2022. február 26., szombat

Szunyó | Huszti Gergely

Az IBBY nemzetközi szinten foglalkozik a gyerekkönyvekkel, melynek magyar szekcióját HUBBYnak hívják. Ezen szervezet évente gyermekirodalommal kapcsolatos díjakat ítél oda. Először Nyulász Péter Helka című regényénél találkoztam ezzel a díjjal, de ott nem feltétlen ez volt a hívószó, Huszti Gergely Mesteralvók hajnala című köteténél viszont egyértelműen. Kíváncsi voltam erre a magyar ifjúsági fantasy kötetre, amely az alvás köré épül.


Eredeti megjelenés éve: 2019
Ciceró Könyvstúdió
ifjúsági, fantasy, kaland
három csillag

Egykor a mesteralvók viselték az alvás terhét az emberek helyett, kik éjjel-nappal boldogan dolgozhattak és mulathattak. A Vasháborúban azonban a mesterek végleg elhagyták az embereket… azóta az álomtalan álom szedi áldozatait.

Híre megy, hogy a mesteralvók földi maradványait sorra elrabolják, de hogy ki vadászik a csontokra és mi okból, az rejtély. Dakorleonból is nyomtalanul eltűnik a védőszent, ezért a városmester Vulgarus Pokk borkereskedőt bízza meg a feladattal, hogy a közeli Korhos hadseregét hívja segítségül.

A csontcsipkéző rend 224. nővére súlyos titkot őriz: ő fedezte fel a védőszent eltűnését, s ezért nagy veszély leselkedik rá. Titokban kell kiszöknie a városból, hogy felkeresse az égi Tamarislánban Ludovik atyát, aki a legenda szerint az utolsó élő mesteralvó.

A tizenhét éves Milán visszahúzódó fiú, akit leginkább a hackerség érdekel. Nagydumás haverja ráveszi, hogy egy spam üzenet nyomába eredjenek, ami nem várt következményekkel jár. Miló egy mágikus világban találja magát, ahol nem elég kiállnia a megpróbáltatásokat, de saját, rejtett képességeit is fel kell fedeznie.

 

Nagyon látszik a könyvön, hogy egy duológia első része, amely a Mesteralvók viadalával alkot csak egy egészet. A nyitókötetek általában szoktak egyedül is működni, de itt nem az volt a helyzet. Leginkább csak kalandoznak, nemigen jutunk egyről a kettőre, és számomra hiányzott a tetőpont. Teljes mértékben előkészítés-hangulata volt. Lehet, hogy nem kellett volna kettészedni a sztorit, vagy ennek is egy nagyobb ívet adni.

Történetünk…

egy része egy különleges világban játszódik, ahol a mesteralvók óvják az emberek alvását, ezáltal az ép elméjüket. Ám egy nap egy lelkes novícia a csontváz hűlt helyét találja csak, amit a város szeretne titokban tartani, de a közelgő vészt már kevésbé tudja. Útra kel az emberek megmentése érdekében, pont mint Vulgarus Pokk, ám azt kell észrevennie, hogy vadásznak rá. Emellett a mi világunkban Milo éli a teljes mértékben átlagos életét, mikoris az egyik haverja spamüzenetét megfejtve egy elhagyatott hídon találja magát, amin átmenve egy másik helyen találja magát. Vajon hármójuknak merre vezet a sorsa?

 

Ugyan tartalmaz a könyv térképet, de egy kicsit sötétre sikeredett, főleg az északi része. A városok sincsenek pöttyözve, csak a nevük került kiírásra, így csak a betűméret nagysága utal a tényleges kiterjedtségükre – legalábbis én ezt következtettem ki belőle. Emellett a szokásos Gabo-Cicero kemény gerinc miatti nehéz olvashatóság is jellemezte a kötetet, de ez a külsőség kevésbé tartozik az aktuális kötethez, mintsem egy általános tendenciához.


Forrás: Pinterest


A regényben fontos szerepe van a hármas számnak. A történetben nem kerül elő, de a szerkesztésben annál többször. Maga a kötet is három egységből áll, valamint három szemszögkaraktert figyelünk váltakozva. Az első a 224. nővér, akiről hamar kiderül, hogy Admirának hívják, így ez nem feltétlenül minősül spoilernek. Már az elején szimpatizáltam vele, és nagyon sajnáltam, mikor szájzárat kapott. Nem tehetett igazán róla, hogy rosszkor volt rossz helyen. Novíciaként a várost ért támadás során a betegekhez osztják be, hiszen ehhez nem szükséges beszélnie. Egy lelkiismeretes, kedves és segítőkész lánynak ismertem meg, amely véleményem kitartott a végéig, hiszen a légynek sem tud ártani.

 

Vulgarus Pokk már teljesen más helyzet volt. Ő egy középkorú, kereskedelemmel foglalkozó férfi, aki előszeretettel hagyja magára a családját, és utazik el több napra. A városvezetés feladatát teljesítve egyre inkább megismertem, és a megtermett álcája mögött egy érdekes személyiség bújik meg. Kíváncsi voltam, hogy merre halad az útja, és arra is, hogy ki is akar az életére törni.

 

Végül pedig következzék Miló, aki nagyon elüt a korábbi kettő karaktertől. A való világ szülötteként elég 21. századi beszédstílussal rendelkezik, amelyet az író még a gémerkultúra szavaival is megfűszerez. Ez egy idő után sajnos el fog majd avulni, de most nagyon menőnek éreztem. Szimpatikus egy srác, akinek nagyon fontos a húga, de egy idő után ellaposodott. Nála éreztem leginkább annak a hiányát, hogy nem láttam, hogy merre menne, mert ő tétlenkedett a legtöbbet. A vége felé már inkább a másik két szemszög részeit vártam, de leginkább Admiráét.

 

Mellettük lévő mellékszereplőgárda is népes, ám a három szálnak köszönhetően rájuk kevesebb hangsúly kerül. Amit pedig mondani tudnék róluk, az eléggé spoileres lenne.  


Forrás: Pinterest


Sokat mesél, sok helyet bejárunk, de úgy igazán mégsem tudunk meg semmit. Legalábbis nagy hiányérzettel zártam be a könyvet. Érdekeltek a sorsok, de nem mélyültünk bele egyikbe sem, így nem alakult ki a kötődés irányukba. Viszont ha hosszabb és kerekebb lett volna, az sokat segített volna rajta.

 

„Ledobom a telót a konyhapultra, töltök egy pohár tejet, illetve csak töltenék, de eltorzul a fejem, már megint ez a rizsital vagy mi a franc figyel a hűtőben. Mióta a dokik kiokoskodták, hogy Titi laktózérzékeny, anya ezt a drága löttyöt kénytelen venni, aminek olyan az íze, mintha a töltőgépbe száradt trutyit felütnék egy kevés avas zsírral.

~~~

„Eskü, az anyáknak van egy ilyen beépített anti-káosz szenzoruk, ami addig küldi az impulzusokat a fejükbe, amíg rendet nem tesznek maguk körül, még akkor is, ha a rend abból áll, hogy máshová kerül az, ami addig nem ott volt.

~~~

„Nem mindennek kell megtörténnie ahhoz, hogy higgyünk létében, és nem mind való emlékezésre, mi megtörténik e ferde világban.

A sorozat további részei:

Mesteralvók viadala (#2)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése