feleségéhez és a két mostohatestvéréhez költözik, akik egy
vidéki házban laknak az USA déli részén. A ház és a benne lakók titkokat
rejtenek, és Norának rá kell jönnie, hogy édesapjával veszélyben van az életük.
Talán még nem késő elmenekülni onnan.
Nagyon érződik rajta, hogy
eredetileg az 1980-as években íródott, de ezt most nem egy pozitív jelzőnek
szánom. A főszereplőjének egyszerűsége egy ponton túl már nagyon idegesített,
az állandó tötymörgése pedig az őrületbe tudott kergetni. Olvasóként már jóval
előre láttam a figyelmeztető jeleket, ő meg még mindig tudatlanul állt a helyzet
előtt. Az apró elszólásokhoz szokott fülem kitartóan lebegtette a vörös zászlót
a szemem előtt. Norán kívül a mellékszereplőket se tudtam szeretni. Leginkább a
mostohaanya ellen tápláltam negatív érzéseket, de az állandóan csak az írással
foglalkozó apa sem lett a kedvencem, mert nemtörődöm módon viselkedett a
lányával. Egyedül talán Josiet sajnáltam, aki pont a pubertázs kor tombolását
éli meg, de néha azért ő is sok volt.
A legrosszabb az, hogy
nagyon is ígéretesen indult a regény. A repülős kezdet épp az aktuális
élményeimmel is összecsengett, az Elfújta a szelet idéző házikó igazán
simogatta a lelkemet, amit a könyv tényleges feltűnése koronázott meg. Aztán
ahogy haladunk előre a történettel, egyre csak rossz érzéseket keltett bennem,
amit az utószóban lévő Natalie Babbit említés sem oldott fel. Már olvasás
közben is eszembe jutott az Örök kaland, de emlékeim szerint ott sokkal
kedvesebb maga a történet, senki nem akar senkit sem megölni. A téma viszont
tényleg hasonló, a megragadtság érzése, hogy nem tudsz szabadulni a
problémáidtól, tényleg borzalmas lehet.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2016 Magyar megjelenés éve: 2016 Menő Könyvek ifjúsági egy csillag |
April Genevieve Tucholke: Wink,
Poppy,
Midnight
Minden történetbe kell egy
hős.
És kell bele egy hitvány
gonosztevő.
És hogy még mi?
Megfejtésre várok titkok…
Wink egy vörös hajú,
szeplős lány a szomszédból: senki sem ismeri egészen, a lénye csupa talány és
rejtély. A szőke, ezüstszürke szemű Poppy a leggyönyörűbb és egyszersmind a
legaljasabb és legkegyetlenebb lány a középiskolában: egy igazi manipulatív
méhkirálynő. És itt van a harmadik, Midnight, egy édes, de bizonytalan fiú, aki
nem tud választani kettejük közül. Wink. Poppy. Midnight. Két lány. Egy fiú. És
egy rémisztő, veszélyes erdő, ahol egyre több borzalmas esemény követi egymást.
Mi történt valójában? Van, aki tudja. És van, aki hazudik.
Nagyon emlékszem erre a
könyvre, mert megjelenésekor a csapból is ez folyt a szép borítója miatt. Anno
nekem is ez keltette fel az érdeklődésemet, de a történetét is érdekesnek
találtam, utólag viszont megállapíthatom, hogy a külcsínyhez nem ér fel a
belbecs. Alapból sem voltak magas elvárásaim, és még az értékelések se vették
el előre a kedvemet, mert vágytam a Locked in Time után egy hasonlóan borongós
hangulatra.
A történetet össze sem
foglalom, mert annyira mérges vagyok rá. Nem tudom, hogy az ugráló szemszögek
zavartak jobban vagy a karakterek. A rövid „fejezetek” miatt ugyan gyorsan
haladtam vele, de úgy éreztem, hogy nincs igazi cselekménye. Szinte csak a
szereplőkre koncentráltunk, ami mellé nem ártott volna egy kis körítés.
Poppy viselkedése
nyitogatta a bicskát a zsebemben. Hihetetlenül gonosz, manipulatív és önző egy
cafka, aki örömét leli mások kínzásában. Azt sem szerettem benne, hogy sokat
káromkodik, ami egy ifjúsági könyvben nekem zavaróan hat. Midnight egyáltalán
nem egy hős típus, sokkal inkább csak hősszerelmest játszik. Esetlensége
szánalomra indít, de sokkal inkább gyengének éreztem a két lány mellett. Wink
sorsa érdekelt egyedül hármójuk közül, őt tartottam a legérdekesebb
karakternek. Kész csodabogár, akinek a családja is különleges. Rengeteg
testvére van, akiknek mindig ő mesél, illetve az anyukája jósolni szokott az
embereknek.
Sok mese jelenik meg a
könyvben, viszont egyáltalán nem a népszerűek közül. Ebből kifolyólag csak
olvastam és bólogattam a referenciákra, de nemigazán hatottak meg. A mesés út,
amit Wink kitervelt, viszont tetszett, mint koncepció, de a megvalósításon
megbukott az egész.
Ugyan a kötet második fele tartogatott izgalmakat és fordulatokat, ahol megismerjük a szereplők „igazi” oldalát, de addigra már elvesztettem az érdeklődésemet irányukba. Értek meglepetések, és magam sem tudtam, hogy kit sajnáljak jobban, de nem. Nem érte meg elolvasnom.
„Leaf egyszer azt mondta, hogy semmi különbség nincs az Árvák meséi és az orrom között, mert mindkettő annyira valóságos, amennyire hiszek benne.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése