Rossz és rosszabb harca – Istenfélő űrszekta #3 | On Sai

On Sai Szivárgó sötétség sorozata még koránt sem ért véget a harmadik kötetével, az Artúrral, amely továbbfűzi a megkezdett történeteket, és a címből kifolyólag másra is helyezi a hangsúlyt. A kevesebb Lucy jót tett a történetnek, bár továbbra sem ér fel az első részhez. Maga az értékrendszere is egyre kuszább, szóval már egyáltalán nem tudom, hogy mire számítsak a továbbiakban.

Eredeti megjelenés éve: 2019
Könyvmolyképző Kiadó
sci-fi, fantasy
három csillag

Javában dúl a háború.

A frontvonal lassan odaér a Szürke szobákhoz, ahol Scar börtönben ül.

Kiderül, hogy valaki elárulta a harctéren dolgozó ügynököket, így Őfelségének kell egy új csapat. De vajon Scar hűséges még hozzá?

Lucy láthatatlan ellenségként hálót sző, amin Chester fennakadhat.

Miközben a mentálok elől is rejtőzködik, szívósan nyomoz a legnagyobb titok után, tudni akarja, miért jelentek meg az entitások?

Don öntudatra ébred, de olyan különös szemmel látja a létezést, mely mások számára felfoghatatlan.

Képes már érzékelni a transzcendens csatázásait is.

Az emberiség vesztésre áll.

Miközben világméretű dolgok zajlanak, mindenki megfeledkezik a kisemberekről: a néma, láthatatlan szerelőkről.

Artúr úgy dönt, ideje cselekedni.

 

Nagy kihagyás után tért vissza az írónő szeretett karaktereihez, de ennek ellenére is elég rövidre sikeredett a regény. Jobban ki lehetett volna dolgozni mind a karakterek fejlődését, mind az eseményeket, mert nem éreztem a folyamatos harcolászáson kívül, hogy haladnánk valamerre. Természetesen megint ott volt a sejtelmes keret, aminek remélem majd teret fog adni valamikor On Sai, mert nem elég az, hogy a szereplőkért izgulunk, a jövő is érdekes csavarokat tartogat.

Történetünk…

a Szürke szobákból ismert börtönben veszi fel a fonalat, ahol zanzásítva mutatja be Scar képességeit és az ott kialakult helyzetet. Ugyan nem olyan mélyen és részletesen, mint a novella, de szerintem ez alapján is le lehet szűrni, hogy mi is zajlott odabenn. A világban kitört a káosz, a két fél háborúzása emberéleteket követel, de emiatt a rabok is felszabadulnak. Scar és újdonsült barátja Késes egy információszerző küldetésre indulnak, ahol mit ad Isten, épp Artúrral futnak össze, aki épp megbízást teljesít. Az általa vezetett bázison zajlik az élet, és nem egyszer Lucy is látogatást tesz nála, hogy a vallásról beszélgessenek.

Forrás: Pinterest

Leginkább azért nem tetszett a könyv, mert kivonták a forgalomból a számomra legkedvesebb karakter, Dont. Egy totyogó kisbaba szintjére alacsonyodott le, hiszen az agymosással mindent összeziláltak odabenn. Ugyan tanul, de messze nem olyan sebességgel, mint ahogy azt én szeretném. Nagyon kevés lett, holott gyakorlatilag ő az egyik legerősebb mentál, hanem a legerősebb. Legalább pesztrálják, meg próbálják fejleszteni, viszont az emberek közt gyorsabb előrelépéseket mutat kommunikáció terén.

 

A mentálok összességében furcsák voltak. Élvezik a felsőbbrendűségüket, és saját világukba visszahúzódva felteszik a kezüket a háború láttán, hogy ők nem avatkoznak bele. Lucy talán az egyetlen aki a fronton van, illetve Edna, aki Don nevelőjeként az egyetlen szimpatikus mentál az egész bagázsból.

 

Scart az elején lévő jelenet után csak sokkal később láthatjuk, hiszen nem rajta van a hangsúly. Azt viszont nem értettem, hogy miért akarja mindenáron mindenkivel összehozni az írónő. Artúr mellé, csapódik még Késes és Chester is, holott csak a legelső érdemli meg őt igazán minden ellentétük ellenére. Végre közelebbről is megismerhettük a belső harcosát, akit Don még az előző kötetben oltott belé. Martinonak hívják, és meglepően köze van Lucyhoz is.

 

Artúrt kezdtem megkedvelni ebben a kötetben, oszt megint el kezdett hisztizni azon, hogy neki milyen rossz. Pedig nagyon jó vezető lesz belőle, ha épp nem önsajnálatba menekül. Ő jelenti a kötet morális kőszikláját, aki ugyan nem hisz már Istenben, mert ha lenne, akkor nem engedné meg ezt a sok halált, mégis hisz egyfajta felsőbb rendezőelvben, ami segíti őt.

Forrás: Pinterest

A kedvenc részem egyértelműen a Márk, Artúr és Scar találkozása, amelynél fellélegezhettem, hogy végre talán a két jómadár leül és megbeszél mindent. Erősen kiszolgálja a rajongók vágyait az írónő, mert Artúr és Scar számos fontos pillanatot kap, amelyre már az eleje óta vártak.

 

A regény hátterében megbúvó konfliktus egyre kuszább. Ki is a jó és ki képviseli a gonoszt? Kezdek rájönni, hogy e két oldal között húzódó határ nem feltétlenül éles, sokkal inkább mosódik egybe. Például a császári és a kalózcsapatok mind a jó ügyért harcolnak a saját nézőpontjukból, de ugyanúgy feleslegesen halnak meg emberek mindkét oldal által. Általa pedig a sötétség egyre inkább szivárog a világukba.

 

Összességében

A Lucy után már nem tudtam, hogy mit várjak ettől a résztől, amelynek szintén nem sikerült megugrania a Scar mércéjét. Mindenből elviseltem volna többet, de leginkább Donból.

„Mi a szeretet, ha nem a véksőkig való kitartás? Akkor is, ha csak pislákol a remény. Akkor is, ha olyan nagy a sötétség, hogy mindent beborít.”

~~~ 

„Mi az igazi szeretet? Kapcsolódni máshoz? Még ha bénán és ügyetlenül is, de azt adni, ami másnak jó?”

A sorozat további részei:

Scar (#1)

Lucy (#2)

Szürke szobák (#2,5)

Miogin bázis (#2,7)