2021. március 23., kedd

Podcast adás Jane Austenról, avagy ha a blogger kilép a konfortzónájából


Ha már egy ideje követtek, akkor tudhatjátok, hogy mennyire szeretem Jane Austen munkásságát. Ez a rajongásom gyermekkorom óta elkísér, és ma már ott tartok, hogy kiterjedt gyűjteményem van azokból a regényekből, amelyek az írónő műveit folytatják, az életéről, vagy épp megszállott Austen rajongókról szólnak. Szerencsére ezen olvasmányaimról az utóbbi majd 6 évben már írásos emléket is hagytam, amit az Jane Austen hét fül alatt meg is találtok.

 

Austennal kapcsolatban még a tavalyi őszi Könyv Kemping alatt kezdtem el beszélgetni Andival, az Andi kis könyves világa csatornáról. Akkor én már tudtam a videóiból, hogy mennyire szereti az írónő regényeit, de ez fordítva nem volt igaz. Hamar beszélgetésbe bonyolódtunk és egy idő után Andi felhozta, hogy lenne-e kedvem erről podcast formájában is társalogni. Hihetetlenül megörültem a lehetőségnek, és azonnal igent is mondtam, az időpont közeledtével azonban egyre idegesebb lettem és nem tudtam, hogy mire számítsak.

Néhány téma, amiről szót ejtünk:

  • Jane Austen sikerének kulcsa
  • A klastrom titka
  • Filmes és könyves folytatások, továbbgondolások


A YouTube videó linkje: https://youtu.be/euZKjZUblaE

Spotify link: 

https://open.spotify.com/episode/0dZ02xrYZRKj50yN78Psx9?si=lFl2H5CdT2WiiMxaZENHdg


Utólag nagyon büszke vagyok magamra, hogy bevállaltam ezt az adást, mert remekül szórakoztam közben. Rengeteget nevettem mind az felvétel, mind a visszahallgatás közben. Ezúton is nagyon szépen köszönöm Andinak lehetőséget.


Nektek hogy tetszett az adás? Írjátok meg mindenképp!

4 megjegyzés:

  1. Szia Réka! Gratulálok az első (de csak remélni tudom, hogy nem az utolsó) podcast adásodhoz! Szuperek voltatok, tényleg megérte a komfortzónád határait feszegetni! Kívánom, hogy legyen sok, ehhez hasonló eseménye még a blognak, szerintem több Olvasód is nagyon örülne ezeknek! ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Csengém 😊 Annyira örülök, hogy tetszett ez a kis kikacsingatásom. Szokásom megragadni a megszokott dolgoknál, de itt megembereltem magamat a téma miatt. Meg mert szeretném, ha az emberek több Austent olvasnának 😊 Már egy ideje gondolkodom azon, hogy mivel is lehetne még feldobni a blogot, csak a bátorságom hiányzik hozzá. Már az Insta is nagy falat volt, mert nem gondoltam magam odavalónak a szegényes eszköztárammal, de oda is csupa pozitív visszajelzés érkezik. Szóval lehet, hogy csak egy mély levegőt kell vennem 😊

      Törlés
  2. Ó, hogy ez te vagy! Nagyon jó :) Még nem hallgattam meg, csak láttam, hogy van egy ilyen "videó" :)

    VálaszTörlés